Hirdetés
Kezdőlap Építőipar Ötödével bővült az építőipar tavaly
No menu items!

Ötödével bővült az építőipar tavaly

Az építőipari termelés 21,7 százalékkal emelkedett 2019-ben az előző évihez viszonyítva a 2018-as 21,3 százalékos és a 2017-es 29,7 százalékos növekedés után – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Az épületek építése 20,2 százalékkal, az egyéb építményeké 23,9 százalékkal nőtt.

Tavaly decemberben 2,7 százalékkal nőtt az építőipar teljesítménye az egy évvel korábbihoz képest. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a novemberihez mérten 3,0 százalékkal mérséklődött.

A két építményfőcsoport termelése ellentétesen alakult: a magasépítés kibocsátása 11,3 százalékkal csökkent, a mélyépítésé 22,2 százalékkal emelkedett, döntően az út- és vasútfejlesztési munkáknak köszönhetően.

A megkötött új szerződések volumene 10,0 százalékkal emelkedett, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 1,4, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 21,0 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál. Decemberben ipari épületekre, útépítésekre és vasútfelújításra kötöttek nagy értékű szerződéseket.

A december végi szerződésállomány 10,5 százalékkal elmaradt a 2018 december végitől. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 38,9 százalékkal nőtt, az egyéb építményeké 20,7 százalékkal csökkent.

A tavalyi negyedik negyedévben az építőipar termelői árai 8,8 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához viszonyítva és 1,7 százalékkal voltak magasabbak az előző negyedévinél. Éves összehasonlításban az épületek építésében 9,4, az egyéb építmények építése 8,5, a legnagyobb súlyú, speciális szaképítésben 8,6 százalékkal nőttek az árak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kiderült, mennyit dolgoznak valójában a cégvezetők

A koronavírus-járvány pozitív hozadéka volt, hogy a cégek elkezdtek tartalékot képezni, és felismerték, hogy bármikor jöhetnek ínségesebb idők.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza

A baromfikat zárt helyen kell etetni, itatni, emellett a takarmányt és az alomanyagot is zárt helyen kell tárolni.

Új elektromos midibuszt fejlesztettek Baján

A midibuszból jelenleg egy darab létezik, azonban a típusengedély megszerzését követően évi 50 jármű készülhet a GANZ-SOR-ból a bajai gyárban.

Vádolnak három, cégeknek külföldi bankhitelt ígérő csalót

A csalók kizárólag a sértettek regisztrációs és tranzakciós díj címén befizetett pénzét akarták megszerezni.

Hírek

15 milliárdos pénzügyi oktatási program indul

A 16-21 éves korosztály ingyenesen férhet hozzá számos, hasznos pénzügyi tudást biztosító anyaghoz.. Minden magyar előtt nyitott a pénzügyi tanulás lehetősége! Sőt a 16-21 éves fiatalok most ingyenes oktatást kapnak.

Szerda reggelre erősödött a forint árfolyama

Az euró jegyzése a kedd kora esti 1,1160 dollárról 1,1158 dollárra változott.

Felébredt a forint

Erősödött a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben...

Devizapiac – Erősödött a forint péntek reggelre

Az euró 1,1128 dollárt ért reggel 7 órakor a csütörtök kora esti 1,1112 dollár után.

II. Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Zsidó Gasztronómiai Fesztivál

Megtekinthetik a csodálatos zsinagóga épületét és a tárlatvezetésen megismerhetik a történetét.

Indul az Azonnali Fizetési Rendszer 2.0

Minden társadalom számára fontos lehet alternatív elektronikus fizetési megoldások kidolgozása a pénzforgalmi stabilitás és a monetáris szuverenitás érdekében.

Devizapiac – Erősödött kissé a forint hétfőn

Az eurót este hat órakor 394,00 forinton jegyezték a kora reggeli 394,26 forint után, a.

Kicsit, de erősödött péntek reggelre a forint

Erősödött péntek reggelre a forint.

Gazdaság

Sokan még mindig nem ajánlják fel adójuk 1 százalékát

Nem elég hatékony a civil szervezetek kommunikációja

Még betegebb csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a bankközi devizakereskedelemben.

400 forint fölött az euró

A forint árfolyamát részben a kedvezőtlen nemzetközi folyamatok, geopolitikai fejlemények befolyásolják.

Jóváírásokkal és ajándékokkal küzdenek a bankok a fiatalok kegyeiért

A fiatalok vonzó ügyfelek a bankoknak, ezért a számlanyitásért cserébe akár több tízezer forintos jóváírásokat és egyéb kedvezményeket, ajándékokat kínálnak nekik. A Bank360.hu összegyűjtötte...