Kezdőlap Pénzvilág MNB: ősszel jön a kedvezményes zöld lakáshitel
No menu items!

MNB: ősszel jön a kedvezményes zöld lakáshitel

Új zöld monetáris politikai eszköztár-stratégiát hirdetett a Magyar Nemzeti Bank, első lépésben két elemmel – jelentette be Virág Barnabás, a jegybank alelnöke.

Nyilvánvaló, hogy a környezeti feltételeket figyelmen kívül hagyva gazdasági növekedést elérni nem lehet, a klímaváltozásra mindenkinek reagálnia kell – mondta.

A monetáris tanács a zöld jegybanki eszköztár-stratégiával összhangban és annak első lépéseiként augusztustól Zöld jelzáloglevél-vásárlási program, majd októbertől Nhp zöld otthon program elindításáról határozott. A programok további részleteit a következő hetekben egyeztetik a piaci szereplőkkel – mondta, és jelezte, az MNB hosszú távú célja, hogy elősegítse a zöld pénzügyi rendszer kiépülését Magyarországon.

Közlése szerint a Zöld otthon programot 200 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg, és csak lakossági ügyfelek vehetik fel a teljes futamidő alatt fix kamatozású hitelt.

Az MNB ezúttal is 0 százalékos kamat mellett biztosít majd refinanszírozási forrást a hitelintézeteknek, amelyet azok legfeljebb 2,5 százalékos, a futamidő végéig rögzített ügyleti kamat mellett hitelezhetnek tovább a lakossági ügyfeleknek. A program keretében magas energiahatékonyságú új lakások, családi házak építésére, illetve vásárlására nyújtható hitel, legfeljebb 70 millió forint összegben és maximum 25 éves futamidővel.

Virág Barnabás

Közölte: a Zöld jelzáloglevél-vásárlási program stratégiai célja, hogy célzott vásárlásokon keresztül hozzájáruljon a hazai zöld jelzáloglevél-piac megteremtéséhez, ezen keresztül pedig a zöld jelzáloghitelek terjedéséhez. Mindez közvetetten támogatja az energetikai szempontból korszerű ingatlanok építését – mondta. A monetáris tanács döntése értelmében az MNB 200 milliárd forintos vásárlási összeg elérésekor felülvizsgálja a programot.

Kitért arra, hogy a jegybank már az elmúlt években is számos lépést tett, hogy elősegítse a zöld pénzügyi piacok fejlődését, valamint erősítse a környezettudatos fogyasztói szemléletmódot, hozzájárulva ezzel a klímaváltozás elleni küzdelemhez. Mérföldkőnek tekinthető az alelnök szerint, hogy az Országgyűlés 2021. május 28-i döntése alapján az MNB mandátuma Európában elsőként a környezeti fenntarthatóság előmozdítására is kiterjed.

Ezért az MNB a jegybanktörvényben rögzített feladataival összhangban küldetésének tekinti, hogy elsődleges árstabilitási céljának veszélyeztetése nélkül, hosszútávú környezeti fenntarthatósági szempontok érvényesítése mellett alakítsa ki monetáris politikai eszköztárát, amivel hozzájárul Magyarország fenntartható felzárkózásához.

Hangsúlyozta, hogy a környezeti fentarthatóság érvényesítése nem érinti a monetáris politika irányultságát. A kamatemelési ciklus addig folytatódik, amíg az inflációs kilátások fenntartható módon a jegybanki célon stabilizálódnak, és az inflációs kockázatok a monetáris politika időhorizontján újra kiegyensúlyozottá válnak. A havi emelések mértékét illetően a júliusi döntés meghatározó lesz – közölte.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás