Kezdőlap Hírek Pénzérmére kerül Stephen Hawking
No menu items!

Pénzérmére kerül Stephen Hawking

A tavaly elhunyt Stephen Hawking elméleti fizikus fekete lyukakkal kapcsolatos úttörő felfedezésének állít emléket egy új brit pénzérme – írta meg a BBC News.

A 76 éves asztrofizikus a világ egyik legkiemelkedőbb tudósa volt, egyebek mellett a fekete lyukak kutatásában végzett úttörő munkát. Hawking emlékét az új 50 pennys pénzérme örökíti meg, ezzel olyan tudósok közé kerül, mint Isaac Newton és Charles Darwin, akiknek képmása szintén pénzérméken szerepel.

Az 50 pennys érmét tervező Edwina Ellis elmondta, hogy alkotását a fizikus fekete lyukakkal kapcsolatos kutatása ihlette. Az aprón Hawking neve fölött egy örvénylő fekete lyuk látható.

Hawking gyerekei, Lucy és Tim a Királyi Pénzverdébe látogatott, hogy megtekintse az új érmét.

Lucy Hawking hangsúlyozta: nagy megtiszteltetés, hogy apja emlékét egy pénzérme is megörökíti, és reméli, ő is büszke lenne arra, hogy ezzel a gesztussal olyan társaságba jutott, mint Newton és Darwin.

Hawking Az idő rövid története című úttörő munkájában fejtette ki a fekete lyukak elméletét. Egy alkalommal azt nyilatkozta: pályafutása legnagyobb eredményének tekinti annak felfedezését, hogy a fekete lyukak nem teljesen feketék.

A tudósnál 22 évesen súlyos motoros neuronbetegséget, amiotrófiás laterálszklerózist diagnosztizáltak és csupán néhány évet jósoltak még neki az orvosok.

Harminckét évesen lett a brit Királyi Akadémia tagja, 37 évesen Cambridge-ben a matematika tanszék vezetője lett, amelyet Newton is betöltött. 2009-ben nyugdíjba vonult, de professor emeritusként folytatta munkáját a Cambridge-i Egyetemen, a relativitáselmélettel és gravitációval foglalkozó csoportot vezette.

A betegség miatt tolószékbe kényszerült, és végül már csak számítógépes hangszintetizátor segítségével tudott kommunikálni, de tudományos munkáját haláláig folytatta.

2018. március 14-én bekövetkezett halála után tömegek várakoztak az utcán, hogy végső búcsút vegyenek tőle.

Nyáron döntenek arról, hogy az új 50 fontos bankjegyen melyik tudós portréja szerepeljen, Hawking is a jelöltek között van – értesült az MTI.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

Innen megismerheti az elektromos céges autócsere pénzügyi vonzatait

Pataki Gábor elektrifikációs szakember útjára indította azt a weboldalt,...
Hirdetés

Hírek

Az azonosítatlan drónok tönkretehetik a polgári légiközlekedést

Az elmúlt években történt, akár a terrorcselekmények határát súroló...

Orbán Viktor: fix 3 százalékos hitel indul a vállalkozásoknak

hétfőtől a Széchenyi Kártyával elérhető minden hiteltermék kamatát levisszük 3 százalékra.

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Több százmilliós nagyságrenddel bővült a Széchenyi Mikrohitel MAX+

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ és a VOSZ együttműködésével megvalósuló módosítás célja, hogy a magyar mikro- és kisvállalkozások gyorsabban és egyszerűbben jussanak kedvezményes forráshoz.

A digitális térben előforduló veszélyekre hívja fel a fiatalok figyelmét a GVH

Közleményében a GVH a szülőknek azt javasolja, hogy figyeljék a játék PEGI besorolását az első használat - letöltés, vásárlás - előtt. Igyekezzenek figyelemmel kísérni a gyermekük által használt játékokat, ha lehet, legalább nézőként vegyenek részt a tevékenységben.

Megérkezett Londonba első szállodájával az a&o Hostels

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelcsoportja, az a&o Hostels megvásárolta a korábbi DoubleTree by Hilton Docklands Riverside hotelt, ezzel megnyitva első londoni szállodáját. A fokozatos felújításra 21 millió fontot fordítanak, miközben az ingatlan továbbra is szállodaként fog működni, nem hostellé alakul. A szálloda 500 szobával és 2100 ággyal rendelkezik majd, és az ár-érték arányt kereső egyéni utazókat, családokat célozza meg.

Mindenki múzeumba! – Múzeumok Őszi Fesztiválja

Székesfehérváron „Az Év Kiállítása 2025” egyik jelöltje!

Jelentős támogatással fejleszt a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság duplán ünnepel, 50 éves a területén fekvő Ócsai Tájvédelmi Körzet, és most indul el 659 millió forint európai uniós támogatással ökológiai vízgazdálkodás feltételeinek megteremtése a Hajta-patak mentén, amely által több mint 791,5 hektáron javul majd az élőhelyek állapota.
Hirdetés

Gazdaság

Csodánkra jár a világ: a vagyonosodás tempójában világcsúcs ütemet diktálunk, a Blochamps prognózisa már 2019-ben előre látta

A Blochamps Capital szakembere arra figyelmeztet, hogy a hazai vagyonosodás üteme nemzetközi összevetésben is kiemelkedő

Fiatalok tízezrei adósodtak el 2025 első felében – több százan máris bajba kerültek

A munkáshitelek rövid időn belül megugró aránya a késedelmes állományon belül azt sejteti, hogy a konstrukció sérülékeny ügyfélkört vonz, így a gyors felfutás mellett gyorsan a törlesztési nehézségek válhatnak a legfőbb problémává.

A kockázatkezelés nem játék, de tanulhat a sakkból – öt párhuzam a tábla és a tőkepiacok között

A 2008-as pénzügyi válság óta a kockázatkezelés a banki működés egyik legfontosabb területévé vált. Ma már nemcsak arról szól, hogy egy intézmény megfeleljen a szabályozói elvárásoknak, hanem arról is, hogy előre felkészüljön szélsőséges forgatókönyvekre és biztosítsa a pénzügyi szektor hosszú távú stabilitását.

Devizapiac – Erősödött a forint reggel

Erősödött a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.