Kezdőlap Világgazdaság Németország. Kevesebb a csőd, mégis többen kerülnek utcára
No menu items!

Németország. Kevesebb a csőd, mégis többen kerülnek utcára

A koronavírus-válság ellenére is alacsony szinten stabilizálódott Németországban a vállalati csődök száma, az így elveszített munkahelyekből azonban több lett – jelentette a hallei IWH gazdasági kutatóintézet.

A Leibniz-Institut für Wirtschaftsforschung Halle (IWH) havi rendszerességgel készíti el felmérését a csődbejelentésekről Németországban. A csődbejelentések száma szeptemberben is elmaradt az egy évvel korábbitól: 702 társaság jelentett csődöt, mintegy háromnegyede a 2019 szeptemberinek.

Az idén csak márciusban, májusban és júniusban haladta meg a csődkérelmek száma a tavalyit, de akkor is csak kis mértékben. A bejelentések száma minden hónapban közel megegyezett a tavalyival.

A csődöt jelentő vállalatok súlypontja azonban a nagyobb cégek felé tolódik el az év folyamán.

Szeptemberben a nagyság szerint felső tíz százalék együttesen 16 ezer alkalmazottal rendelkezett, míg az év elején csak 6700 alkalmazottal.

Steffen Müller

Az IWH strukturális és termelékenységi kutató részlegénél a csődökkel foglalkozó munkacsoport vezetője, Steffen Müller szerint a csődök viszonylag alacsony száma a kormány járványügyi mentőcsomagjának és a csődbejelentési kötelezettség enyhítésének tulajdonítható. A bejelentési kötelezettség október 1-jei ismételt szigorítása azonban a csődkérelmek számának növekedéséhez vezethet – mondta.

Csődhullámra azonban ezzel együtt sem kell számítani az idén” – szögezte le. A kormány egyéb könnyítéseket vezet be, például a részmunkaidős foglalkoztatási program meghosszabbításával, ami sok vállalat számra lehetővé teszi a nehéz idők átvészelését.

A gazdaságban már észlelhetőek a helyreállás jelei – mutatott rá, megjegyezve, hogy “a kormány sem érdekelt abban, hogy a jövő évre tolódjon át egy csődhullám“.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kampány a szabályszegő kutyatartók ellen a VI. kerületben

Februárban már 146 alkalommal ellenőriztek a rendészek, és a póráz, illetve az ürülékgyűjtő hiánya miatt 17 esetben bírságoltak is.

Új támogatások segítik a hazai kertészeti ágazatokat 

A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeinken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára.

Közös fellépésben állapodtak meg a V4+ országok agrárkamarái

Az EU-Mercosur kereskedelmi megállapodással kapcsolatban a felek kiemelték, hogy a térségből várhatóan olyan mezőgazdasági termékek érkeznek majd a közös uniós piacra, amelyek nem felelnek meg az EU környezetvédelmi és minőségi előírásainak,

A Mol sikeres tesztelése a pozsonyi finomítóban

A co-processinget, vagyis a növényi maradványok bekeverését a százhalombattai finomítóban már évek óta alkalmazzák.

Hírek

Erősödött csütörtök reggelre a forint

A februári kezdéshez képest a forint 1,6 százalékkal erősödött az euróval, valamint 2,3 százalékkal a dollárral és a svájci frankkal szemben.

Erősödött a forint szerdán

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.

Vegyesen mozgott a forint kedd reggel

Az eurót 1,0305 dolláron jegyezték kedden reggel, alacsonyabban a hétfő esti 1,0313 dollárnál.

Gyengült a forint hétfő reggel

Az euró 1,0315 dollárt ért hétfő reggel a péntek esti 1,0326 dollár után.

Devizapiac – Erősödött kissé péntek reggelre a forint

Erősödött kissé a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A KSH publikálja leggyorsabban a külkereskedelmi termékforgalom adatait

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kiemelt stratégiai célja az adatközlések gyorsítása, a piacra kerülési idő, az adminisztratív terhek csökkentése, illetve a relevancia, a hatékonyság, az időszerűség a felhasználói elégedettség növelése érdekében. A KSH folyamatosan monitorozza a piacra kerülés gyorsításának lehetőségeit.

Erősödött csütörtökön a forint

Erősödött a forint csütörtökön a főbb devizákkal szemben a...

Erősödött a forint szerda reggel

Erősödött a forint árfolyama szerda reggelre.

Gazdaság

Az adóelőlegből is igénybe vehető az szja-kedvezmény

Nyomtatásra, irattárolásra sincs szükség, mert a nyilatkozatot az adóhivatal automatikusan továbbítja az abban megjelölt munkáltatónak, kifizetőnek.

Az alapvető élelmiszerek árának csökkentéséért lép a GVH

A nemzeti versenyhatóság álláspontja szerint az érdekképviseleti szervezetek által rendszeresen kiadott áremelési közlemények sérthetik a tisztességes piaci versenyt és fokozzák az inflációs nyomást.

Itt az első kamatforduló, utalják a csúcshozamot az inflációkövető állampapírokra

A PMÁP-ot az államkincstár 99 százalékos árfolyamon váltja vissza, de ez az egy százaléknyi veszteség is bőven megéri, hiszen a többi lakossági állampapír közül a legalacsonyabb kamatú is 5,5 százalékot fizet

Megvan az új PMÁP kamat, kezdődhet a nagy állampapírcsata

Az idei PMÁP-lejáratokról és kamatfizetésekről már tavaly megkezdték az egyeztetést az ügyfelekkel, hogy fel tudjanak készülni, mi legyen a pénzükkel, amikor érkeznek a kifizetések.