Kezdőlap Építőipar KSH: a tavalyinál jóval kevesebb lakás épült az első negyedévben
No menu items!

KSH: a tavalyinál jóval kevesebb lakás épült az első negyedévben

Miközben az első negyedévében 4528 új lakás épült, 26 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 8001 volt, 15 százalékkal több, mint 2021 azonos időszakában – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Minden településkategóriában csökkent a lakásépítés: a megyei jogú városokban 38, a többi városban 43, a községekben 35 százalékkal kevesebb lakás épült az egy évvel korábbinál, a fővárosban 9,9 százalékkal kevesebb, 2440 lakást vettek használatba.

A természetes személyek által épített lakások aránya tovább csökkent, és 25 százalékot tett ki. A vállalkozások által építettek aránya 73 százalék volt.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 32 százaléka családi házban, 53 százaléka többlakásos épületben, további 13 százaléka lakóparkban található. Utóbbiak megnövekedett aránya néhány nagyobb fővárosi beruházáshoz köthető.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 1,1 négyzetméterrel 81,4 négyzetméterre nőtt.

Az értékesítési céllal épített lakások aránya 74, a saját használatra építetteké 24, a bérbeadásra épülteké pedig 1,5 százalék volt.

Pest megyében az épített lakások száma 42 százalékkal csökkent, és a korábban nagyobb számú lakást építő Győr-Moson-Sopron megyében is 45 százalékos volt a visszaesés. A központi nagyrégión kívüli megyékben felépült mintegy 1400 lakás az egy évvel korábbinak kevesebb mint kétharmada.

Az építendő lakások száma a fővárosban a korábbi alacsony bázis közel háromszorosára ugrott, de ez a 2 ezret meghaladó érték még így sem éri el a korábbi évek 3-4 ezer körüli szintjét. A megyei jogú városokban 27 százalékos csökkenés, az egyéb városokban stagnálás (-2,2 százalék), a községekben pedig 14 százalékos növekedés volt 2021 első negyedévéhez képest. Az építtetők az esetek 55 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével.

Pest megyében a kiadott építési engedélyek száma 14 százalékkal lett kevesebb, míg a központi nagyrégión kívüli megyékben kiadott építési engedélyek száma (4300) megegyezik az egy évvel korábbival.

A kiadott új építési engedélyek alapján 2021 azonos időszakához képest 1,8 százalékkal kevesebb, összesen 3799 lakóépület építését tervezik az országban, míg a tervezett nem lakóépületek száma 1159, ami 31 százalékos növekedés a KSH összesítése szerint.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Elemző: az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.

Olcsó fűtési szezont akar? Most készüljön!

Habár a nap még süt, de hamarosan hidegebbre fordul az idő és akkor már kulcskérdés hogyan tudunk úgy fűteni a lakásban, hogy azt a pénztárcánk se szenvedje meg nagyon.

Az új gázévben ismét megfeleződik a távhő intézményi ára

A magyar családok rezsivédett áron fűthetik távhővel is otthonaikat.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest