Kezdőlap Hírek Olaszország: Tűzvész tombol Szardínián
No menu items!

Olaszország: Tűzvész tombol Szardínián

Több tízezer hektár lángba borult, és több száz embert evakuáltak az olasz tisztviselők által “példátlan katasztrófának” nevezett események során. Kép/Forrás/DW,com

Négyszáz embernek kellett elhagynia otthonát vasárnapra virradóra Szardínia szigetén, amelynek nyugati térségében tűz pusztít.

Olaszország második legnagyobb szigetének polgári védelmi hatósága közölte, hogy az előzetes becslések szerint mintegy több ezer hektárt pusztítottak el a lángok a sziget központja, Montiferru közelében.

Két településről, Cuglieriből és Sennariolóból evakuálták az embereket, ahol a polgármester szerint lakókörzeteket még nem értek el a lángok. A Cuglieriből kitelepített kétszáz lakos fele már hazatérhetett.

Tizenegy repülőgép és helikopter segít a lángok oltásában – mondta Antonio Belloi, a polgári védelem vezetője.

A tűzoltók erőfeszítéseit nehezíti az erős délnyugati szél, amely miatt a tűzriasztást a legmagasabb fokúra emelték.

A Coldretti mezőgazdasági szervezet katasztrófáról írt közleményében, hangsúlyozva, hogy a mezőgazdaságot jelentős károk érték. Legelők, erdők és egyes esetekben állatok vesztek oda a tűzben.

Az olasz kormány vasárnap bejelentette, hogy segítséget kér a szomszédos országoktól. Luigi di Maio olasz külügyminiszter a Facebookon azt írta, hogy tűzoltó repülőgépeket kérnek az EU többi tagállamától.

Tudatta azt is, hogy Franciaországból már el is indult két ilyen repülőgép. Mint fogalmazott: a szigeten Oristano térségét “térdre kényszerítette a pusztító tűzvész”.

Ez példátlan katasztrófa” – jelentette ki Christian Salinas, a sziget kormányzója. Az oltásban és a mentésben mintegy 7500 ember vesz részt.

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bocuse d’Or – elsők a franciák, Magyarország a 11. lett

Franciaország nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or fődíját, amelyet hétfő este hirdettek ki a franciaországi Lyonban. A második helyezett Dánia, a harmadik Norvégia lett, a magyar csapat a 11. helyen végzett.

Új ügyvezető a Praktikernél

Pártos Zsoltot nevezték ki a Praktiker új ügyvezető igazgatójának, a közgazdász szakember az új pozíciójában felelős a Praktiker Áruházlánc teljes magyarországi működéséért, illetve feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése.

Tőzsdére megy a Volvo elektroautó-luxusmárkája a Polestar

A svéd Volvo és kínai anyavállalata, a Geely, a bejelentette, a tőzsdei bevezetés céljából, a pénzügyi befektetési eszközként funkcionáló és tőzsdén jegyzett Gores Guggenheim jogi személlyel fuzionálja a Polestar vállalatot.

Koronavírus – új vakcinát tesztelnek Oroszországban

Új vakcina tesztelése kezdődik Oroszországban. A Covid-19 elleni, Betuvax első és a második tesztelési szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be - közölte az orosz egészségügyi minisztérium.

Hírek

Bocuse d’Or – elsők a franciák, Magyarország a 11. lett

Franciaország nyerte a világ legrangosabb szakácsversenye, a Bocuse d'Or fődíját, amelyet hétfő este hirdettek ki a franciaországi Lyonban. A második helyezett Dánia, a harmadik Norvégia lett, a magyar csapat a 11. helyen végzett.

Új ügyvezető a Praktikernél

Pártos Zsoltot nevezték ki a Praktiker új ügyvezető igazgatójának, a közgazdász szakember az új pozíciójában felelős a Praktiker Áruházlánc teljes magyarországi működéséért, illetve feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése.

Koronavírus – új vakcinát tesztelnek Oroszországban

Új vakcina tesztelése kezdődik Oroszországban. A Covid-19 elleni, Betuvax első és a második tesztelési szakasza leghamarabb jövő februárban vagy márciusban fejeződhet be - közölte az orosz egészségügyi minisztérium.

Hároméves csúcsra drágult a Brent olaj

A szűkülő kínálat és a vártnál erősebben élénkülő kereslet miatt emelkedett a kőolaj világpiaci ára. Az észak-tengeri Brent hároméves csúcsra, hordónként csaknem 80 dollárra drágult.

Római aranykincset találtak a Földközi-tengerben

A tengerfenéken találtak 53 római kori aranypénzt búvárrégészek a kelet-spanyolországi Xábia város partjainál.

Erdély. Az átlagnyugdíj az átlagkereset felét sem éri el

Erdélyben az átlagnyugdíjak az átlagkeresetek 48,5 százalékát teszik ki - derül ki az Erdélystat.ro statisztikai portál elemzéséből.

Halálos áldozata is van a krétai földrengésnek

Földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében. A földmozgás miatt legalább egy ember életét vesztette és kilencen megsérültek.

Földrengés rázta meg Krétát

Földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében. A 6,5-ös erősségű földmozgás középpontját Irákliótól 20 kilométeres távolságra teszik.

Gazdaság

Javított a Fitch – hitelképesebb az OTP orosz bankja

Javította az OTP Bank orosz leánybankjának alapszintű hitelképességi mutatóját a Fitch Ratings. A hitelminősítő elsősorban a pénzintézet megfelelő tőkehelyzetével indokolta a lépést.
Támogatott tartalom

Tőzsdézhetek úgy is, ha nem értünk hozzá 

Tőzsdézni úgy, hogy nincs meg hozzá a szükséges tudásunk vagy időnk? Erre is van lehetőségünk: tulajdonképpen „bérelhetünk” magunknak szakértőt. A privátbanki szolgáltatással nemcsak magasan képzett, akár helyettünk tőzsdéző szakember munkáját kapjuk meg, de olyan befektetési lehetőségeket is, amelyek csak rajta keresztül érhetőek el. (x)

Negyedszer is emelte az alapkamatot az MNB – változott a kamatfolyosó is

A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa 15 bázisponttal 1,65 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot keddi ülésén. A testület azonos mértékben emelte a kamatfolyosót is, 0,7 százalék és 2,60 százalék közé.

Londoni elemzők: még egy kamatemelés biztos az MNB részéről

Londoni pénzügyi elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank jelenlegi monetáris szigorítási ciklusán belül egy kamatemelés még bizonyosra vehető.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom