Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Nagy-Britannia - brutális visszaesés
No menu items!

Nagy-Britannia – brutális visszaesés

Korábban soha nem mért éves mértékben, átlagosan 9,9 százalékkal zuhant tavaly a brit GDP – közölte első becslésében a brit statisztikai hivatal (ONS).

A kimutatás szerint a brit GDP-érték 2020 végére a 2013-ban regisztrált szintre esett vissza. A brit gazdaság ennek ellenére valószínűleg elkerüli a kettős mélypontú technikai recessziót, mivel a hazai össztermék decemberben 1,2 százalékkal emelkedett havi összevetésben, a negyedik negyedév egészében 1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest.

Az elemzői előrejelzések a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére januárban bevezetett újbóli korlátozások miatt az idei első negyedévre GDP-visszaesést valószínűsítenek, és ha a tavalyi negyedik negyedévben is csökkent volna a hazai össztermék, a brit gazdaság hivatalosan újból recesszióba került volna.

A konszenzusos meghatározás szerint egy gazdaság akkor kerül technikai recesszióba, ha teljesítménye két egymást követő negyedévben csökken.

A statisztikai hivatal kimutatása szerint decemberben azonban így is 6,3 százalékkal alacsonyabb volt a brit GDP-érték, mint tavaly februárban.

Tavaly február és április – vagyis a koronavírus-járvány miatt 2020 márciusának végén elrendelt korlátozások előtti utolsó, illetve az akkori zárlat érvénybe léptetése utáni első teljes hónap – között soha nem mért ütemben, 25,8 százalékkal zuhant a brit hazai össztermék, és tavaly áprilisban is példátlan mértékben, 18,8 százalékkal esett a GDP-érték az előző hónaphoz képest.

A brit statisztikai hivatal ugyanakkor hangsúlyozta, hogy decemberben a brit gazdaság valamennyit behozott a járvány előtti szinthez mért elmaradásból, novemberben ugyanis még 7,4 százalékkal volt alacsonyabb a brit hazai össztermék, mint tavaly februárban.

Az ONS közölte: a koronavírus-járvány reálgazdasági hatásairól elvégzett külön felmérése szerint az aktív brit üzleti vállalkozások 12 százaléka arról számolt be, hogy üzleti forgalma több mint 50 százalékkal alacsonyabb az év jelenlegi szakaszára jellemző szintnél.

A brit hazai össztermék 80 százalékát előállító szolgáltatási szektor teljesítménye 2020 egészében 8,9 százalékkal, a termelőágazatoké 8,6 százalékkal, az építőiparé 12,5 százalékkal, a mezőgazdaságé 9,4 százalékkal zuhant.

Londoni makrogazdasági elemzők várakozása szerint az idén elrendelt újabb korlátozások miatt a brit gazdaság az első negyedévet mínuszban zárja.

Samuel Tombs, a Pantheon Macroeconomics londoni üzleti elemzőműhely brit gazdasági ügyekkel foglalkozó főközgazdásza a GDP-adatok ismertetése utáni előrejelzésében közölte: a ház becslése szerint a brit GDP-érték januárban 5 százalékkal zuhant havi összevetésben, és az idei első negyedév egészében 3,5 százalékkal csökken a tavalyi utolsó három hónaphoz viszonyítva.

Samuel Tombs

Tombs számításai szerint a brit hazai össztermék a koronavírus-járvány előtti legutóbbi csúcsnál jelenleg 7,8 százalékkal alacsonyabb, és Nagy-Britannia ezzel messze lemaradt a hét vezető ipari hatalom (G7) többi gazdaságától: az amerikai GDP-érték például mindössze 2,5 százalékkal, a német hazai össztermék 3,9 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi negyedik negyedévben, mint egy évvel korábban.

A Pantheon Macroeconomics vezető londoni közgazdásza ugyanakkor kiemelte azt is, hogy a brit háztartások tavaly az európai átlagnál többet takarítottak meg, és a brit oltási kampány gyors ütemének eredményeként Nagy-Britanniában várhatóan hamarabb alakul ki tömeges immunitás, mint a többi ország zömében.

Ennek alapján a ház arra számít, hogy a brit gazdaság teljesítménye az idei második negyedévben 6 százalékkal, a harmadik negyedévben 2-2,5 százalékkal növekszik negyedéves összevetésben.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új rekordon zárt a BUX – nyerő az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon zárt pénteken.

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

Volánbusz: kétnapos sztrájk lesz – elégséges szolgáltatások

A vita a Volánbusz szerint nem a sztrájk lehetőségéről, hanem az időzítéséről szól.

Győztünk: újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

A bérek és a fizetések vásárlóerejének folyamatos növekedése megnyitja az utat a fogyasztás bővülése,.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.