Kezdőlap Hírek Lemondott a lengyel pénzügyminiszter
No menu items!

Lemondott a lengyel pénzügyminiszter

Tadeusz Koscinski. Kép forrása: gov.pl

Benyújtotta lemondását Tadeusz Koscinski lengyel pénzügyminiszter. Az új tárcavezető kinevezéséig Mateusz Morawiecki kormányfő irányítja a minisztériumot – közölte Piotr Müller kormányszóvivő.

A kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) szóvivője, Anita Czerwinska bejelentése szerint a pártvezetés a hétfői ülésén jóváhagyta a pénzügyminiszter döntését.

Czerwinska az év elején Lengyelországban életbe lépett új, elsősorban a személyi jövedelemadót érintő “szabályok hiányosságaira” – egyes hibás számításokra – utalt, és megjegyezte, a miniszter lemondása az általa az adóreform ügyében vállalt politikai felelősséggel függ össze.

A PiS szóvivője jelezte, hogy az új pénzügyminiszter kinevezését követően leváltások várhatók a tárca miniszterhelyettesi posztjain is.

A lengyel adófizetők számára kedvezőnek bejelentett, az eddigi gyakorlatban azonban számos esetben – például a pedagógusok, a rendvédelmisek körében – adóterhek növekedését hozó reform miatt Jaroslaw Kaczynski kormányfőhelyettes, a PiS elnöke a múlt héten helyezte kilátásba a személyi következtetések levonását a kormány soraiban.

Mateusz Morawiecki

Nem zárt ki személyi változásokat Mateusz Morawiecki sem, amikor még pénteken közölte: a pénzügyminisztériumban munkálatok zajlanak annak érdekében, hogy legyőzzék az adórendszer “tökéletlenségeit“.

A jövedelemadót érintő, például az évi jövedelem adómentes összegét jelentősen emelő változások célja az volt, hogy javítsák az alacsony- és közepes jövedelműek helyzetét. Az adócsökkentő megoldások közé tartozik elsősorban az, hogy az év elejétől a korábbi 8 ezer zlotyról legfeljebb 30 ezer zlotyra emelték az évi jövedelem adómentes összegét.

Csökkenti az adókat továbbá, hogy megemelték azt a küszöböt, amelynek elérése után a személyijövedelem-adó 17 százalékos kulcsa 32 százalékra emelkedik. Eddig ez a küszöb évi 85 ezer zloty (6,6 millió forint) volt, januártól 120 ezer zloty (9,3 millió forint).

Sokak esetében azonban csökkenti a nettó személyi jövedelmet az, hogy az egészségügyi biztosítást nem az eddigi – minden évben országszerte egységes – összegben, hanem az elért bruttó jövedelemhez arányosan kell befizetni. Emellett nem levonható a befizetendő adó kiszámításakor az egészségügyi biztosítás, amely eddig csökkentette az adóalapot. Ezeket a terheket elvileg csökkenti az a középosztálynak szánt kedvezmény, miszerint az állam bizonyos összeget visszatérít a havi 5701 zloty és 12,8 ezer zloty között keresőknek.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A rendelet tervezete már megszületett – a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról

Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

UNITRAVEL: kártalanítás később, de az igény már beadható

A Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint...

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Hirdetés

Hírek

A tervezettnél korábban indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait a Wizz Air

A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.

Vállalkozások hozzájutnak a Demján Sándor 1+1 Program forrásaihoz

Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.

Alig változott szerda reggelre a forint árfolyama

Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.

Új kriptószereplő lépne a Revolut helyére Magyarországon

A Revolut kriptoszolgáltatásainak magyarországi felfüggesztése után – amelyet egy júniusi törvénymódosítás indokolt a jogosulatlan kriptoeszköz-átváltás büntethetőségének bevezetésével – a Bitget szabályozott, blokklánc-alapú alternatívát kínál a hazai felhasználóknak. A platform spot- és határidős piacokat, stakinget, valamint mesterséges intelligenciával működő kereskedési asszisztenst biztosít, és átlátható eszközkezelést ígér. A Bitget közleményében arra buzdítja a magyar kriptófelhasználókat, hogy próbálják ki a kereskedést a platformon, amely az oktatást, biztonságot és digitális tulajdont helyezi előtérbe.

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.