Kezdőlap Pénzvilág KSH: Öt év inflációs csúcsát döntögettük júliusban
No menu items!

KSH: Öt év inflációs csúcsát döntögettük júliusban

A fogyasztói árak átlagosan 3,4 százalékkal voltak magasabbak júliusban, mint egy évvel korábban, júniushoz viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal nőttek – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

A júliusinál magasabb drágulást legutóbb 2013 januárban mértek, akkor 3,7 százalékos volt az infláció mértéke.

Az első hét hónapban a fogyasztói árak átlagosan 2,5 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest.

Az elmúlt egy évben a korábbi hónapokhoz hasonlóan a járműüzemanyagok, valamint a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben, az üzemanyagokért 17,8 százalékkal, a dohányárukért 7,5 százalékkal kellett többet fizetni júliusban, mint egy évvel ezelőtt – mondta az adatok ismertetésekor Mináry Borbála, a KSH osztályvezetője.

A szezonálisan kiigazított éves maginfláció negyedik hónapja változatlanul 2,4 százalékos volt júliusban, és a júniusival egyező 0,3 százalékkal az előző hónaphoz képest.

Tavaly júliushoz képest az élelmiszerek ára 3,6 százalékkal emelkedett, ezen belül a vaj, vajkrém 9,7, a száraztészta 9,2, a tejtermékek 7,2, a tojás és a liszt 7,0, az idényáras élelmiszerek  - burgonya, friss zöldség, gyümölcs - 6,8 százalékkal drágult, a cukor 23,5 százalékkal olcsóbb lett.

Átlagosan 7,5 százalékkal nőtt az egyéb cikkek (gyógyszerek, járműüzemanyagok, illetve lakással, háztartással és testápolással kapcsolatos, valamint kulturális cikkek) ára, ezen belül a járműüzemanyagokért 17,8 százalékkal kellett többet fizetni, de a tankönyvek továbbra is 58,7 százalékkal olcsóbbak mint egy évvel korábban.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 5,3, ezen belül a dohányáruké 7,5 százalékkal nőtt, lassabban az egy hónappal korábbi  8,9 százaléknál, a szeszes italok ára 3,1 százalékkal emelkedett. A szolgáltatások ára 1,6 százalékkal emelkedett.

A háztartási energia 1,5 százalékkal drágult, ezen belül a tűzifa ára 13,3, a palackos gázé 7,2 százalékkal nőtt, az elektromos energia, vezetékes gáz és távfűtés ára nem változott.

A ruházkodási cikkekért 0,7 százalékkal többet, a tartós fogyasztási cikkekért 0,1 százalékkal kevesebbet kellett fizetni. Legjobban a használtautók ára csökkent 8,9 százalékkal, míg az újak 6,2 százalékkal drágultak, a televíziók ára 6,3 százalékkal csökkent.

A szolgáltatások árszintje az előző hónappal azonos mértékben, 1,6 százalékkal emelkedett egy év alatt. Ezen belül 10,5 százalékkal drágult a taxizás és 5,1 százalékkal csökkentek a telefon és internet tarifák. A külföldi nyaralás 4,7, a belföldi 7,5 százalékkal kerül többe, mint tavaly júliusban.

Júniushoz viszonyítva az élelmiszerek ára 0,1 százalékkal mérséklődött. A fogyasztási főcsoportok közül a legnagyobb mértékben, 1,0 százalékkal a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett, ezen belül a járművek 1,9 százalékkal drágultak.

A szolgáltatások ára 0,9, ezen belül a nyári főszezonból adódóan az üdülési szolgáltatásoké 6,8 százalékkal emelkedett.

Az egyéb cikkek 0,4, ezen belül a járműüzemanyagok 0,9 százalékkal drágultak. A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia ára egyaránt 0,1 százalékkal emelkedett. A nyári kiárusítások következtében a ruházkodási cikkekért 2,4 százalékkal kevesebbet kellett fizetni.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT: emelkedő forgalom mellett csökkent a BUX

A befektetői hangulat a bizonytalan nemzetközi kilátások miatt fordult kedvezőtlenre a szakértők szerint.

Heti makronaptár – Kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa

Az MNB tavaly szeptember 27-én emelte meg utoljára az alapkamatot, 125 bázisponttal 13,0 százalékra, és az ülést követően bejelentette az alapkamatemelési-ciklus leállítását.

A jövőt látják benne – Leginkább az ügyfélszolgálati területen nyert teret a mesterséges intelligencia

A cégek 65 százalékánál szerződést is bontottak az AI-megoldást biztosító társasággal, többnyire etikai aggályok miatt - derül ki a kutatásból.

A vizsgálat lezárult, felejtse el?

A GVH Versenytanácsa megállapította, hogy a feltételezett jogsértés egyértelműen nem volt bizonyítható, mivel a fizetési terminálon már nem volt alapértelmezetten beállítva a borravaló mértéke és a fogyasztók maguk dönthetik el, hogy 0 és 20 százalék között mekkora mértékű borravalót adnak.

Hírek

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Erősödéssel nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék, Londonban bankszünnap

Pluszban indítottak a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn. Londonban bankszünnap miatt egész nap nincs kereskedés.

Zsinagógák Hete: augusztus 27-től szeptember 10-ig

Már szokás szerint ismét a Sóletfesztivállal indul a Zsinagógák Hete, amely augusztus 27-től szeptember 10-ig változatos kulturális és szórakoztató programokkal várja a közönséget Budapesten és vidéki helyszíneken.

Gazdaság

A költségvetés a háborús időkben is biztosítja a forrásokat

A rendkívüli kiadásokon felül a költségvetés az uniós programok költségeit továbbra is előfinanszírozza.

Október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása

Kilenc nap múlva, október 1-én indul a bankok kötelező lakossági tájékoztatása.

Nem módosította alapkamatát a Bank of England

A kamatemelési sorozat kezdete óta a mostani kamatdöntő ülés volt az első, amelyen a monetáris testület nem emelte a jegybanki kamatszintet.

Devizapiac – Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.