Kezdőlap Edukáció Nemzeti díjat nyert a Miskolci Egyetem
No menu items!

Nemzeti díjat nyert a Miskolci Egyetem

Nemzeti díjat nyert a Miskolci Egyetem a Minőség-Innováció 2018 című nemzetközi pályázat hazai fordulójában – tájékoztatta az intézmény az MTI-t.

A zsűri döntése alapján az oktatási szférában működő szervezetek kategóriájában egyedüliként a Miskolci Egyetem kapta meg a díjat a Teljes hallgatói életciklust lefedő tanulástámogatási rendszer a régió szolgálatában elnevezésű pályázattal – közölték. Ezzel az intézmény pályázata bekerült a nemzetközi döntőbe.

A teljes hallgatói életciklust az intézménybe belépéstől a kilépésig vizsgáló oktatási modell középpontjában a hallgató áll, vizsgálják a motivációját és az elégedettségét kari és intézményi szinten is. Az egyetem folyamatosan gyűjti, elemzi és használja a tanulók visszajelzéseit, és ezek alapján ha kell, a képzési programokat is átalakítja – írták a közleményben.

Finnország elnöke 2007-ben indította útjára a Minőség-Innováció pályázatot. A kezdeményezésében 2018-ban 18 állam, illetve országrész vesz részt: Baszkföld, Botswana, Csehország, Dél-Afrika, Észtország, Finnország, Izrael, Kazahsztán, Kína, Lettország, Litvánia, Magyarország, Oroszország, Ruanda, Spanyolország, Szváziföld, Svédország és Zimbabwe.

A Minőség-Innováció pályázat alapvető célja a versenyképesség növelése a termékek és szolgáltatások vevőorientált minőségfejlesztését szolgáló innovációs eredmények hazai és nemzetközi elismertetése által – olvasható a pályázat honlapján.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál
Hirdetés

Hírek

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.

Az Európai Bizottságnak baja van a magyar pénzmosási szabályokkal

A Bizottság az 5. pénzmosási irányelv helyes átültetésére szólítja fel Magyarországot

Van amiben egyszerre marasztalta el az Európai Bizottság Magyarországot és Ausztriát

Magyarország és Ausztria nemzeti jogszabályainak összhangba kell kerülnie a környezeti hatásvizsgálatról szóló EU-s irányelvvel

EXIM: kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt

Kiemelkedő az érdeklődés a két napja meghirdetett forgóeszközhitel iránt, a beadott mintegy 400 kérelem lefedi a rendelkezésre álló 250 milliárd forintos keret 90 százalékát.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.