Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Matolcsy: a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára
No menu items!

Matolcsy: a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára

Matolcsy György. Fotó: MTI/Soós Lajos

Az infláció legyőzéséhez a költségvetésnek vissza kell térnie az egyensúlyi pályára és a kormánynak teljes versenyképességi fordulatot kell végrehajtania – írta a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Ha nem lépünk gyorsan és jelentősen előre a termelékenység és a versenyképesség terén, akkor nem állítható helyre a pénzügyi egyensúly” – hangsúlyozta Matolcsy György a magyarnemzet.hu-n megjelent írásában.

Kifejtette: a gazdasági felzárkózás folytatása a 2020-as évtized magyar kihívásai között dobogós helyen szerepel, amihez a megtakarítások, a külföldi beruházások és az EU-források mellett szükség lesz az MNB célzott hitelprogramjaira is.

Ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy az MNB korábbi nyereségét a sikeres válságkezelés jegybanki költségei, valamint a megugró infláció miatt emelkedő jegybanki kamatok együtt veszteségbe fordítják, ami évi több százmilliárd forinttal is növelheti a költségvetés kiadásait.

Rámutatott arra is, hogy a visszaemelkedő kamatkiadások és a több százmilliárdos jegybanki veszteségtérítés miatt az államnak új bevételi forrást kell találnia, 2019-hez képest akár 1000 milliárdos nagyságrendben.

A jegybankelnök megismételte többször is hangoztatott véleményét, amely szerint az ország 2010 utáni ideje, Trianon óta a legjobb gazdaságtörténeti szakasz, de még jobb is lehetett volna, úgy kisebb költségvetési hiány és alacsonyabb államadósság ráta jellemezné a mostani éveket.

Az MNB által mért versenyképesség a 2020-2021-es hatékony válságkezelés során sem javult, az ország maradt a 18. helyen az EU-27 csoporton belül – írta a jegybankelnök. Szerinte a versenyképességi fordulatot “elszabotálta” a versenyképességi fordulatért felelős tárca, s ez “bünteti a költségvetésért felelős tárcát“.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Katar nem annyit fog a foci-vb-n, mint gondolta

Katar alig több mint 765 ezer látogatót fogadott a labdarúgó-világbajnokság első két hetében, ami elmarad a várakozásoktól, mivel az ország 1,2 millió látogatóra számított az egy hónapos rendezvény alatt - derül ki a Reuters birtokába jutott szervezői jelentésből.

Az Aeroexpress már idén elindítja a Budapest-Kolozsvár járatait

Az Aeroexpress Regional a tervezett jövő márciushoz képest korábban, már december 16-tól elindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait a nagy érdeklődésre tekintettel.

PM: a kormány tartja a költségvetési hiánycélt

A kormány tartja a költségvetési hiánycélt - közölte a Pénzügyiminisztérium az államháztartás január-novemberi adatait ismertetve.

Tavaszra leürülnek a tárolók, az EU koordinált fellépést akar energiaügyben

Az Európai Unió vezetői erősebb koordinációt sürgetnek a tagállamok között a következő télre való felkészülésben, mivel egyre csökkennek az Oroszországból érkező földgázszállítások, ami az energiaárak ugrásszerű növekedéséhez vezetett.

Hírek

Az Aeroexpress már idén elindítja a Budapest-Kolozsvár járatait

Az Aeroexpress Regional a tervezett jövő márciushoz képest korábban, már december 16-tól elindítja a Budapest-Kolozsvár-Budapest járatait a nagy érdeklődésre tekintettel.

Árstop után: máris csökken az üzemanyagok ára

Péntektől változnak az üzemanyagárak a hazai kutakon, a Mol ugyanis csökkenti a nagykereskedelmi árakat. A benzin literje várhatóan bruttó 8 forinttal, a gázolajé pedig bruttó 5 forinttal kerül majd kevesebbe.

Jogerősen 3 év 6 hónap börtönre ítélték Lagzi Lajcsit

Jogerősen 3,5 év börtönbüntetésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék Galambos Lajost, azaz Lagzi Lajcsi zenész-előadóművészt.

Kinevezték az új iparpolitikáért felelős államtitkárt

Novák Katalin köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára december 7-i hatállyal államtitkárrá nevezte ki Fábián Gergelyt, aki a gazdaságfejlesztési miniszter irányításával az iparpolitikáért fog felelni.

Itt a vége a legendás Jumbo Jet korszakának

Lezárult egy korszak a Boeingnél: több mint 50 év után az utolsó - sorrendben az 1574. - Boeing 747-es is elhagyta az amerikai repülőgépgyártó gyárát.

Radikálisan csökkent a hazai gázfogyasztás októberben

Az enyhe októberi időjárás és az ipari kereslet csökkenése mellett telítődtek az uniós tárolók, amelynek eredményeként mérséklődtek az európai fölgáz termékárak, a hazai felhasználás októberben az előző évihez képest 41 százalékkal csökkent - közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) októberi földgázpiaci riportja alapján.

Őrizetbe vettek egy hatósági árral csaló benzinkutast

Őrizetbe vették egy dél-alföldi benzinkút üzemeltetőjét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói, mert hatósági áras üzemanyaggal csalt.

A kormány kedd 23 órától kivezette a benzinárstopot – íme, az árak

A hétfőn hatályba lépett kőolajszankciók után két nappal a kormány - a Mol javaslatára - a benzinárstopot megszünteti - jelentette be kedden késő este Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Hernádi Zsolt, a Mol vezérigazgatója.

Gazdaság

Drágult a kötelező biztosítás

A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási díjai a tavalyi év azonos időszakához képest 5 százalékkal emelkedtek a harmadik negyedévben. A biztosítói kárkifizetések 12 százalékkal nőttek a szerviz- és alkatrészköltségek drágulása, a devizaárfolyam-változás és a pénzromlás hatásaként - jelentette a Magyar Nemzeti Bank.

Fitch: nehezebb évre számíthatnak a magyar bankok 2023-ban

Romló kilátásokkal, de jórészt stabil osztályzatokkal kezdik a jövő évet Közép- és Kelet-Európa EU-gazdaságainak bankrendszerei. A magyar bankok 2023-ban az ideinél nehezebb makrogazdasági környezetre számíthatnak - áll a Fitch Ratings éves szektorelemzésében.

A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ Felelős Banki Irányelvek kezdeményezéséhez

A Magyar Bankholding csatlakozott az ENSZ által létrehozott globális együttműködéshez, és a hazai bankok közül az elsők között írta alá a Felelős Banki Irányelveket. A nemzetközi összefogás célja, hogy megkönnyítse a pénzügyi szektor közeledését a fenntarthatóság felé - közölte a bankcsoport, hozzátéve: ezzel az elhatározásával szeretnének újabb lépést tenni a felelős és zöld működés irányába.

Egyhangúlag maradt a jegybanki alapkamat

Ellenszavazat nélkül határozott a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa az alapkamat szinten tartásáról a november 22-i kamatdöntő ülésen - olvasható az MNB honlapján közölt rövidített jegyzőkönyvben.   
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom