Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság Nyolc éves árra lép vissza a lakbér Berlinben
No menu items!

Nyolc éves árra lép vissza a lakbér Berlinben

Szigorú ingatlanpiaci korlátozására készül a berlini városvezetés: helyi lapok szerint januártól a 2011-es szinten fagyasztanák be a lakások bérleti díját januártól.

A német főváros kormánya (szenátus) még nyár elején határozta el, hogy a bérlakásban élő berliniek, vagyis a lakosság nagyjából 85 százaléka védelmében 2020-tól öt évre befagyasztják a lakbéreket.

A városfejlesztési szenátor hivatalából most kiszivárogtatott tervek szerint a 2025-ig érvényes maximális árak meghatározásához a 2011-es lakbérszínvonalat veszik alapul. Az akkori árakat a reáljövedelmek időközbeni emelkedésének mértékével korrigálják. A lakbér megállapításánál a komfortszintet és az ingatlan átadásának időpontját veszik figyelembe.

Így a legmagasabb bérleti díjat az 1991 és 2013 között épült, összkomfortos lakások után lehetne elkérni, rezsi nélkül négyzetméterenként havi 7,97 eurót (2630 forint). A legolcsóbban, havi 5,64 eurós négyzetméterenkénti áron az egykori Kelet-Berlinben 1973 és 1990 között épült lakásokat lehetne kibérelni.

A törvényben kijelölt felső határnál többet fizető bérlők szerződésmódosítást kérhetnek. A 2013 óta épült lakásokra már nem vonatkozna a maximális lakbérről (Mietendeckel) szóló szabály.

Mindez a vártnál jóval komolyabb korlátozás lenne. Szigorúságát jelzi, hogy jelenleg szinte lehetetlen négyzetméterenként havi 7,97 euróba kerülő lakást találni Berlinben.

Katrin Lompscher

Katrin Lompscher városfejlesztési szenátor, a szociáldemokratáktól (SPD) balra álló Baloldal (Die Linke) politikusának terve széles körben megütközést váltott ki. A javaslat “teljesen aránytalan és gazdaságilag katasztrófa lenne Berlin számára” – nyilatkozott a fővárosi ipari és kereskedelmi kamara (IHK Berlin) elnöke, Beatrice Kramm. A legtöbb bírálat szerint az elképzelés megvalósítása elriasztaná az ingatlanfejlesztőket Berlinből és a lakástulajdonosok vagyonának részleges elkobzásával lenne egyenlő.

A szenátor javaslatát még a koalíciós pártok, az SPD és a Zöldek is bírálták. A maximális lakbérről szóló szabályozás “nem kívánságműsor”, olyan törvényt kell kidolgozni, amely a tulajdonosok, köztük lakások tízezreit üzemeltető nagyvállalatok részéről várható bírósági eljárások próbáját is kiállja – emelte ki Katrin Schmidberger, a Zöldek szakpolitikusa. Daniel Buchholz, az SPD városfejlesztési szakértője azt mondta, hogy a javaslatot  nem lehetne végrehajtani, mert a szerződésmódosítási ügyekben eljáró kerületi hivatalok nem birkóznának meg a havi több ezer kérelemmel. Aláhúzta, hogy nemcsak jogilag biztos lábakon álló, hanem praktikus szabályrendszer szükséges.

Berlin Európa második legnépesebb fővárosa

A városfejlesztési szenátor hivatalából kijutott javaslat még csak egy vázlatos, előzetes elképzelés. A koalíció tervezett menetrendje szerint a törvényjavaslatot hivatalosan szeptember 9-én mutatják be. Ezzel elkezdődik a javaslat társadalmi vitája, amelyben valamennyi érdekelt szervezet részt vehet. A szenátus október közepén fogadja el és terjeszti a tartományi törvényhozás (képviselőház) elé a jogszabálytervezetet.

Az új rendszer januárban léphet életbe, nagyjából 1,5 millió lakás bérleti viszonyait alakíthatja át. Így 3,6 millió lakosú Berlin lehet a 16 német tartomány között az első, amelyben törvénnyel korlátozzák a lakbéreket. A szabályozás kidolgozását az egyre nagyobb lakásínség és a lakbérszínvonal évek óta tartó jelentős emelkedése miatt határozták el. A város lakossága évente nagyjából 30-40 ezerrel nő, a lakbérek pedig 2011 óta csaknem 100 százalékkal emelkedtek.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiskereskedelmi, ipari és inflációs adatok jönnek a jövő héten

A jövő héten jelenik meg a kiskereskedelem októberi statisztikája, az októberi ipari termelésről szóló statisztika és a novemberi inflációs adat.

Nő a kutatás-fejlesztési beruházásokra adható támogatás értéke

A kutatás-fejlesztési beruházásokra adható maximális támogatás értéke 15 millió euróról 25 millió euróra növekszik.

Széleskörű ESG beruházási programot valósít meg a Nádudvari

A széleskörű beruházás meghatározó eleme a napelemrendszer bővítése, illetve új rendszerek telepítése a tej- és a húsüzemnél egyaránt.

Erősödik az ingatlanpiac

Az év vége felé erősödik az ingatlanpiac Magyarországon, a Duna House által becsült 8800 tranzakcióval a november az egyik legaktívabb hónap volt idén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.