Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Kettős minőség - Európai Bizottság: nem csak kelet kapja a rontott árut
No menu items!

Kettős minőség – Európai Bizottság: nem csak kelet kapja a rontott árut

Nincsenek bizonyítékok arra, hogy területi, kelet-nyugati megosztottság alakult volna ki az élelmiszeripari termékek minőségében. Az eltérő összetételű, de azonos vagy hasonló csomagolású áruk előfordulása nem mutat egyértelmű területi mintázatot – írta legújabb hétfői jelentésében az Európai Bizottság.

Mint beszámoltunk róla, több éve folyik az minőségrontás elleni küzdelem a bizottság tétova magatartása mellett a keleti és nyugati EU-s országok között. Az élelmiszeripari globális nagyvállalatok kettős minőséget produkáló, minőségrontó, profithajszolása következtében kialakult kettős minőség ellen már kétezer elején felszólaltak a később csatlakozott tagországok.

Az Európai Unió hivatalos szervezetei a sokszor önmagukkal is ellentmondásban, homlokegyenest eltérő véleményt nyilvánítanak ebben az ügyben, sokszor – mint ezúttal is – kellően meg  nem alapozott “vizsgálatok” nyomán. Most egy nem reprezentatív felmérés adott ürügyet a megnyilatkozásra.

Az Európai bizottság, keleti országokból származó “szakemberreire” bízták a félinformáción alapuló “véleményezést”.

A közlés szerint a  brüsszeli testület belső tudományos szolgálata közel 1400 terméket vizsgált meg 19 európai uniós tagállamban, de a forgalmazott élelmiszeripari áruk rendkívüli sokszínűsége miatt a minta nem volt reprezentatív.

A nem reprezentatív minta vizsgálat a kettős minőségű áruk között területi megoszlás nem mutatható ki

Az áruk mintegy 23 százalékának a csomagolása és az összetétele is azonos volt, 27 százalék esetén pedig a különböző összetételt feltüntették a csomagoláson.

Eltérő összetételről, de azonos csomagolásról az esetek 9 százalékában, míg eltérő összetételről, de hasonló csomagolásról az esetek 22 százalékában volt szó, de ezen termékek előfordulása nem mutat egyértelmű területi mintázatot, és a vizsgált áruk összetételének eltérései sem jelentenek feltétlenül különböző minőséget.

Navracsics Tibor

“Az európaiak egy része úgy érzi, hogy az általuk vásárolt márkás élelmiszeripari termékek eltérőek a máshol kaphatóktól, és talán a minőségük is rosszabb. Ezért a bizottság felkérte tudományos munkatársait, hogy végezzék el ennek tárgyilagos vizsgálatát.

Az eredmény vegyes képet mutat áll a közleményben: örömmel nyugtázom, hogy nem találtak arra utaló bizonyítékot, hogy keleti-nyugati megosztottság alakult volna ki az összetételt illetőleg, viszont aggodalommal tölt el, hogy a feltárt tények szerint a vizsgált azonos vagy hasonló márkájú termékek akár egyharmada eltérő összetételű” – írta Navracsics Tibor, az Európai Bizottság illetékes tagja.

Vera Jourová

Kollégája, Vera Jourová fogyasztópolitikáért felelős uniós leszögezte, hogy Európa egységes piacán nem érvényesülhet kettős mérce.

“A kettős minőséget szankcionáló új szabályok megerősítik a fogyasztóvédelmi hatóságok hatáskörét, és biztosítják számukra azokat az eszközöket, amelyekkel véget vethetnek ennek a gyakorlatnak. Az európai fogyasztók vásárlásaik során a jövőben maradéktalanul megbízhatnak majd abban, hogy mindenhol a jól ismert minőséghez jutnak hozzá” – emelte ki.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Térítésmentesen tanulhatnak nyelvet a tanárok

A tananyagok leckéi egymásra épülnek, amelyek mögött plusz extra nyelvtani vagy épp kulturális háttértartalmakat is adunk a felhasználóknak.

Kinek kell a lakásbiztosítást megkötnie bérlet esetén?

Egyre gyakrabban fordul elő, hogy a bérlő számára azt is kikötik, hogy kössön felelősségbiztosítást arra az esetre, ha valamilyen oknál fogva az ingatlanban kárt okozna. A

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.

A fővárosi téglalakások átlagos négyzetméterára egy millió felett

A fővárosi lakáspiac áremelkedéssel indította az évet, az első két hónapban a téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett