Hirdetés
Kezdőlap Ingatlan Lakáspiac - GKI: véget ért az emelkedő árak korszaka
No menu items!

Lakáspiac – GKI: véget ért az emelkedő árak korszaka

Negatív irányú trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac: a fővárosban kínálati piac van kialakulóban, és az emelkedő árak korszaka is véget ért – derült ki a a GKI Gazdaságkutató Zrt. felméréséből.

A felmérés szerint az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások várakozásai Budapest mellett a fővárosi agglomerációra vonatkozóan is számottevően romlottak. A vidéki körzetek kilátásai is jórészt rosszabbak lettek, inkább csak Nyugat-Magyarország tartja még magát.

A lakosság lakásvásárlásra és építésre vonatkozó várakozásai negyedéves alapon lényegében nem változtak, továbbra is optimisták, éves alapon azonban már érezhető némi visszaesés. A júliusi felméréshez képest nem változtak a lakásfelújításra és korszerűsítésre vonatkozó lakossági kilátások sem, éves alapon azonban itt is enyhe romlás érezhető.

A lakásárakra vonatkozó várakozások azt mutatják, hogy a következő 12 hónapban fővárosi átlagban nem várható áremelkedés.

Míg az előző, júliusi felmérésben Budapesten és környékén a válaszadók 68 százaléka számított az árak további emelkedésére, októberben csupán 21 százalékuk. Azok aránya, akik az árak stagnálására számítanak 30 százalékról 59 százalékra emelkedett, és minden ötödik válaszadó már árcsökkenésre számít, míg ezek aránya júliusban mindössze 2 százalék volt.

Az irodapiac tovább szárnyal, az irodák kihasználtsága az előző felméréshez képest Budapesten és környékén enyhén tovább emelkedett (91,8 százalékról 92,4 százalékra). Kelet-Magyarországon a júliusban mért 83 százalékos kihasználtság októberre 85 százalékra nőtt, míg a nyugat-magyarországi mutató 95 százalékon maradt. Az irodabérleti díjak a következő egy évben inkább csak a fővárosban emelkedhetnek, várhatóan 4 százalék körüli mértékben.

A logisztikai ingatlanpiacon erős a bérlői aktivitás, a fővárosban és környékén alig található üres raktár. A kihasználtsági ráta a fővárosi agglomerációban 95 százalékos (ami negyedéves alapon 3, éves alapon 5 pontos emelkedést jelent). A nyugati országrészben 96 százalékos, a keleti régióban pedig 90 százalékos ez a mutató. A felmérés szerint a következő 12 hónapban a bérleti díjak 1-5 százalékos emelkedése várható.

A GKI a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság következő egy évre vonatkozó ingatlanpiaci terveit, szándékait és kilátásait térképezi fel negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérésében. Az októberi vizsgálatban 110 ingatlanos cég és 1060 vállalat vett részt, a lakossági reprezentatív minta 1000 emberből állt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

A Mol szándéknyilatkozatot írt alá a szerb NIS többségi tulajdonának megvásárlásáról

.A szándéknyilatkozat szerint a tranzakció a pancsovai olajfinomítón túl kiterjed a NIS kiskereskedelmi hálózatára, valamint szénhidrogén kutatás-termelési portfóliójára is.

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A világkereskedelmi forgalom tavaly 4,1 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,6 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást

a jegybank elvárja, hogy 2 percnél több ne legyen az ügyfél várakozási ideje az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig
Hirdetés

Hírek

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Az IMF minimálisan javított idei globális növekedési előrejelzésén

A világkereskedelmi forgalom tavaly 4,1 százalékkal nőtt, az idén az IMF prognózisa szerint 2,6 százalékkal, jövőre 3,1 százalékkal bővül.

MNB: két percen belül fogadni kell a pénzforgalmi visszaélést bejelentő ügyfélhívást

a jegybank elvárja, hogy 2 percnél több ne legyen az ügyfél várakozási ideje az ügyintéző élőhangos bejelentkezéséig

Még több akadálymentesség a bécsi közösségi közlekedésben

Hangosbemondók és hangjelzések kísérik a látássérült utasokat, míg a vizuális kijelzők a siket és nagyothallók számára segítenek a tájékozódásban.

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A NAV kiemelte: március 16-ig kérheti a bevallási tervezet postázását, aki ragaszkodik a papíros formátumhoz.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Gazdaság

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...