Kezdőlap Hírek Orbán: március végéig biztosan maradnak a korlátozások
No menu items!

Orbán: március végéig biztosan maradnak a korlátozások

Orbán: a járvány után újra kell egyesíteni az országot. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Amikor eléri az átoltottság a 2,5 millió embert, el lehet kezdeni az újraindítást – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A kormányfő kiemelte: a jelenleg hatályban lévő korlátozások változatlan formában hétfőtől még egy hétig biztosan fennmaradnak.

Azt mondta, egyszerűbb lett volna két hétről dönteni, de egy héten belül sok minden változhat, ezért hoztak most intézkedést egyelőre egy hétre. Ráadásul a húsvét kockázatos időpont lesz, mert a járvány terjedése összefügg a kontaktusok számával – mutatott rá.

Kiemelte: az oltások számának növelése a legfontosabb védekezési eszköz. Minden héten négyszer-ötször annyi embert oltanak be, mint amennyien megbetegednek – mondta. Hozzátette: gyorsan kell oltani, ehhez pedig vakcina kell.

Közölte: mivel a következő két hónapban 500 ezerrel kevesebb AstraZeneca-vakcina érkezik, mint amiről megállapodtak, legalább ennyi keleti vakcinát kell szerezni, hogy tudják tartani az oltási ütemet. Tárgyalnak is erről, és jó esély van rá, hogy a kiesett AstraZeneca-vakcinákat kínai és orosz oltóanyaggal tudják pótolni – mondta.

Orbán Viktor kifejtette: rekordokat döntöget a harmadik hullám, csütörtökön meghalt 213 ember, 1174-en vannak lélegeztetőgépen, és még több mint 9 ezren kórházban.

Ez nem az a pillanat, amikor a korlátozásokon lazítani lehet – fűzte hozzá.

Elmondta, hogy még 1618 lélegeztetőgéppel felszerelt ágy van, és csaknem 11 ezer szabad kórházi ágy, vagyis még jelentős kapacitások vannak.

Felidézte: az elmúlt időben egyeztetett a kórházigazgatókkal, akik tapasztalt és felkészült emberek, így minden kórház biztos irányítás alatt áll. Mindenkinek vannak gondjai, de meg is fogja tudni oldani ezeket központi segítséggel – mondta a miniszterelnök.

Megjegyezte: a rezidenseket már javarészt beoltották és vezényelték is, a végzős medikus hallgatók pedig most kerülnek sorra az oltásban.

A kormányfő úgy értékelte, hogy további szigorításokat már nehezen viselne el az ország. Azt kérte a családoktól, a fiataloktól és a vállalkozóktól, hogy tartsanak ki, és ha újra tudják indítani a gazdaságot – mondta -, erős és bőséges lesz a következő év.

Kitért arra: fokozatosan lehet majd nyitni, és olyan terv kell, amely a beoltottak számához igazítja az újranidítás lépéseit.

A kormányfő arról is beszélt, hogy a beoltottak száma pénteken haladja meg a 1,5 milliót. Egymillió 260 ezren rendelkeznek oltási igazolvánnyal, és a fertőzésen igazoltan átesettekkel együtt összesen mintegy kétmillió védett ember dokumentáltan van.

Azt mondta, akik vizsgálattal igazolják, hogy korábban átestek a fertőzésen, szintén kaphatnak védettségi igazolványt. Lesznek olyan szakaszai a nyitásnak, amikor a védettségi igazolvánnyal több szolgáltatás lesz elérhető – tette hozzá.

Orbán Viktor a baloldaltól azt kérte, hogy hagyja abba az oltásellenes kampányt, mert ezzel kockára teszi az emberek életét.

Közölte: ha nyilvánosságra lehetne hozni az EU gyógyszergyártókkal kötött szerződéseit, lehetne látni, mi a vakcinabeszerzés rendje. Ma már bánja, hogy elhitte Brüsszel érvelését, hogy gyorsabban és jobban megy a beszerzés, ha a tagállamok rábízzák ezt a feladatot – fogalmazott.

Úgy látja, a migrációs válság után ez a második nagy csalódás az európai politikában. Akkor Magyarország nem értette, miért hívja be a migránsokat az EU, ahelyett, hogy megállítaná őket a határnál – emlékeztetett. Hozzátette: mindez jól mutatja, hogy a nemzetállamok felett nem járt még el az idő.

A miniszterelnök azt is mondta, hogy Brüsszelből most vakcinát várnak és nem útlevélszabályokat.

Rossz lelkiállapotban van egész Európa, így Magyarország is – értékelt.

Közölte: lelkileg is újra kell indítani, újra kell egyesíteni az országot, és ez meghaladja a politikusok feladatát, a művészekre, az egyházakra, mindenkire szükség lesz.

Kiemelte: ma Magyarországon nem oltópontból van kevés, hanem vakcinából, és van terv arra, hogy új oltópontokat nyissanak, ha kell. Amelyik háziorvos úgy gondolja, hogy a rendelője nem alkalmas az oltásra, annak igyekeznek segíteni – mondta.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás