Kezdőlap Világgazdaság Olajpaktum hosszabbítás. Oroszország és Szaúd-Arábia egyezséget kötött
No menu items!

Olajpaktum hosszabbítás. Oroszország és Szaúd-Arábia egyezséget kötött

Oroszország megegyezett Szaúd-Arábiával arról, hogy további hat-kilenc hónappal meghosszabbítják az olajkitermelést korlátozó megállapodás hatályát.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) tagállamai és szövetségeseik tavaly decemberben egyeztek meg. A bejelentést Vlagyimir Putyin orosz elnök tette a hét végén Oszakában.

Putyin a szaúdi koronaherceggel, Mohammed bin Szalmánnal folytatott megbeszélése után sajtótájékoztatón elmondta: a vasárnap lejáró megállapodást jelenlegi formájában hosszabbítják meg. Arról még dönteni kell, hogy hat vagy kilenc hónapra szóljon majd a hosszabbítás – tette hozzá.

Az OPEC+ csoport ülésén könnyen döntés születhet a hosszabbításról

Az olajkartellt és az azon kívüli szövetségeseiket tömörítő OPEC+ csoport július 1-jén és 2-án ülésezik Bécsben és dönt arról hivatalosan, hogy fenntartja-e a megállapodást, amelynek alapján január 1-jétől együttesen napi 1,2 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél évre az olajpiac stabilitásának és így az árak alátámasztásának érdekében.

Oroszország támogatása azt jelzi, hogy az OPEC+ csoport ülésén könnyen döntés születhet az ügyben, ha a harmadik legnagyobb OPEC-kitermelő Irán is a hosszabbítás mellé áll.

Alekszandr Novak orosz energetikai miniszter úgy vélte, az OPEC legtöbb tagállama – beleértve Iránt is – már kifejezte támogatását a hosszabbítás iránt. Az orosz miniszter szerint előnyösebb lenne, ha a megállapodás a téli időszakban is hatályban lenne, ezért a hat helyett a kilenc hónapos hosszabbítást támogatja.

Novak korábban azt mondta, hogy a kőolaj kitermelését korlátozó megállapodás sikeres példa az olajpiacok stabilizálását célzó nemzetközi együttműködésre, és az együttműködés folytatása fontosabb, mint valaha volt.

Az OPEC és szövetségesei biztosítják a világ kőolajtermelésének nagyjából felét. Először 2016 decemberében állapodtak meg arról, hogy a következő év január 1-jétől együttesen napi 1,8 millió hordóval fogják vissza a kitermelést fél éven keresztül a piaci egyensúly megteremtésének és ezáltal a világpiaci árak alátámasztásának érdekében. Ez a többször meghosszabbított egyezség tavaly júliusig volt érvényben.

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...

Az Intersport tulajdonosa látja a lehetőséget: tovább terjeszkedik Magyarországon a sportkereskedelmi lánc

Tovább folytatja magyarországi terjeszkedését az Intersport Magyarország: november 14.-én...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.
Hirdetés

Hírek

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...