Egy új piactér megjelenése nem csak a vállalkozásokra, de a vásárlókra is hatással van, hiszen az új piaci szereplő nem olyan agresszív, mint akár a Temu, amelyet ma már kikerülni is nehezen tudunk, viszont nagyon jó árakat is tud nyújtani.
Európának fel kell ébrednie erre az új veszélyre. Macron nem hajlandó visszalépni februári nyilatkozatától, miszerint Európának nem szabad kizárnia, hogy csapatokat vezényeljen Ukrajnába.
A megállapodás támogatja a regionális finanszírozást, elősegíti az ipari együttműködést, és ösztönzi a versenyképes zöld technológia fejlesztését célzó közös projekteket a résztvevő országokban.
Lengyelországban mérséklődött az éves infláció júliusban, és csökkentek a fogyasztói árak júniushoz képest a statisztikai hivatal hétfőn ismertetett végleges adatai szerint.
Módosításokat fogadott el csütörtök éjjel az ellenzéki többségű lengyel szenátus a 14. havi nyugdíj állandóvá tételéről szóló törvényhez, a jogszabály most újból az alsóház (szejm) elé kerül, ahol július elején várható a végső jóváhagyása.
Noha a belső égésű motoroktól való búcsú az e-benzinek jóváhagyásával némiképp kedvezőbb fordulatot vett, Lengyelország az uniós bíróság előtt akarja megtámadni a belső égésű motorral felszerelt új járművek európai szintű tilalmát.
Állandóvá tennék a 14. havi nyugdíjat Lengyelországban azon törvénytervezet szerint, amelyet a keddi varsói kormányülésén fogadtak el. A tervezet elfogadását Mateusz Morawiecki miniszterelnök erősítette meg az idősügyi politikáról szóló sajtóértekezletén.
Az ukrán gabona és más ukrán mezőgazdasági termékek behozatalának betiltását Csehország egyelőre nem tervezi - közölte Zdenek Nekula cseh mezőgazdasági miniszter hétfőn Prágában.
Zdenek Nekula...
A kormány elkötelezett a magyar gazdatársadalom érdekeinek képviselete mellett, éppen ezért érdemi uniós intézkedések hiányában, Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy...
Lemondott Henryk Kowalczyk lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, aki a Lengyelországba beáramló ukrán gabonaexporttal hozta összefüggésbe döntését.
Lengyelország húsz évre és összesen 20 millió tonna cseppfolyósított földgáz (LNG) szállításáról szóló szerződést kötött az amerikai Sempra Infrastructure vállalattal - közölte Daniel Obajtek, a PKN Orlen lengyel állami energetikai nagyvállalat vezérigazgatója.
Különleges szobrászversenyt rendeztek a Magas-Tátrában, két év szünet után idén is megrendezték a Nemzetközi Jégszobrász Bajnokságot a Magas-Tátrában, Hrebienkán. Magyar alkotók is beneveztek a versenyre.
Lengyelország az amerikai kongresszustól is támogatást kér ahhoz a törekvéséhez, hogy Németországtól jóvátételt kapjon a második világháborúban általa okozott károkért - jelentette be Arkadiusz Mularczyk lengyel külügyminiszter-helyettes.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a lengyel helyreállítási eszközök kifizetésének technikai feltételeit tartalmazó operatív megállapodást, ez formálisan lehetővé teszi az első lengyel kifizetési kérelem benyújtását - közölte Grzegorz Puda uniós alapokért és regionális politikáért felelős lengyel miniszter.
Lengyelország közel ötven államnak küld a Németországon számonkért második világháborús jóvátételről szóló diplomáciai jegyzéket - jelentette be Arkadiusz Mularczyk lengyel külügyminiszterhelyettes.
Nincsenek veszélyben az Európai Unió kohéziós és agrártámogatási alapjából Lengyelországnak járó források - jelentette ki szerdán Radoslaw Fogiel, a kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) párt szóvivője az ügyben megjelent sajtóértesülésekre reagálva.
A Magyar Telekom május 19-től kezdődően részvény-visszavásárlási tranzakciókat tervez végrehajtani a Budapesti Értéktőzsdén legfeljebb 39,1 milliárd forint értékben - közölte a cég a tőzsde honlapján szerdán.
Díjmentes számlavezetés, bankkártya mellé több tízezer forintos ajándékot kaphatnak azok a diákok, akik most nyitnak újonnan bankszámlát. A ballagási pénzeket megéri bankszámlán tartani, a fesztiválok is egyre inkább készpénzmentesek ma már
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt
A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett
Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek