Kezdőlap Edukáció Ősszel is beköltözött az erdő a hajdú-bihari iskolákba
No menu items!

Ősszel is beköltözött az erdő a hajdú-bihari iskolákba

Idén tavasszal indult el az Agrárminisztérium és az Országos Erdészeti Egyesület közös kezdeményezése, az Iskolában az Erdő elnevezésű program, melynek során a minősített erdészeti erdei iskolák erdőpedagógusai tartottak ingyenes foglalkozásokat a hazai oktatási intézmények, 6 és 14 év közötti diákjainak.

A hatalmas sikerre való tekintettel az őszi félévben is folytatódik a program, sőt most gyógypedagógiai intézmények is regisztrálhattak az erdőpedagógiai órákra. Hajdú-Biharban az első ütemhez hasonlóan nagy volt az érdeklődés, hiszen a vármegyék és a városok között is dobogós helyen szerepel az iskolák regisztrációi alapján.

Somné Huszti Anett, a NYÍRERDŐ Zrt. Nagyerdei Erdészeti Erdei Iskola vezetője a jelentkező 31 oktatási intézmény közül 18-ban már járt. Ennek nyomán több mint 1400 tanuló tájékozódhatott interaktív, játékos módszerek segítségével az erdőről, illetve a fenntarthatóságról.

Az erdőpedagógia és élménypedagógia módszereinek, valamint eszközeinek alkalmazása során a diákok saját kezükbe vehetik, megtapinthatják, megkóstolhatják, megszagolhatják az erdők kincseit, így mélyítve el a korábban tankönyvekből szerzett elméleti tudást.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása

Országszerte egyre komolyabb problémát jelent a hallgatók lakhatása, 310 ezer hallgatóra kevesebb mint 50 ezer kollégiumi férőhely jut.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban

Több mint egymillió szabad járóbeteg-időpont foglalható az EgészségAblakban.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.
Hirdetés

Hírek

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

IMF: Világgazdasági recesszió nem lesz, de rugalmasabb világgazdaság jöhet a vámháborúk miatt

A világgazdaság továbbra is szilárd lábakon áll – legalábbis...

Kína ellen blokkot gründol az ázsiai családi egység meghírdetésével?

Miközben Donald Trump újabb kereskedelmi szövetségi nyomást helyez Ázsia...

Trump csapást jelzett és kamatot csökkentett az Európai Központi Bank

Christine Lagarde az Európai Központi Bank elnöke Fotó: europarl.europa.eu Az...

Szabadon bárhova! – Bécs új kerékpárja  mozgáskorlátozottaknak

Bécs városa továbbra is elkötelezetten dolgozik a fenntartható közlekedés fejlesztésén, ennek jegyében 2025 áprilisában bemutatták az első mozgáskorlátozottak igényeihez igazított "Grätzl-kerékpárt", amely a környezetbarát és akadálymentes közlekedést támogatja.
Hirdetés

Gazdaság

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.

Európai terjeszkedéséhez olasz bankot nézett ki az ING

  Fotó: popso.it Európai terjeszkedési tervéhez igazodva az ING, Olaszország felé vette az irányt, ahol a Banca Popolare di Sondrioval vette fel a kapcsolatot. Az ING Group...