Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Mazars: túl magas az áfakulcs, kivételesen alacsony a tao
No menu items!

Mazars: túl magas az áfakulcs, kivételesen alacsony a tao

A Magyarországon hatályban lévő általános forgalmi adó 27 százalékos normál kulcsa továbbra is magasnak, a társasági adó 9 százalékos kulcsa pedig rendkívül alacsonynak számít – állapította meg 2019-es adózási összefoglalójában a Mazars nemzetközi adótanácsadó.

H. Nagy Dániel

A hetedik alkalommal megjelent közép- és kelet-európai adóbrosúra 22 ország adatait tartalmazza. A kiadvány a befektetőket segíti az alapvető versenyképességi tényezők, főleg a foglalkoztatást terhelő adók és járulékok, illetve a forgalmi adó összehasonlításában – mondta H. Nagy Dániel, a Mazars Magyarország adóigazgatója a kiadvány budapesti bemutatóján.

A kormányzatok továbbra is a lakossági fogyasztás növekedésére próbálnak építeni, és a költségvetési bevételek tervezésekor egyre nagyobb szerepet kapnak a forgalmi típusú adók.

Az alkalmazott adómérték jelentős szóródást mutat, a normál adókulcsok átlaga 21 százalék körül alakul. A Magyarországon hatályban lévő általános forgalmi adó (áfa) 27 százalékos normál kulcsa továbbra is magasnak számít.

A fogyasztáshoz kapcsolódó adók jelentősége nő, ezért a hatékonyabb adóbeszedés is egyre fontosabbá válik. Mivel ezen a területen a legnagyobb az adókikerülés veszélye, a kormányzatok a digitális technológia felhasználásával próbálnak fellépni a visszaélések ellen.

Magyarországon tavaly bevezették az online számlázást, aminek első tapasztalatai pozitívak voltak. A jövőben hasonló megoldások elterjedésére lehet számítani a régióban.

H. Nagy Dániel megjegyezte:

Magyarországon az áfa kivételesen magas kulcsa mellett a társasági adó viszont kivételesen alacsony.

A régióban a társasági adókulcsok átlaga 17 százalék körüli. A legmagasabb, 33 százalék Németországban, a legalacsonyabb, 9 százalék Magyarországon és Montenegróban.

A kiadvány szerint lassan azonban kibontakoznak az adóverseny korlátai, 2019-ben már csak egy országban csökkentették a nyereségadót, Görögországban a válság idején bevezetett, egyébként is nagyon magas adókulcs csökkent 1 százalékponttal.

A foglalkoztatáshoz kapcsolódó adók és hozzájárulások általában magasak a régióban, bár ezek aránya visszaszorulóban van. A munkáltatók teljes bérköltsége a régióban átlagosan megközelíti a nettó bérek 160 százalékát.

Ezen a téren Magyarországon továbbra sem kedvező a helyzet, és 2017-2018-ban is csak kis mértékben sikerült javítani a korábbi, kiemelkedően rossz mutatót. Ezen javíthat a szociális hozzájárulási adó 2019 júliusától várható újabb 2 százalékpontos csökkentése – jelezte a Mazars Magyarország adóigazgatója. (MTI)

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A gyors bérkonvergencia a kormány egyik új gazdaságpolitikai célkitűzése

Gazdasági növekedésre van szükség a kormány új gazdaságpolitikai céljainak eléréséhez, amelyek között szerepel, hogy 2028-ra a minimálbér 1000 euróra, a bruttó átlagkereset 1 millió forintra emelkedjen.

Dolgozóinak tizedét bocsátja el a Boeing

A Boeing világszerte 170 ezer ember foglalkoztat, az Egyesült Államokban az északnyugati Washington, és a délkeleti Dél-Karolina államban.

Itt a nagy összefogás az e-kamion töltőállomás piacon

 Teljeskörű megoldásokat kínáló e-depók kialakítására írt alá szándéknyilatkozatot a...

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Nyugdíjpénzből ingatlant? Most jól teljesítenek a pénztárak, reálhozam mindenhol!

A Bank360.hu elemzése emlékeztet rá, hogy a csúcs reálhozamok (jellemzően több millió forintosak) 2021 vége felé voltak, amikor az árfolyamok magasan jártak, az infláció viszont még nem szabadult el

Már tízezer helyen lehet a kártyagyilkos qvikkel fizetni

A qvikkel kapcsolatban egyelőre a tanulás fázisában járnak még a vásárlók és a kereskedők is,

Az MNB újra elindította megtakarítási kampányát

A megtakarítások befektetésénél kerülni kell a túlzottan csábító ajánlatokat.

Látótávolságban sincs az 5 százalékos lakáshitelkamat, jobban néznek ki a személyi kölcsönök

A lakáshitelek kamatai semmit sem csökkentek október elején, egyelőre nyoma sincs, hogy a bankok elindulnának a tőlük kért 5 százalékos THM felé. A személyi...