Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság KSH: öt százalék fölött maradt az infláció májusban
No menu items!

KSH: öt százalék fölött maradt az infláció májusban

Májusban a fogyasztói árak átlagosan 5,1 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára emelkedett jelentősen – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal emelkedett 2020. májushoz viszonyítva, ezen belül az étolajé 24,6, a tojásé 8,7, a margariné és a száraztésztáé 7,0, a munkahelyi étkezésé 6,6, a liszté 6,3, a gyümölcs- és zöldségleveké 6,2, a rizsé 6,1 százalékkal nőtt. A sertéshús ára 7,5 százalékkal csökkent.

A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 12,2, ezen belül a dohányáruké 19,8 százalékkal nőtt. A tartós fogyasztási cikkekért 3,5 százalékkal kellett többet fizetni, ezen belül az új személygépkocsik 9,2, a szobabútorok 6,7 százalékkal kerültek többe. A járműüzemanyagok ára 36,2 százalékkal magasabb lett.

A havi maginfláció 0,4 százalék volt, az éves 3,4 százalékot tett ki. Az idén áprilistól a KSH új módszertant alkalmaz a maginfláció számítására, a mutató a továbbiakban nem tartalmazza a szeszes italok és dohányáruk árváltozását. Az idősor 1995. januárig visszamenőlegesen módosult. A márciusi maginfláció 3,1 százalék volt.

A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,5 százalékkal nőttek.

Az élelmiszerek 0,8 százalékkal drágultak egy hónap alatt. Ezen belül az idényáras élelmiszerek (burgonya, friss zöldség, friss hazai és déligyümölcs összesen) 3,8, az éttermi étkezés 1,9, a baromfihús 1,4, a sajt 1,2, a tojás 1,1 százalékkal többe, míg a sertéshús 0,9, a liszt pedig 0,7 százalékkal kevesebbe került.

A ruházkodási cikkekért 0,9, a tartós fogyasztási cikkekért 0,7 százalékkal kellett többet fizetni. A járműüzemanyagok ára 1,7 százalékkal nőtt.

Az év első öt hónapjában a fogyasztói árak az összes háztartást figyelembe véve átlagosan 3,9 százalékkal, a nyugdíjas háztartások körében pedig 3,6 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.