Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés
No menu items!

Negatív korrekcióval indulhat a kereskedés

Negatív korrekcióval indulhat a keddi kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX 766,41 pontos, 1,11 százalékos csökkenéssel, 68 088,24 ponton zárt az előző kereskedési napon, pénteken; a részvénypiac forgalma 14,9 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Czibere Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek küldött keddi előrejelzésében kiemelte, a nemzetközi befektetői hangulat némileg elbizonytalanodott, így mérsékelt csökkenés várható nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén.

Kifejtette, a vezető részvények közül az OTP árfolyamában továbbra is 18 000 forintnál látható támasz, és 18 350 forintnál ellenállási szint. Az OTP-részvények ára 280 forinttal, 1,53 százalékkal 18 005 forintra esett pénteken, forgalmuk 7,8 milliárd forintot tett ki.

A Mol ismét egy magasabb kezdést követően csökkenéssel zárt legutóbb, támasz továbbra is 3022 forintnál látható, ahol a 30 napos mozgóátlag húzódik. Pénteken a Mol 4 forinttal, 0,13 százalékkal 3026 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.

A Richter jegyzése a 30 napos mozgóátlag alá csökkent, ami 9296 forintnál most már ellenállást képez, míg támasz 9150 forintnál látható. A Richter-papírok árfolyama pénteken 155 forinttal, 1,64 százalékkal 9285 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,8 milliárd forintot ért el.

A Magyar Telekom pénteken eséssel nyitott, ami a nap során korrigált, ellenállás 957 forintnál látható, míg a 30 napos mozgóátlag 928 forintnál képez támaszt. A Magyar Telekom árfolyama 13 forinttal, 1,35 százalékkal 949 forintra gyengült, forgalma 1,5 milliárd forint volt pénteken.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

200 milliárddal robbanthatnak a Zöld Alapok

Folytatódik a Nemzeti Tőkeholding (NTH) összesen 200 milliárd forint...

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring...

Hitelminősítők: Magyarország befektetésre alkalmas maradt

Újabb megerősítését nyert a Magyarország iránti töretlen bizalom, a...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra...
Hirdetés

Hírek

Tőzsde – Veszteséges zárás az európai tőzsdéken

Az európai kereskedési idő végén a WTI nyersolaj 1,50 százalékkal drágult a nemzetközi kereskedelemben, hordónként 79,99 dollárra, a Brent ára pedig 1,28 százalékkal nőtt, 80,64 dollárra.

Csökkenő forgalom mellett csúcsra emelkedett a BUX a héten

Szijjártó Péter külügyminiszter szerdán Bakuban jelentette be a Shah Deniz gázmező 5 százalékos részesedésének megvásárlását, a tranzakciót a harmadik negyedévben fogják lezárni.

Vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggelre az előző esti jegyzéshez képest.

Iránykereséssel, illetve kis pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden a BÉT részvényindexe, a BUX 1073,29 pontos, 1,55 százalékos csökkenéssel 68 385,55 ponton zárt.

Devizapiac – Vegyesen alakult hétfő reggelre a forint árfolyama

A péntek esti jegyzése alapján májust pozitív mérleggel zárta a forint, 0,3 százalékkal erősödött az euróval és a svájci frankkal szemben, és 2,0 százalékkal erősödött a dollár ellenében.

Devizapiac – Vegyes forintmozgás csütörtök reggel

Reggel hétkor az euró árfolyama 388,20 forintra gyengült a szerda kora esti 388,30 forintról. A svájci frank jegyzése 392,93 forintról 393,75 forintra emelkedett, a dollár pedig 359,02 forintról 359,57 forintra drágult.

Devizapiac – Forintgyengülés reggel

Gyengült a forint jegyzése a főbb devizákkal szemben

Devizapiac – Alig változott a forint árfolyama hétfő reggelre

A forint jegyzése erősebben áll az egy héttel korábbi kezdésnél.

Gazdaság

Az MNB bezárja a követelésvásárlót, de az adósok kötelezettsége megmarad

Az MNB visszavonta a Centrál Workout Pénzügyi Zrt. faktoring végzésére vonatkozó tevékenységi engedélyét és elrendelte végelszámolását. A pénzügyi vállalkozás – az MNB többszöri kötelezése,...

MNB alelnök: 2021 óta a nyugat-európai inflációs nyomás duplájával kell megküzdeni

 Az elmúlt évek válságai ellenére a régió gazdaságai továbbra is felzárkózó pályán haladnak, sikeresen megőrizték pénzügyi stabilitásukat, miközben az inflációt is gyorsan sikerült a...

Az amerikai jegybank senkit nem lepett meg

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve, a Fed, szerdán változatlanul tartotta a kamatlábakat, miközben a kamatcsökkentés kezdetét legfeljebb decemberre tolta ki. Így a...

Csökkentek a nem fizető hitelek, rövidebb a bankok feketelistája

A bankok feketelistája, a negatív KHR (régebbi nevén BAR-lista) is egyre rövidebb.