Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Lakáshitelek - MNB: érdemes fix kamatozású konstrukcióra váltani
No menu items!

Lakáshitelek – MNB: érdemes fix kamatozású konstrukcióra váltani

Nyártól a hitelintézetek mintegy 130 ezer, változó kamatozású jelzáloghiteles ügyfelet tájékoztatnak a hitel kamatkockázatáról, és a kiszámítható, fix kamatú konstrukcióra való átszerződés lehetőségéről egy új jegybanki ajánlás alapján – nyilatkozta Windisch László, az MNB alelnöke.

Az MNB most életbe lépett ajánlásának előkészítésében a jegybank szavai szerint szorosan együttműködött a Magyar Bankszövetséggel.

Windisch László

Windisch László kiemelte, az új lakáshitelek 96 százalékát már fix kamatozással igénylik a lakossági ügyfelek, ám a teljes állomány mintegy 60 százaléka még változó kamatozású. Közülük is a leginkább sérülékeny helyzetben azok vannak – s így ők kapnak banki értesítőt – akiknek még legalább 10 éves futamidő van hátra, hitelszerződésüket a 2015 februári fair banki szabályok (azaz a hitelkamatok külső, a banktól független viszonyító kamathoz kötése) életbe lépése előtt kötötték, hitelüket megfelelően fizetik vagy fizetési késedelmük legfeljebb 90 nap.

További feltétel, hogy hitelük nem állami kamattámogatott vagy gyűjtőszámlás, és nincsenek átmeneti fizetéskönnyítő programban.

Windisch László szerint ez 895 milliárd forintnyi jelzáloghitel-állományt jelent, az ezeket törlesztőknek érkezik postai vagy e-mail, netbanki tájékoztató hitelintézetüktől.

A változó kamatozású lakáshitelek kockázata, hogy egy esetleges banki kamatemelés nyomán akár 3 hónapon belül megnő a törlesztőrészlet – hangsúlyozta az alelnök. Márpedig, ha egy még 15 év futamidővel és közel 8 millió forintos tőketartozással rendelkező jelzáloghitelnél a bank egy százalékkal megemelné a kamatot, az csaknem 4200 forinttal növelné meg az ügyfél havi törlesztőrészletét. Minden további százaléknyi emelés kb. 7-7,5 százalékkal nagyobb anyagi terhet jelentene – mondta a jegybanki vezető, aki szerint a korábbi pénzügyi válságok bebizonyították:jó egy évtizednyi futamidő alatt nem zárható ki a kamatemelkedés esélye.

A bankok értesítőikben konkrétan kiszámítják, hogy mekkora havi többletteherrel járna az adott ügyfélnek egy esetleges 1,3 vagy 5 százalékos kamatemelés. Hozzátette, ennek elkerülésére – az MNB ajánlása nyomán – a hitelintézetek adósaiknak egy-egy öt, tíz éves kamatrögzítésű vagy a futamidő végéig fix kamatú hitel közül legalább kettőre szerződésmódosítási lehetőséget mutatnak be.

A bankon belüli fix kamatozásra való átváltásnál csak az eddigi szerződés egyetlen eleme módosul. Ennek tehát nincs végtörlesztési, folyósítási, jelzálogtörlési és bejegyzési vagy éppen ingatlan-értékbecslési díja. Az MNB elvárása így, hogy a módosításért a bankok legföljebb az ahhoz kapcsolódó legszükségesebb díjat számítsák fel.

Indokolt a közjegyzői oldalról felszámítandó költség minimalizása is, amelyet az MNB versenyképességi programjában is szorgalmaz, és amelyről egyeztetés is folyik – hangsúlyozta a jegybanki alelnök.

Rámutatott: a tájékoztatók általános szövege egységes, azt az MNB fogalmazta, “nem marketinganyagot” kapnak tehát az ügyfelek. A bankoknak legalább egy hónapig fenn kell tartaniuk a bemutatott szerződésmódosítási lehetőséget. Az aktuális szerződésmódosítással nem élő ügyfelek a továbbiakban évente egyszer, frissített tartalommal ismételt tájékoztatást kapnak, ha jelzáloghitelük futamideje még meghaladja a 10 évet – mondta el az MTI-nek az MNB felügyeleti és fogyasztóvédelmi alelnöke.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

A kíberbűnözők mindig a könnyebb utat választják: az ügyfeleket veszik célba

A Magyar Államkincstár aktív részt vállal a KiberPajzs együttműködésben, amely a Bankszövetség és a Magyar Nemzeti Bank kezdeményezésére jött létre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.