Kezdőlap Turizmus Műemlékre ülni tilos! Velencében büntetnék a faragatlan turistákat
No menu items!

Műemlékre ülni tilos! Velencében büntetnék a faragatlan turistákat

A világhírű észak-olaszországi város hatóságai azt tervezik, hogy a jövőben nemcsak azokat bírságolják meg, akik az utcán szendvicset majszolnak, esetleg alkoholt fogyasztanak, hanem azokat is, akik ülnek vagy fekszenek a műemlékeken.

A nyári időszakban napi 60 ezer, éves szinten 20 millió turista fordul meg Velencében, a város 54 ezer lakója pedig egyre nehezebben viseli a hatalmas embertömeget, amelynek tagjai nem mindig viselkednek megfelelően az utcákon. Az illetlen látogatók megregulázása már régóta téma a helyiek körében, ezért Velence polgármestere, Luigi Brugnaro egy új rendelet tervezetével állt elő. A város első embere a szabálysértőket

50-től 500 euróig terjedő pénzbírsággal, súlyos esetben kitiltással sújtaná.

Az alkoholos italok fogyasztása és az éttermeken kívüli evés már korábban tiltott volt Velence utcáin, illetve a Szent Márk tér lépcsőire sem szabad leülni már évek óta. Szintén hosszú ideje tilos a csatornákban úszni, a vízbe lábat lógatni. A velencei képviselőtestület elé októberben kerülő tervezet azonban a hajókon zenélést is betiltaná a jövőben, akárcsak a műemlékeken ülést és fekvést.

Ám amennyiben a tervezetet elfogadják, többé nemcsak fogyasztani nem szabad majd az alkoholt Velence utcáin sétálgatva, de azért is súlyos büntetés jár, ha valaki este 7 óra után bontatlan italos üveget visz a kezében vagy a akár a szatyrában.

Velencében egyre több az olyan turista, aki mindössze néhány órát tölt el a városban, és nem vágyik többre egy-két utcán elfogyasztott szendvicsnél, egy szelet pizzánál, esetleg egy üveg sörnél, egy pohár bornál. Ezen az sem segített, hogy a nap mint nap tucatjával érkező hatalmas óceánjárók 2017 novembere óta nem hajózhatnak be Velence történelmi központjába. Mint ismeretes, a 100 ezer tonnánál nagyobb hajók már csak távolabb, a szomszédos Marghera kikötőjében horgonyozhatnak le, vagyis utasaikat közvetlenül nem szállíthatják a lagúnák városába egy szendvicsnyi időre.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.