Hirdetés
Kezdőlap Hírek Koronavírus - Meghalt egy idős beoltott Szlovákiában
No menu items!

Koronavírus – Meghalt egy idős beoltott Szlovákiában

Vakcinák érkeznek egy nyitrai kórházba. Fotó: Radovan Stoklasa/Reuters

Szlovákiában meghalt egy idős férfi, miután beoltották a koronavírus elleni vakcinával – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

A 79 éves férfi több krónikus megbetegedésben is szenvedett, és a boncolás során azt állapították meg, hogy ezek voltak a halálának elsődleges okai, ugyanakkor az oltás nemkívánatos mellékhatásaiként fellépő láz és elgyengülés is hozzájárult a halálához – írta a szlovák hírügynökség az Állami Gyógyszerfelügyeleti Intézet (SÚKL) tájékoztatására hivatkozva.

Az intézet az oltás és az elhalálozás közti okozati összefüggést “lehetségesnek” minősítette, ami közepes valószínűséget jelez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a hasonló esetek jellemzésére felállított 5 fokozatú skálán.

A SÚKL szóvivője az eset kapcsán kiadott állásfoglalásában hangsúlyozta: az oltás szükségességét egyénileg kell megítélni a több krónikus megbetegedéssel küzdő időskorú személyek esetében, akiknél az enyhébb nemkívánatos mellékhatások is egészségügyi nehézségeket okozhatnak.

A szlovák intézet eddig 353 olyan esetet regisztrált, amelyeknél fennáll a gyanú, hogy a koronavírus elleni oltás nemkívánatos mellékhatásairól van szó, ezek közül 24-et minősítettek súlyosnak.

A Szlovákiában is december végén megkezdett oltási program keretében eddig több mint 102 ezer személyt oltottak be. Szlovákiában egyelőre csak egyfajta vakcinát használnak a koronavírus elleni oltásra, a Pfizer-BioNTech konzorcium termékét.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás