Kezdőlap Hírek Költségvetési csalás miatt vádat emeltek Pécsvárad polgármestere ellen
No menu items!

Költségvetési csalás miatt vádat emeltek Pécsvárad polgármestere ellen

Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy baranyai polgármester és tizennégy társa ellen, a vád szerint 2,5 milliárd forintnyi uniós és hazai támogatást “tettek zsebre jogosulatlanul” – közölte a megyei főügyészség.

A csalás irányítója a vád szerint – erősítette meg Kutas Tamás főügyészségi szóvivő az MTI érdeklődésére – Zádori János, Pécsvárad 2014 óta hivatalban lévő független polgármestere volt.

A vádlott és házastársa baromfitartás-technológia adásvételére, beszerelésére szakosodott gazdasági társaságok tulajdonosaiként, vezetőiként olyan – baromfitartás, tojástermelés területén működő – cégekkel és egyéni vállalkozásokkal került üzleti kapcsolatba, amelyek önerő híján nem tudtak a kiírt pályázatokon indulni.

A házaspár az önerő igazolását valótlan tartalmú banki körbeutalásokkal, fiktív kölcsönökkel, hamis számlákkal teremtette meg, emellett a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal megtévesztése, a pályázati pénzek jogtalan lehívása érdekében a berendezések túlszámlázásával, továbbá a feltüntetett berendezés helyett olcsóbb eszközök beszerzésével, beszerelésével nyújtott segítséget “üzletfeleinek”.

A vádirat szerint tucatnyi gazdasági társaság, vállalkozás jutott így jogosulatlanul – legalább 14 millió, legfeljebb 665 millió forintos – támogatáshoz.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatósága az ügy kapcsán júniusban azt közölte az MTI-vel, a támogatási összegekből Baranya, Tolna, Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében korszerűsítettek állattartótelepeket úgy, hogy a beruházások költségeit egyes esetekben 20-25-szörös mértékben túlárazták és a feltüntetettnél jóval olcsóbb technológiákat, berendezéseket építettek be.

A nyomozóhatóság akkor közölte azt is, hogy az okozott kár megtérülésére az összes érintett baromfitelep technológiáját vagyonbiztosítás alá vonták, így várhatóan a teljes költségvetésnek okozott kár megtérül.

A vádhatóság mostani közleményében kitértek arra, hogy a bűncselekmény elkövetését szervező két vádlottal szemben hasonló bűncselekmények miatt már egy másik büntetőeljárás is folyamatban van a bíróságon.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így őrizhető meg a vagyon értéke infláció idején

Bár a gazdasági környezet folyamatosan változik, a pénzügyi stabilitás megőrizhető tudatos tervezéssel.

200 milliárd eurós beruházást mozgósítanak a mesterséges intelligencia fejlesztésére

Az Európai Bizottság elindította az InvestAI nevű kezdeményezést, amelynek keretében 200 milliárd eurót fordítanak a mesterséges intelligencia (MI) fejlesztésére.

Hungarikum lett a déli harangszó és a csárdás

Tovább bővült a Hungarikumok Gyűjteménye a déli harangszóval és a csárdás tánccal, a Magyar Értéktárba pedig a csárdát vették fel.

Együttműködést kötött a Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem

A Béres Gyógyszergyár és a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megerősítette több mint három évtized óta tartó stratégiai partnerségét, és új stratégiai megállapodás révén a 2025 őszi tanévtől a gödöllői székhelyű felsőoktatási intézmény hallgatói is pályázhatnak a Béres Kiválósági Ösztöndíjra.

Hírek

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.