Hirdetés
Kezdőlap Mozaik MNB felügyeleti szóvivője: a lakásbiztosítási verseny ösztönzésén dolgozik a jegybank
No menu items!

MNB felügyeleti szóvivője: a lakásbiztosítási verseny ösztönzésén dolgozik a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) azon dolgozik, hogyan lehetne ösztönözni a versenyt a lakásbiztosítások piacán, mivel ezen biztosítások 70 százalékát 5 nagy piaci szereplő adja el, a kis és a közepes biztosítók nem elég erősek, hogy megfelelően ki tudják szolgálni a fogyasztókat – mondta Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője.

Mivel kevés biztosító szolgálja ki az ügyfeleket, ezért a jegybank szerint fennáll a lehetősége, hogy az elérhető lakásbiztosítási termékek egy kicsit drágák, illetve, hogy ugyanezért a pénzért jobb minőségű szolgáltatást is kínálhatnának a biztosítók.

Binder István kiemelte, a helyzet megoldása érdekében az MNB a fogyasztóbarát lakáshitelek mintájára vagy kialakítaná a fogyasztóbarát lakásbiztosítást, vagy jegybanki szabályozó eszközöket vezetne be. Az ügyben döntés az év második felében várható – tette hozzá az MNB felügyeleti szóvivője az M1 aktuális csatornán és a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország című műsorában.

Binder István szólt arról is, hogy az MNB ezen felül egy teljes körű biztosítási garanciarendszer kialakításán is dolgozik, mert a jegybank számításai szerint a következő 9-10 éven belül a biztosítási piac jelenlegi 1000 milliárd forintos díjbevétele 2000 milliárd forintra emelkedhet.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...
Hirdetés

Hírek

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 

Segíthetik a nemzeti zöldvagyon megőrzését – Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Az éghajlatváltozás jelentősen hat a termőhelyekre, sebessége százszorosa annak, mint amivel eddig a fafajaink találkoztak, az erdei ökoszisztémák természetes alkalmazkodási képessége nem képes ezt követni, különösen sérülékennyé téve az egyes erdei ökoszisztémákat.
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.