Hirdetés
Kezdőlap Budapest Mégsem zár be a csepeli munkásszálló
No menu items!

Mégsem zár be a csepeli munkásszálló

Jellinek Dániel és Borbély Lénárd. Kép forrása Borbély Lénárd/Facebook

Nem zár be a csepeli Zászlós Szálló, az önkormányzatnak sikerült megállapodnia a munkásszálló működtetőjével – közölte a XXI. kerület polgármestere a Facebook-oldalán.

Borbély Lénárd felidézte: nemrég jelent meg a hír, hogy a háború okozta magas energiaárak miatt az egyik csepeli munkásszálló október 15-én bezár, így 250 embernek – köztük 50 gyereknek – megszűnik a lakhatása.

Csepel polgármestereként sikeres tárgyalást folytattam a szállót működtető Indotek Group vezetőjével, Jellinek Dániellel, akivel nemcsak arról állapodtunk meg, hogy vállalják a téli üzemelés többletköltségét és továbbra is működtetik a megemelt árak mellett az épületet, hanem további fejlesztéseket is végrehajtanak“, megkezdik a szálló teljeskörű felújítását, összkomfortossá és energiahatékonnyá tételét – írta a kerület vezetője.

Hozzátette: arról is megállapodtak, hogy a cégcsoport a kerületben további magas színvonalú, összkomfortos munkásszállásokat alakít ki, amelyekben kizárólag cégekkel és állami szervezetekkel kötött szerződéses keretek között tartózkodnak majd munkavállalók.

Borbély Lénárd reagált Budapest főpolgármesterének keddi bejegyzésére is, amelyben Karácsony Gergely azt írta, hogy ebben a szociális krízishelyzetben semmiféle kilakoltatást nem tart indokolhatónak és a Fővárosi Önkormányzat a lehetőségeihez mérten próbálja megmenteni a szociális feladatokat ellátó szervezeteket, az erről szóló javaslatát pedig szerdán tárgyalja a Fővárosi Közgyűlés. A főpolgármester felajánlotta továbbá, hogy az épület működtetője adja át a munkásszállót a Fővárosi Önkormányzatnak.

Csepel polgármestere erről úgy fogalmazott, “az ilyen nehéz helyzetben a megoldást csak tárgyalásos úton, együttműködve lehet megtalálni. Nem pedig fenyegetőzve és üzengetve, ahogyan azt Karácsony Gergely főpolgármester tette“.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás