Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Nagy édes pezsgő teszt 2019
No menu items!

Nagy édes pezsgő teszt 2019

Az édes pezsgőket hajlamosak vagyunk Karácsonykor desszertbor helyett is fogyasztani, ami persze annak köszönhető, hogy a pezsgő az ünneplés egyik legfontosabb kísérője. Lássuk, hogy 2019-ben melyik édes pezsgő lehet az ínyünkre való. Íme 2019 teszt győztese. 

A pezsgő története külön regény, miként elnevezése és besorolásának ‘finomságairól’ is könyvek születtek. Mi a legegyszerűbb felosztást választottuk. Színük szerint (fehér pezsgők, vörös és rozé), valamint maradék cukortartalmuk szerint a brut nature-től az édesig:

 

 

A tesztben szereplő valamennyi pezsgő tankos erjesztésű, valamint az alacsonyabb alkoholtartalmú illatos pezsgő, Asti eljárással készített.

A kóstolás menete

A Magyar Ár-Érték Arány Kutató Egyesület tesztelői kíváncsiak voltak, hogy a tavalyi évhez képest milyen változásokat tapasztalnak. Előre bocsátható: igen. Érzékelhető a minőségi különbség.

A tesztben csak az édes és édes muskotályos megjelölésű termékek vehettek részt.

A pezsgőket a teszt előtt 10 C°-ra hűtöttek és szakaszosan kerültek ki a hűtőből kóstolásra.

Egyszerre öt pezsgőt töltöttek a kóstolópoharakba, kóstolásuk után 10 perc szünet következett, kóstolás közben 2 pezsgő között vízzel, sajttal semlegesítették az előző pezsgő ízét.

Az előkészítők 3 felé csoportosították a pezsgőket. Az elsőben a “hagyományos”, édes pezsgők voltak, a másodikban a muskotályosok következtek, a végére pedig az illatos, várhatóan édesebb pezsgők maradtak. Természetesen csak az előkészítők tudták a kikészített pezsgő nevét, a kóstolók nem, hiszen ez a szokásos vakteszt.

Volt egy újabb kör is, ahol az azonos gyártók pezsgőit vetették össze . Ez a helyezést nem befolyásolhatta csak annyiban, hogyha az összekóstoláskor azonosnak mutatkoztak-e a pezsgők.

AZ ÉRTÉKELÉS

Négy szempont szerint folyt a pontozás. Első körben az illat, majd a szénsavasság, az édesség intenzitása és végül a gyümölcsíz volt a mérlegelés fő szempontja.  A pontozás 1-10 skálán zajlott, ahol a 10 pont a legjobb.

Illat: elvileg nem hiba az élesztős illat jelenléte (bár ez inkább a tradicionális pezsgőkre jellemző), ezért csak túlzottan illatidegen, illetve gyümölcsillat hiányos pezsgőket kaptak kevesebb pontot.

Szénsavasság:  A pezsgőtől elvárható a kellően szénsavasság. A túl magas szénsavtartalom pedig az ízek érzékelhetőségének kárára megy.

A pezsgő szénsav tartalmának finomsága, a buborékok eloszlása adja meg a pezsgők igazi szépségét. A pezsgők szénsav tartalma minimálisan 3 bar lehet és fontos megemlíteni, hogy kizárólag természetes úton, erjedésből származó buborékok lehetnek a pezsgőben. A nagyméretű durva buborékok jelenléte rosszabb minőség, míg a tűhegynyi finom gyöngyszemek a kiváló minőség jellemzői.

Édes íz: elsőként ezt érezzük kóstoláskor, amiből a leggyorsabban a cukortartalom megítélhető. Mivel édes pezsgőkről van szó, a félédes cukortartalom ízhatású pezsgők kevesebb pontot kaptak, de a túl édes pezsgők is, hiszen a magas cukortartalom elnyomja a az alapízeket. A pezsgők kategorizálásában nem szerepel a félédes, mint kategória. Cukortartalom szerint 50g/liter értéktől tekintjük a pezsgőt édesnek. Ennél a kategóriánál nagyon fontos, hogy harmonikusnak érezzük a pezsgő zamatát, és helyén kezeljük a fogyasztás idejét. Aperitifnek ne kínáljunk édes pezsgőt!

Gyümölcsös íz: megoszlanak a vélemények, egyes szakértők szerint a kevésbé gyümölcsös pezsgő a jó pezsgő, ez mégsem szempont a pontozásnál, ha érezhető a gyümölcsösség, sőt ez friss ízjegyekkel is párosulva plusz pontot érdemelt az értékelésben.

A pezsgőknek a különböző eljárások tekintetében különböző ízjegyei vannak. Tradicionális pezsgőknél elvárt a élesztős zamatok jelenléte, de a tartályban erjesztett (ezek szerepelnek a tesztben) pezsgőknél kifejezett előny a gyümölcsös, üde, friss, könnyed jegyek jelenléte.

Az édes pezsgők vaktesztjének eredmény

20. Anno Domini 2000 muskotályos, egységára: 799 Ft/kg. Pontszám: 4,2/10 pont  

Furcsa, határozottan nem definiálható illat, alkoholos, idegenanyag, gyógynövény aromájának érzetét kelti. Kellemetlen, kesernyés utóíz.


19. Arvenus, egységára: 865 Ft/kg. Pontszám: 4,8/10 pont 

Gyümölcsös, édes, vasas, alkoholos illat érezhető. Ízeiben jellegtelennek mondható, az édessége teljességgel elveszi a gyümölcsös aromákat. Elég savas, sőt túlságosan is annak mondható.


 

18. Mon Amour, egységára: 865 Ft/kg. Pontszám: 5,8/10 pont 

Édeskés, élesztős illatú. Nem friss, inkább fáradtnak mondható, mustos íz. Az édesség megfelelő, mazsolás utóíze, de nem harmónikusak az érezhető aromák.


16. BÚÉK! Muskotályos, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 6,3/10 pont  

Friss, gyümölcsös aromák egyértelmű megjelenése az illatban. Gyenge intenzitású muskotályos, édes főíz, ami után enyhe kesernyés utóíz jelenik meg.


16. Igrisztoje Szovjetszkoje muskotályos, egységára: 1065 Ft/kg. Pontszám: 6,3/10 pont 

Friss, gyümölcsös aromák az illatban. Ugyanakkor gyenge intenzitású muskotályos, édes főíz, ami után enyhe kesernyés utóíz tapasztalható.


13. König muskotályos, egységára: 799 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10 pont

Enyhe muskotályos szőlő és mellette élesztőillat határozottan észlelhető. Muskotályos íz, amiből lefarag a cukor jelenléte. Utóízében kellemes, édeskés.


13. Tesco Imperium muskotályos, egységára: 1132 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10 pont  

Enyhe muskotályos szőlő és élesztőillat érezhető, ugyanakkor a muskotályos ízéből, kissé lefarag a cukortartalom. Utóízben kellemes, édeskés hatás.


13. Burg muskotályos, egységára: 892 Ft/kg. Pontszám: 6,6/10 pont  

Enyhe muskotályos szőlő és élesztőillat érezhető, ugyanakkor a muskotályos ízéből, kissé lefarag a cukortartalom. Utóízben kellemes, édeskés hatás.


9. BB édes, egységára: 1065 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Nagyon enyhe pezsgős, édes aromák az illatában, e mellett édeskés, aromákban szegény ízek érezhetők. A szénsavassága kissé gyenge, viszont ezt a pezsgőt bárki meg tudja inni, mert nincs olyan karakteres íze, ami bárkiben is ellenérzést kelthetne.


9. Igrisztoje Szovjetszkoje, egységára: 1065 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Enyhe, édeskés pezsgőillatú. Az édessége viszont elveszi az ízét is, ellenben nincs mellékíze. Aromában szegény, jó szénsavasságú pezsgő.


9. Burg, egységára: 892 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Kellemes pezsgőillat. A szénsav mennyisége megfelelőnek mondható. Az ízeket jelentősen leegyszerűsíti a magasnak érzett cukortartalma, édessége. A yümölcsös aromákban szegény pezsgő.


9. König, egységára: 799 Ft/kg. Pontszám: 6,7/10 pont  

Enyhe, édeskés pezsgőillatú.  Az erőteljes édessége elveszi az ízét is, amennyiben volna. Viszont így kétségtelenül nem mondható, hogy mellékíze volna.Mindez mutatja, hogy aromában szegény, azonban jó szénsavasságú a pezsgő.


8. Rex Danubius, egységára: 999 Ft/kg. Pontszám: 7/10 pont  

Tiszta, friss, gyümölcsös illat. Friss, a mustból erjesztett pezsgőkre emlékeztető gyümölcsösség, bár kevésbé tartalmas aromákkal. Az édes íz és a szénsavasság uralja ezt a pezsgőt.


7. Szent István Korona, egységára: 865 Ft/kg. Pontszám: 7,1/10 pont  

Csemegeszőlős, friss illatúnak. Egyedi, egymás mellett többféle telt ízzel, (egreses) köszmétés ízeket is érzékelni lehet. A cukor mennyisége megfelelő, kellemesen savas pezsgő.


6. Törley Fortuna, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,4/10 pont  

Harsány, friss gyümölcsös íz. Megfelelő édesség, érezhetően alacsony alkoholtartalom, ami selymessé teszi az ízét. Tiszta, friss, szőlős ízű pezsgő.


4. Törley Charmant Doux, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Mazsolás, szőlős, aromákban gazdag illat. Finom, bár picit édesebb a kelleténél, a savasságaa is lehetne több, viszont a kései szüretre emlékeztető ízek miatt tetszett a kóstolóknak.


4. BB Arany cuvée, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,5/10 pont  

Nagyon finom, lekváros-mazsolás illatjegyek. Az íze nagyon selymes, édes, mazsolaborra emlékeztet. Az alkoholtartalmat eltompítja a cukor, talán lehetne savasabb.


3. LIDL Frakk, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,6/10 pont  

Friss, gyümölcsös, kellemes illat. A cukor mennyisége picit több a kelleténél, viszont ezt ellensúlyozzák a pezsgős-gyümölcsös aromák. Utóízében kissé erős, alkoholos. Egyedi íze ebben az árkategóriában felismerhető.


2. Törley Muscateller, egységára: 1332 Ft/kg. Pontszám: 7,8/10 pont  

Friss, erős pezsgőillat, szőlős-pezsgős aromákkal.  Muskotályos íze van, megfelelő édességgel és kellemes savassággal párosítva. Érdekes, hogy erősebb alkoholtartalmúnak tippeltük, mint amennyi van benne valójában (10,5%).


1. BB Spumante, egységára: 1052 Ft/kg. Pontszám: 8,1/10 pont  

Egyértelmű spumante (szikrázó) illat, ami az astit is jellemzi. Karakteres friss szőlő íz, azonnal felismerhető, aromagazdag pezsgő. Jóleső szénsavassággal, finom, friss szőlős ízekkel. Az édesség mértéke is nagyon jól beállított. Az ára pedig ehhez a minőséghez képest nagyon alacsony.

Összegzés

A táblázatban szerepelnek a gyártók is. Nagy az átfedés, mi úgybecsüljük, hogy valójában 15-16 pezsgőt kóstoltunk 20 féle csomagolásban. Az első 8 helyezett biztosan különböző pezsgő.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás