Kezdőlap Világgazdaság Kína technológiai viszontcsapást mért az USA-ra
No menu items!

Kína technológiai viszontcsapást mért az USA-ra

Illusztráció: Bigstock

Kína kitiltja a Micron chipgyártót a kulcsfontosságú infrastrukturális projektekből, ugyanis Peking szerint az amerikai vállalat által gyártott termékek nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek.

A kínai kibertér-szabályozó hatóság vasárnap bejelentette, hogy a memóriachipek legnagyobb amerikai gyártója “komoly hálózatbiztonsági kockázatot” jelent.

Ez azt jelenti, hogy a cég termékeit kitiltják a világ második legnagyobb gazdaságának kulcsfontosságú infrastrukturális projektjeiből.

Ez Kína első jelentős lépése egy amerikai chipgyártó ellen, miközben Peking és Washington között egyre nő a feszültség.

A bejelentés a legújabb fejlemény a Washington és Peking között a világ gazdaságai számára létfontosságú technológiáról kialakult, egyre mélyülő vitában.

A régóta tartó vita során az USA egy sor intézkedést vezetett be a kínai chipgyártó ipar ellen, és dollármilliárdokat fektetett be az amerikai félvezetőipar fellendítésére.

A kínai kibertér-felügyelet (CAC) közleményében azt írta: “A felülvizsgálat megállapította, hogy a Micron termékei komoly hálózatbiztonsági kockázatokat hordoznak, amelyek jelentős biztonsági kockázatot jelentenek Kína kritikus információs infrastruktúra ellátási láncára, és hatással vannak Kína nemzetbiztonságára“.

A CAC nem közölt részleteket az általa megállapított kockázatokról, illetve arról, hogy mely Micron-termékekben találta azokat.

A Micron szóvivője megerősítette a BBC-nek, hogy a vállalat “megkapta a CAC értesítését a Kínában értékesített Micron-termékek felülvizsgálatát követően“.

Kiértékeljük a döntést és felmérjük a következő lépéseinket. Várjuk a kínai hatóságokkal folytatott további megbeszéléseket” – tették hozzá.

Válaszul az amerikai kormány közölte, hogy szövetségeseivel együtt fog dolgozni azon, amit “a memóriachipek piacának a kínai intézkedések által okozott torzulásai“-nak nevezett.

Határozottan ellenezzük az olyan korlátozásokat, amelyeknek nincs valóságalapjuk” – mondta az amerikai kereskedelmi minisztérium szóvivője.

Ez az intézkedés, valamint a közelmúltbeli razziák és más amerikai cégek célba vétele nem áll összhangban Kína azon kijelentéseivel, hogy megnyitja piacait és elkötelezett egy átlátható szabályozási keret mellett” – hangoztatta.

A CAC bejelentése egy nappal azután történt, hogy a G7-ek Japánban ülésező vezetői közös nyilatkozatot adtak ki, amelyben bírálták Kínát, többek között a “gazdasági kényszer” alkalmazását.

Vasárnap Joe Biden amerikai elnök azt mondta, hogy a G7-országok “a Kínával való kapcsolatunk kockázatmentesítésére és diverzifikálására” törekednek.

Ez azt jelenti, hogy lépéseket teszünk az ellátási láncaink diverzifikálására” – tette hozzá.

A Micron vezérigazgatója, Sanjay Mehrotra egy üzleti vezetőkből álló csoport tagjaként vett részt a hirosimai csúcstalálkozón.

A múlt héten a vállalat közölte, hogy mintegy 500 milliárd jent (3,6 milliárd dollár) fektet be a japán technológiafejlesztésbe.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ingyenes városlátogatás a tajpeji útmegszakításhoz

Több évi szünetet követően a Tajvani Turisztikai Hivatal ismét félnapos ingyenes városnézést kínál a tranzitutasoknak, hogy ezzel is kedvet csináljon a külföldi turistáknak egy hosszabb tartózkodására - közölte a tajvani China Airlines (CI).

A drága cement megváltoztatta a betonozási játékszabályokat

A cement árának emelkedése megváltoztatta a betonozás játékszabályait. A betonozás költsége még sosem volt ennyire magas.

Akár 4,5 milliós anyagi segítség a mikrovállalkozóvá váláshoz

Amit már sokan, nagyon régóta vártak bekövetkezett: a Magyar...

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Hírek

Váltott gondoskodás az újfajta családmodell

A váltott gondoskodás sokáig ismeretlen fogalom volt hazánkban, annak ellenére, hogy a szülők különválása következtében számos gyermeket érint az a kérdés, hogy ebben a helyzetben mi a legjobb megoldás. Nemzetközi szinten az 1970-es évek óta egyre több országban van jelen ez a fajta családmodell, 2022. január óta pedig hazánkban is jogszabály teszi már lehetővé a váltott gondoskodást bírói döntés esetén is. Mivel ettől függetlenül még kevéssé ismert nálunk ez a gyermeknevelési modell, a napokban kifejezetten a témában rendezett Figyeljetek Rám! elnevezésű konferencián számos hazai szakember beszélt a modellről és az eddigi hazai tapasztalatokról.

Ebben a Ryanair is egyetért a magyar döntéshozókkal

A Ryanair üdvözli a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amely megsemmisítette a magyar fogyasztóvédelmi hatóság által 2022 augusztusában kiszabott 763 ezer eurós bírságot, amelyet a Ryanair azért kapott, mert a magyar kormány által kivetett extraprofitadót áthárította az utasokra - közölte a légitársaság.

A SPAR megmutatta az első akciós fecskéket

Kormányrendelet kötelezi a 2021-ben egymilliárd forintot meghaladó árbevételt elérő élelmiszer-kiskereskedelmi üzleteket arra, hogy június 1. és szeptember 30. között húsz termékcsoportban, heti szinten 10%-os engedményt nyújtó akciót vezessenek be. A SPAR Magyarország azonban komplex akciós stratégiájának keretein belül ennél többet kínál: számos árucikk esetében 10-40 százalékos árkedvezményt biztosít, a SPAR ÁRSTOP Extra Promóció keretein belül pedig 300 termék árát rögzíti május 31. és július 31. között - közölte az áruházlánc.

Új vezérigazgatója lesz júliustól a magyar Penny-nek

Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc.

Májusban nőtt a magyar tőzsde forgalma és a BUX index is

Májusban erősödött a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán a forgalom, a BUX index az április végi értékéhez képest 5,4 százalékkal emelkedett, 47 262 ponton zárta a májust - közölte a havi statisztikájában a BÉT.

Júniustól sűrűbben jár a 100E repülőtéri expressz

A várható nyári nagy forgalom miatt júniustól gyakrabban jár a 100E repülőtéri busz a Deák Ferenc tér és a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Gazdaság

MNB: a pénzügyi vállalkozásoknak emelniük kell az induló tőkéjüket

A pénzügyi vállalkozásoknak az idén december 31-ig, illetve 2026 december végéig a biztonságos működés fenntartása érdekében két lépésben jelentősen növelniük kell induló tőkéjüket. Az MNB visszavonhatja a piaci szereplők engedélyét, ha a tőkeemelésre nem kerül sor a jogszabályi határidőkig - figyelmeztetett a jegybank.

A szaktárca reagált a Magyar Bankszövetség kritikáira

Az intézkedések célja nem az állam adóbevételeinek növelése, hanem az állampapír-kereslet fokozása, az állampolgárok pénzügyi tudatosságának megerősítése. Meg kell védeni a családokat, ösztönözni és segíteni kell, hogy a háztartások megtakarításai megőrizzék reálértéküket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) a Magyar Bankszövetség sajtóközleményére reagálva, amelyben többek között a "versenysemleges szabályozást" kérte számon.

A Magyar Bankszövetség közleményben bírálja a kormány új intézkedéseit

A Magyar Bankszövetség szerint az extraprofitadó meghosszabbítása 2024-ben csökkenti a pénzintézetek bevételeit és a hitelkihelyezéseket, gyengíti a gazdaság ellenállóképességét. Közleményében a szövetség versenysemleges szabályozást és a pénzügyi szektort érintő szerda esti rendelet felülvizsgálatát kéri a kormánytól.

Az MNB után a bankok is elkezdték vagdosni a kamatokat

Az MNB májusban megindult kamatcsökkentésére máris reagáltak a bankok: kis lépésekkel, de többen is mérsékelték a személyi kölcsönök kamatait - derül ki a Bank360.hu összegzéséből. Ha a jegybank kitart, a hitelek is folyamatosan olcsóbbá válhatnak az elkövetkező hónapokban.