Kezdőlap Gazdaság Külkereskedelem. 856 millió euró többlet februárban
No menu items!

Külkereskedelem. 856 millió euró többlet februárban

Februárban az export euróban számított értéke 0,8, az importé 3,9 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A 856 millió euró havi exporttöbblet 255 millió euróval elmaradt a kiugróan magas tavaly februári értéktől – közölte első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.

Az előző hónaphoz viszonyítva az export 9,3 százalékkal, az import 10,3 százalékkal emelkedett.

Magyarország havi exporttöbblete éppen tavaly februárban lépte át először az egymilliárd eurót és az akkori 1,111 milliárd eurós értéket egyedül tavaly szeptemberben múlta felül, amikor 1,147 milliárd euró volt miután fél évnyi csökkenés után először nőtt, mégpedig 6,2 százalékkal az export, az import viszont még nem érte el egy évvel korábbi szintjét.

Tavaly februárhoz képest az euróval szemben 6,14 százalékkal gyengült a forint, a dollárral szemben 4,27 százalékkal erősödött. Az export forintban számolt értéke 7,1 százalékkal, az importé 10,4 százalékkal haladta meg a tavaly februárit.

A februári export 9,593 milliárd eurót tett ki, az import értéke 8,738 milliárd euró volt. Tavaly szeptemberben októberben és novemberben az export értéke meghaladta a 10 milliárd eurót, azóta a februári adat a legmagasabb. Az import tavaly decemberben és idén januárban nem érte el a 8 milliárd eurót, azt megelőzően viszont három hónapig 9 milliárd euró felett volt.

A külkereskedelmi áruforgalom februári részletes adatait április 29-én közli második becslése alapján a KSH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy az érdeklődés a lakáscélú megtakarítások iránt

egyre többen választják megtakarításra a lakástakarékot

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,
Hirdetés

Hírek

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén

Az Otthon Start Program részleteiről egyeztetett Panyi Miklós a Bankszövetség képviselőivel

A Bankszövetség képviselőivel folytatott pénteki egyeztetésen sikerült tisztázni a még nyitott kérdéseket az Otthon Start Program részleteiről.

NGM: tovább szárnyal a Demján Sándor 1+1 Program

A 130 milliárd forintra emelt keretösszegű Demján Sándor 1+1 Program keretében a tárca eddig 1325 magyarországi vállalkozás támogatásáról hozott döntést,

Az építőanyag-piacon visszafogott volt a kereslet az első fél évben

Visszafogott volt a kereslet az építőanyag-piacon az első fél évben, de a jövőt tekintve optimisták az építőanyag-kereskedők

Még tart a nyár – számtalan program vár a fürdőkben

Tombol a nyár, hőségriadó is vár ránk a következő...
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.