Kezdőlap Gazdaság MNB-alelnök: februárban már 8,5 százalék is lehet az infláció
No menu items!

MNB-alelnök: februárban már 8,5 százalék is lehet az infláció

A határozott, további szigorításban egyhangúlag egyetért a monetáris tanács, miután a helyzet nem lett egyszerűbb, és a kilátások sem lettek tisztábbak februárra az előző kamatdöntés óta – mondta Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

A fogyasztóiár-index és a maginfláció a várakozásokat meghaladóan tovább nőtt februárban – mondta. Már januárban a szokásosnál lényegesen nagyobb áremelések következtek be, ami az elmúlt 10 év átlagának háromszorosa volt. Az előző kamatdöntés óta tovább erősödtek a felfelé mutató kockázatok – tette hozzá.

Az alelnök szerint a februári mutató megközelítheti a 8,5 százalékot, és “az infláció elleni küzdelem hosszú út lesz“.

Hangsúlyozta: az infláció szükségessé, a reálgazdaság teljesítménye pedig lehetővé teszi a monetáris kondíciók folytatódó, kiszámítható szigorítását.

Arra a kérdésre, hogy 50 bázispontnál magasabb emelés lehetséges-e a jövőben, Virág Barnabás közölte: a januári döntés egyértelmű irányt jelölt ki. “Ezt a pályát kiszámítható és határozott módon visszük tovább” – szögezte le, hozzátéve: a szigorú alapállást hosszabb időn keresztül kell folytatni a másodkörös hatások, azaz a várakozások begyűrűzésének elkerüléséhez.

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az inflációs ráta csökkenésének megindulása kitolódik, a maginfláció a következő hónapokban tovább emelkedik. Meghatározónak nevezte az év eleji átárazásokat a márciusi jegybanki inflációs prognózis módosításában.

Kifejtette: a termékek és szolgáltatások széles körében a szokásosnál lényegesen nagyobb mértékű drágulás következett be januárban. A globális kínálati sokkok az iparcikkek árának gyors emelkedését okozzák, ezért az iparcikkek árindexe meghaladta a piaci szolgáltatásokét nemzetközi összevetésben és itthon is. Ez most megfordult az elmúlt 10 évhez képest; mivel korábban a piaci szolgáltatások és az iparcikkek inflációs különbözete rendre 2-3 százalékpont volt a piaci szolgáltatások javára. Ebben az is benne van, hogy a járvány okozta válság világszerte átírta a fogyasztás szerkezetét és az inflációét. Az emelkedő inflációval párhuzamosan az inflációs várakozások is emelkednek – mondta.

Kiemelte, hogy magas átárazásra kell felkészülni februárban is.

Az inflációban globálisan meghatározó a nyersanyag- és energiaárak alakulása. A világpiaci energiaárak – gáz, áram – változatlanul magas szinten vannak, miközben a kőolaj ára is nőtt. Az árindexet meghatározó faktorok továbbra is az infláció emelése irányába hatnak.

Kitért arra, hogy az üzemanyagokat, egyes alapvető élelmiszereket és a lakossági energiaárakat érintő kormányzati intézkedések tompítják a globális nyersanyagár-emelkedés megjelenését a hazai inflációban. A kérdésre, hogy a kormányzati árstop gerjeszt-e inflációs nyomást, azt mondta: ezek az intézkedések olyan időszakban érintik az inflációt, amikor a költséghatások a gazdaságban a legerősebbek. A magyar inflációs ráta a régióban az alacsonyabbak között tudott maradni – mondta.

Az MNB szerint a magyar gazdaság elmúlt két negyedévben látott élénk növekedése jellemző maradhatott idén az első két hónapban is, ezt elsősorban a belső kereslet húzta. Az exportoldalon a globális ellátási láncok normalizálása a második fél évben várható, az export akkor gyorsan visszapattanhat – ismertette. A hazai termelésben a nyersanyag- és chiphiány, valamint a szállítási költségek gyors növekedése képezi a legjelentősebb akadályokat a jegybank számítása szerint.

A geopolitikai kockázatok egyértelműen erősödtek, így a pénz- és árupiacokon változatlanul nagy változékonyságra kell készülni – jelezte.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig
Hirdetés

Hírek

Megkezdte működését a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat technológiatranszfer cége

A közlemény szerint a 10 millió forintos törzstőkével bejegyzett társaság azzal a céllal jött létre, hogy hatékony támogatást nyújtson a Magyar Kutatási Hálózat kutatóinak a tudományos eredményeik gyakorlati hasznosításában.

Új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak a Magyar Államkincstár

A Magyar Államkincstár új befizetési lehetőségeket kínál a gazdálkodóknak, hogy csökkenthessék a számlaterheiket

Emelkedett az uniós határokon feltartóztatott, belépésre jogosulatlan bevándorlók száma

A tagországok tavaly 123 655, nem uniós ország állampolgára esetében tagadták meg a belépést az Európai Unió területére, ami kismértékű, 0,3 százalékos növekedés 2023-hoz képest - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat csütörtökön.

400 ezer adózótól várja a NAV a tao- és majdnem 100 ezer társaságtól a kiva-bevallást

Az idén mintegy 400 ezer adózótól várja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a társasági adó (tao), illetve további közel 100 ezer társaságtól a kisvállalati adó (kiva) bevallást június 2-ig

A kínai BYD áprilisban először adott el több elektromos autót a Teslánál Európában

A kínai BYD áprilisban először előzte meg a Teslát a kizárólag akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) európai eladásában - áll a Jato Dynamics piackutató honlapján.

Egymilliárd eurós kötvénykibocsátást hajtott végre az MFB

Kiemelkedő érdeklődés mellett egymilliárd euró összegű forrást vont be a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) nemzetközi kötvénykibocsátás keretében, kedvező 4,375 százalékos kamat mellett

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Történelmi csúcsra erősödött, áttörte a 110 ezer dolláros szintet a bitcoin csütörtök hajnalban a világ legnagyobb kriptotőzsdei platformján, a Binance-on.

Elismerést kapott a Semmelweis Egyetem stroke-ellátó programja

Az Európai Stroke Társaság (ESO) legmagasabb, gyémánt szintű elismerését nyerte el a Semmelweis Egyetem Idegsebészeti és Neurointervenciós Klinika stroke-ellátó programja
Hirdetés

Gazdaság

Családban marad a pénz: ennyit nyerhetnek a családtagok, ha közösen bankolnak

Hatékonyan menedzselhetők akár egy többgenerációs család pénzügyei is, ma már több bank is kínál erre alkalmas szolgáltatásokat. A közös bankolással akár több ezer forintot is spórolhatnak havonta, emellett a pénzügyi tudatosságot is fejleszthetik

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.