Kezdőlap Pénzvilág Önkéntes kamatplafon: most is elérhető 8,5 százalék alatti THM
No menu items!

Önkéntes kamatplafon: most is elérhető 8,5 százalék alatti THM

Illusztráció: Bigstock

A kormány október 9-e után önkéntes kamatplafon bevezetését kéri a bankoktól, de a lakáshitelek esetében javasolt 8,5 százalékos maximum THM szint viszont már most is elérhető a piacon.

Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa elmondta, a bankok hivatalos hirdetményi árai még valóban magasabbak a most előirányzott kamatplafonnál, a hitelközvetítők által elérhető konstrukcióknál viszont már a 7 százalékot is súrolhatják a kamatok.

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a héten jelentette be, hogy jövő hétfőtől az újonnan szerződött hitelek esetében mind a vállalati, mind pedig a lakossági hitelpiacon egy önkéntes banki kamatplafon kialakítására kérték fel az intézményeket, amely szint alatt fokozott verseny indulhat a pénzügyi szervezetek között.

A miniszter álláspontja szerint a kamatplafon maximális mértékét az újonnan szerződött vállalkozói forgóeszközhitelek esetén 12 százalékos kamatszintnél, a lakossági lakáscélú hitelek esetében pedig 8,5 százalékos THM szintnél érdemes meghatározni, amely mind a hirdetményekre, mind pedig a szerződéses szintekre egyaránt vonatkozik.

Vincze Krisztián, a GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa elmondta, a bankok nagy része várhatóan tartja majd magát a kormányzati elvárásokhoz, már csak azért is, mert nemrégiben a bankadó emelését is belengette a kabinet. Erre utal továbbá, hogy a Bankszövetség közölte, partner a gazdaságfejlesztésben, és az önkéntes kamatplafon bevezetésére vonatkozó javaslatra támogatólag felhívják tagbankjaik figyelmét.

Vincze Krisztián ugyanakkor felhívta rá a figyelmet, hogy különbséget kell tenni a bankok hivatalos hirdetményi árai között, és egy hitelközvetítő által elérhető, egyedi kedvezményektől hemzsegő konstrukció között.

„Vannak olyan hitelszerződések, amik nem felelnek meg jelenleg a 8,5 százalék THM-plafonnak, de országos hálózatunkban az ügyletek 80 százaléka már régen a szint alatt van. Hónapok óta nem találkozunk nagy számban ilyen magas kamatokkal, hiszen olyan egyedi kedvezményeket tudunk kialkudni, amik a 7 százalékhoz közelítenek” – mutatott rá.

A GV Hitelközpont országos hitelközvetítő hálózat ügyvezető tulajdonosa azzal folytatta, a kevésbé jó paraméterű, alacsonyabb jövedelemmel rendelkező vagy alacsonyabb hitelösszeget igénylő ügyfeleknél fordulhat elő jelentősebb arányban, hogy 8,5 százaléknál magasabb a kamat, de ez is inkább a bankok hivatalos hirdetményei árai szerint. Egy 30 millió forint feletti hitelnél ez szinte elképzelhetetlen már most is, tette hozzá

A bankok a kormány kérésének megfelelően önkéntes kamatplafont vezetnek be, akkor akár 7 százalék alá is kúszhatnak a kamatok hamarosan. Ennek oka, hogy a hitelközvetítők mindig a hirdetményi árakhoz képest tudnak kedvezményeket kialkudni, ami milliókban mérhető árengedményt jelent.

Vincze Krisztián végezetül emlékeztetett, a Független Pénzügyi Közvetítők Országos Szövetsége, mint a hazai lakáshitelezés közel 50%-ában aktív szerepet játszó szakmai szervezet kidolgozta részletes javaslatait, mely jelentős szerepet kaphat az elmúlt 20 év mélypontjához közelálló, a gazdasági növekedést is negatívan érintő hitelvolumenek élénkítésében, melyek megvalósulása leginkább a hiteligénylő ügyfelek érdeke, hiszen a kényelmi szempontokon túl a futamidő egésze alatt akár milliókban mérhető árelőnyt jelent a számukra. Hét pontjuk a hitelezés élénkítésére:

Hitelezéshez elengedhetetlen adatbázisokhoz (KHR, jövedelem…stb), rendszerekhez történő hozzáférés biztosítása a folyamat aktív résztvevői számára

Közjegyzői folyamat és díjazás változtatása a hitelfelvételnél,
Hiteligénylés digitális aláírással,
Egységes szerkezetű hitel termékhirdetmények,
CSOK és kapcsolódó támogatott hitel: teljeskörű előminősítés,
Hitelkiváltások könnyítése,
Bankok közötti árazási versenyt csökkentő tényezők felszámolása.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.
Hirdetés

Hírek

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás