Kezdőlap Építőipar KSH: csökkent az építőipari termelés októberben
No menu items!

KSH: csökkent az építőipari termelés októberben

Illusztráció: Bigstock

Az építőipari termelés volumene októberben az egy évvel korábbihoz viszonyítva 2,5 százalékkal csökkent a nyers adatok szerint, szeptemberhez képest 1,8 százalékkal mérséklődött a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előző hónapban a KSH 1,6 százalékos éves és 2,2 százalékos havi emelkedésről számolt be az építőiparban.

Októberben az épületek építése 3,0, az egyéb építményeké 0,9 százalékkal maradt el a tavaly októberitől. A magasépítésben három hónap emelkedés után fordult csökkenésbe az októberi mutató, a mélyépítésben harmadik hónapja tart a visszaesés.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 6,6, az egyéb építmények építésében 5,7 százalékkal nőtt, a speciális szaképítésben 10,8 százalékkal csökkent a termelés.

Az októberben megkötött új szerződések volumene 21,5 százalékkal emelkedett az előző évihez képest. Az épületek építésére kötött új szerződések 5,2, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 41,3 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállománya 1,4 százalékkal nagyobb volt  az egy évvel korábbinál, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 0,6 százalékkal csökkent, az egyéb építményekre vonatkozóké 2,9 százalékkal nőtt.

Az év első tíz hónapjában az építőipari termelés 3,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Jöhetnek újra az árstopok? Ha kell, beavatkoznak

"Ha kell, a családok érdekében azonnal beavatkozunk!" - fogalmazott a közösségi oldalán Nagy Márton.

NAV – Őrizzük meg az adóigazolásokat!

Az igazolásokat nem kell beküldeni a NAV-hoz, de az elévülési idő végéig meg kell őrizni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Kis tigrisek nagy ugrása 2  –   Útimorzsák Malajziából

Miután a repülőgép leszállt Malajzia fővárosának, Kuala Lumpurnak a...

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Hírek

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gyengült a forint szerda reggel

Az euró 1,0425 euróról 1,0416 euróra gyengült.

Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama

Hétfő reggeli jegyzésén a forint erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél, 0,2 százalékkal az euró, 0,8 százalékkal a dollár és 0,4 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gyengült péntek reggelre a forint

Péntek reggeli jegyzésén a forint erősebben áll a hétfői kezdésnél mindhárom devizával szemben, 0,5 százalékkal az euró, 0,2 százalékkal a dollár és 0,7 százalékkal a svájci frank ellenében.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.