Hirdetés
Kezdőlap Egészség-ügy Német egészségügyi miniszter: ez már az oltatlanok járványa
No menu items!

Német egészségügyi miniszter: ez már az oltatlanok járványa

Az átoltottság egyelőre a 60 százalékot is alig haladta meg Németországban. MTI/EPA/Pool/Clemens Bilan

Az oltatlanok járványává alakult a koronavírus-világjárvány Németországban, ezért minél könnyebben hozzáférhetővé kell tenni a vakcinát. Ellenkező esetben újabb korlátozásokra lehet szükség az ősszel – mondta a német szövetségi egészségügyi miniszter.

Jens Spahn a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a koronavírussal fertőzöttek között 10-12-szer többen vannak a védőoltással nem rendelkezők, mint a beoltottak.

Ezért a kormány szeptember közepén nagyszabású akciókkal próbál új lendületet adni az oltási kampánynak, arra törekednek, hogy az emberek a mindennapi elfoglaltságaik közben, a lehető legkisebb erőfeszítéssel és időráfordítással beoltathassák magukat.

A védekezést szolgálja egy tervezett új jogszabály is, amely szerint bizonyos foglalkozásokban, például az idősgondozásban és a napközbeni gyermekellátásban a munkavállaló köteles nyilatkozni arról, hogy rendelkezik-e teljes oltással – mondta a miniszter.

Csak az oltási hajlandóság alakulásától függ, hogy kell-e megint korlátozni az emberek szabadságát

– fejtette ki arra a felvetésre, hogy számos szakértő szerint a korábbiaknál jóval fertőzőképesebb delta vírusváltozat szétterjedése miatt ismét korlátozásokra lesz szükség a felső légúti megbetegedések ősszel kezdődő szezonjában.

Az egyik legismertebb német járványügyi szakértő, Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője szerint a hatvan feletti korosztályban 90 százalékos, a hatvan alattiaknál pedig 85 százalékos átoltottságot kell elérni a járvány megállításához.

Azonban az átoltottság a lakosság egészét tekintve a 60 százalékot is alig haladta meg, és a július elején regisztrált 700 ezerről 200 ezerre süllyedt a naponta beadott oltások átlaga.

A szövetségi kormány pénteki összesítése szerint a 252 napja tartó oltási kampányban 102,4 millió adag vakcinát adtak be. Legalább egy adagot a lakosság 65,6 százaléka – 54 541 599 ember – kapott. Teljes oltással a lakosság 61 százaléka – 50 754 494 ember – rendelkezik.

A Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint az utóbbi 24 órában 14 251 fertőződést mutattak ki tesztekkel. Ez csaknem húszszázalékos emelkedés az egy héttel korábbi 12 029-hez képest.

Az új regisztrált fertőződésekkel együtt 3 984 353 ember szervezetében mutatták ki a SARS-CoV-2-t Németországban. A Covid-19-cel összefüggésben egy nap alatt 45 halálesetet regisztráltak, a járvány halálos áldozatainak száma így 92 301-re emelkedett.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Új otthonfelújítási támogatás: a szakértő szerint erre érdemes figyelni mindenkinek 

A törvényalkotói szándékkal ellentétben az akció meghirdetésének az elkövetkező egy-két hónapban negatív hatása lesz a piacra, mert a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ilyenkor még azok is kivárnak és nem vásárolnak, akiket nem is érint a kedvezmény.
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.