Kezdőlap Hírek Nyílik az új megújuló-tender - két kategóriában
No menu items!

Nyílik az új megújuló-tender – két kategóriában

Napelemrendszer telepítésére is pályázható támogatás. Illusztráció: MTI/Varga György

Július elsejétől nyújtható be a pályázati dokumentáció az áprilisban meghirdetett METÁR-tenderre – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH).

A tenderen a jogszabályban meghatározott gazdálkodó szervezetek és önkormányzatok indulhatnak megújuló energiaforrásból villamos energiát termelő beruházással, valamint felújításon vagy fejlesztésen átesett erőműegységgel. A benyújtási határidő július 30-a, a dokumentumokat elektronikus úton várják.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) felkérésének megfelelően a MEKH áprilisban két kategóriában írta ki a pályázatot.

A 0,3 és 1 megawatt közötti teljesítménykategóriában évi 50 gigawattóra mennyiség osztható ki, maximum évi 200 millió forint támogatási összeggel.

A nagyobb kategóriában 20 megawatt kapacitásig nyújtható be kérelem megújuló energiát hasznosító erőmű támogatására, a pályázóknak évente 250 gigawattóra megtermelt energia után összesen, legfeljebb évi 250 millió forint támogatás adható.

A projektek megvalósításának határideje változatlanul három év.

A korábban lezárt két tender jelentős áresést hozott, a korábbi átviteli árhoz viszonyítva átlagosan 47 százalékkal csökkent a villamosenergia ára – közölte a hivatal.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Új elemekkel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és a Magyar Értéktár

A Hungarikum Bizottság döntésével 98-ra emelkedett a Hungarikum Gyűjteményében található elemek száma, a Magyar Értéktárban pedig immár 162 kiemelkedő nemzeti értéket tartunk számon

Az OTP az Alkotmánybírósághoz fordul az ATM törvény miatt

Az OTP Bank Nyrt. több hitelintézettel közösen alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az automata bankjegykiadó gépek telepítéséről szóló jogszabályok egyes rendelkezései Alaptörvénybe ütközésének megállapítását - közölte a pénzintézet a tőzsde honlapján hétfőn.

Nagy a baj az orosz Lukoilnál: vis maior Irakban, Bulgária az állami átvételre készül

Az iraki állami olajcég, a SOMO a szankciók nyomán felfüggesztette a Lukoil felé irányuló készpénzes és nyersolaj-kifizetéseket, valamint törölte a cég részesedéséből származó több szállítmányt is.

A Sofidel Hungary háztartásipapír-üzletágát a Vajda-Papír vásárolja meg

A 140 ezer tonnás éves gyártási kapacitású, 100 százalékos magyar családi tulajdonban lévő Vajda-Papír a hazai kereslet 55-60 százalékát állítja elő, a termelés 60 százalékát szállítja külföldre.
Hirdetés

Hírek

Akár 50 százalékkal is többet keresnek az AI-kompetensek

A mesterséges intelligencia növeli a szakadékot munkaerőpiacon

A Nébih már az ünnepekre készül – indulnak a téli szezonális ellenőrzések

Téli szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzést rendelt el a 2025. november 3. és december 31. közötti időszakra Tállai András parlamenti államtitkár.

Luxusautó árából építenek regeneratív parkokat Magyarországon

100 milliós luxus Porsche árából épít parkokat a zöld szervezet.

Szijjártó Péter: Magyarország korlátlan időre kapta a szankciók alóli mentességet

Magyarország korlátlan időre kapta a mentességet a szankciók alól, erről állapodott meg a magyar miniszterelnök és az amerikai elnök
Hirdetés

Gazdaság

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...

Ezt hozhatja a Széchenyi Kártya MAX+ kamatcsökkenése

A Széchenyi Kártya Program új kamatfeltételei kézzelfogható segítséget nyújtanak a hazai kkv-knak, különösen a működés finanszírozásában: a vállalkozások által fizetendő nettó kamat október 6-tól...