Hirdetés
Kezdőlap Mozaik Okosotthon francia eleganciával
No menu items!

Okosotthon francia eleganciával

Egy okosotthon már önmagában is kényelmet teremt gazdájának, de az igazi kényeztetéshez még ennél is több kell. Alap elvárás az, hogy a beprogramozható, önmagukban is irányítható eszközöket egyetlen központi vezérlőegységről tudjuk irányítani, ahogyan azt a Legrand okosotthon megoldása is biztosítja.

Ki ne vágyna arra, hogy amikor munka után hazaér, a lakásában lévő eszközök maguktól tudják mit is szeretne valójában. A hőmérséklet legyen optimális, a függöny sötétítse le a lakást, a televízió pedig a kívánt csatornára kapcsoljon be. Mindez ma már nem utópia, hanem valóság. Miközben a hagyományos és az okos eszközök között első ránézésre nincs különbség, egy okos eszköz messze többet nyújt. Ezek az eszközök az interneten keresztül egymással és az okostelefonokkal, valamint tabletekkel is kommunikálni képesek, a tulajdonos utasításai szerint figyelnek, mérnek, riasztanak és ha kell, beavatkoznak. A kihívás inkább az, miként tudjuk biztonságban a magánéletünket és hogyan tudjuk elérni azt, hogy az asztalunkon ne magasodjon távkapcsoló hegy, helyette inkább a többféle, különböző funkciójú berendezéseket egyetlen platformról tudjuk irányítani.

A Legrand Eliot kényelmet adva vigyáz ránk

A Legrand okosotthon megoldásai a kényelem mellett további két félreértés eloszlatására is alkalmasak. Egyrészt azért mert miközben még ma is többen azt gondolják, hogy az okos otthon eszközei csak a jövő ígéretei, ezek a mindennapok kényelmét szerető vásárlók nagy örömére már ma is kaphatók. Másrészt azért, mert miközben sokan attól félnek, hogy az okosotthonba illő eszközök beüzemeléséhez minden esetben informatikai szakemberre, vagy villanyszerelőre van szükség,

a legtöbb okos eszköz mindenféle speciális szaktudás nélkül, egyszerűen beüzemelhető és kezelhető.

Legfeljebb a hálózatra csatlakoztatáshoz lehet szükség némi szakértő segítségre. A hagyományos eszközöket az okos, internetre kapcsolt készülékekre cserélve pedig a kényelmi megoldások egészen új szintje érhető el.

Legrand Eliot rendszer

A Legrand által kifejlesztett Legrand Eliot rendszer ráadásul a kényelmi megoldások mellett azt is garantálja, hogy minden eszköz mindennel kompatibilis és a felhasználó teljes biztonságban tudja bizalmas adatait is. A kényelem mellett külön előny, hogy a különféle eszközök fogyasztásának kontrolálásával az energiamegtakarítás is garantált.

A Legrand Eliottal a háztartás berendezései a tulajdonos egyedi igényeihez igazíthatók: pl.: a világítás, a motoros redőnyök, a kihangosító rendszer, st., mind egyszerűen vezérelhetők okostelefonról (Android vagy iOS), tabletről, akár az otthontól távolról is. Az Eliot rendszer ráadásul az irodai és ipari környezetből is nyújt új megoldásokat a lakossági használók számára. Az ipari megoldásokra kifejlesztett, az internetre kapcsolt Stop&Go ön-visszakapcsoló automatikák több, a háztartásokba szánt készülék esetében is lehetővé teszik a villamosenergia-ellátás távoli visszakapcsolását.

A kapcsoló is lehet okos

A Legrandnál ma már egy egyszerű, otthoni villanykapcsoló, vagy dugalj is lehet okos. Az új megoldásoknak köszönhetően már arra sincs szükség, hogy falat véssünk azért, hogy egy kapcsoló utólag kerüljön az ágyunk mellé. A már meglévő egypólusú vagy váltókapcsoló rádiós kapcsolóhoz elég mobil, vagy falra ragasztott kapcsolót párosítani, ami a távolból működteti a fali kapcsolót, úgy, hogy a benne lévő elemet 8 évig nem kell kicserélni. A rádiós váltókapcsoló pedig azzal válik okossá, hogy egy telefonos applikációval már a mobiltelefonunkról is kapcsolhatjuk a világítást.

A Legrand kínálatában azok az okos fali dugaljak is megjelentek, amelyek a wifi-routeren keresztül csatlakoznak az internetre. Arra is képesek, hogy master-slave elosztóként a fő készülék kikapcsolásakor további dugaljakat is kikapcsoljanak (pl.: TV kikapcsolása esetén a műholdvevőt és házimozit is kikapcsolják), vagy dugaljanként fogyasztást mérjenek. Az alapfunkciók mellett pedig képesek riasztást küldeni a tulajdonos mobiljára, vagy email címére akkor, ha az áramfogyasztás nulla (áramszünet esetén), vagy éppen az átlagos értéket jelentősen meghaladó (p..: működésbe lép a szivattyú abban az idősávban, amikor nem programoztuk be az öntözést, vagy a videójátéknál akkor, amikor a gyermeknek házi feladatot kellene csinálnia). A Stop&Go Eliot ön-visszakapcsoló automatikával pedig az is lehetővé válik, hogy a készülék egy esetleges áramkimaradás után magától visszakapcsolódjon a hálózatra.

Termosztát okosan

legrand okosotthon

A Legrand kínálatában a falon kívüli és süllyesztett kivitelben is elérhető az okos termosztát. A meglévő termosztát helyére egyszerűen felszerelhető okos készülék szintén a wifi internetre csatlakozik és az okostelefonól, illetve a tabletről egyszerűen programozható (lényegesen könnyebben, mint a kis kijelzős, kevésgombos hagyományos termosztátok). Beállíthatunk napi és heti programot, a hőmérséklet mellett pedig akár a páratartalom ellenőrzése – egy alkalmazásból – akár több termosztátra, több helyszínre is kiterjeszthető. A maximális kényelem érdekében indíthatunk 30, 60, vagy 90 perces gyors felfűtést, hogy mire hazaérjünk, ideális hőmérséklet várjon. A mobiltelefonos applikáció geolokációs funkciója azt is érzékeli, ha a megszokottnál hamarabb távozunk otthonról, és rákérdez, hogy takarékosságból nem akarjuk-e máris lejjebb venni a fűtést. Egy termosztátot több felhasználó is képes vezérelni és egy alkalmazással több termosztátot is lehet kezelni, egy vagy akár több lakásban is.

Wifis kaputelefon is lehet okos

Az okosotthon egyik legfontosabb kelléke a Legrand Eliot okos kaputelefon, amivel akár a nappaliban ülve, telefonról is beszélhetünk a hozzánk becsöngető látogatóval és a telefonról kinyithatjuk az ajtót, a kaput, vagy a video készüléken túl megnézhetjük a kiegészítő biztonsági kamera képét is. Ez a funkció persze akkor is működik, ha még nem értünk haza. Az ingyenesen letölthető telefonos applikáció segítségével a világ másik feléről is megnézhetjük, mi zajlik a házunk előtt, fogadhatjuk és elutasíthatjuk a becsengetőt, kinyithatjuk az ajtót, vagy ingyenesen, az interneten keresztül beszélhetünk az otthoniakkal a kaputelefon beltéri egységét használva.

Keressük az okos megoldásokat a Legrand kínálatában! Kényelmes, megfizethető és igény szerint modulokkal bővíthető a család kényelmének biztosítására. www.legrand.hu

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ezeket a szakmákat nem váltja ki a mesterséges intelligencia

Nemrég egy kutatás során kiderült, hogy számviteli, könyvelési területen a diákok kenterbe verték a ChatGPT-t.

Az Agrárminisztérium és az MBH Bank közös projektje

az együttműködési megállapodásnak köszönhetően az egyes programok az Agrárminisztérium fenntartása alatt működő Nemzeti Parkokon keresztül valósulnak meg

Csúcsra nyaraltuk az utasbiztosításokat – az állam mindent visz a biztosítóktól

Eddig a költségvetésnek termelték a pénzt a biztosítók, akár a teljes nyereségüket elviheti az extraprofitadó. Több biztosítási forma is megszenvedte, hogy az ügyfelek kénytelenek spórolni.

Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén az elemző szerint

A nemzetközi befektetői hangulat romlása miatt csökkenéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.