Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Perlusz László : ambiciózus a hároméves bérmegállapodás
No menu items!

Perlusz László : ambiciózus a hároméves bérmegállapodás

Perlusz László

Rendkívül ambiciózusnak értékelte a hároméves bérmegállapodást a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.

Perlusz László a Karmelita kolostorban tartott eseményen azt mondta, a tavalyi év “szörnyű inflációja” után idén nagyon szerény növekedés várható, és két ilyen nehéz év után tudtak abban megállapodni, hogy jövőre 7 százalékkal növelik a garantált bérminimumot és 9 százalékkal a minimálbért. Ez utóbbinál 2026-ban 13, 2027-ben pedig 14 százalékos emelést vállaltak.

A VOSZ főtitkára szerint üzleti tervként közelítve meg a bérmegállapodást nem csak a vállalkozásoknak, hanem a munkavállalóknak és a kormánynak is van házi feladata. Hiszen a munkaadóknak versenyképesebbnek és termelékenyebbnek kell lenniük és be kell hozniuk a legkorszerűbb technológiákat, alkalmazni a mesterséges intelligenciát, valamint elmenni a digitalizáció és a robotizáció irányába. Ugyanakkor a munkavállalóknak is nyitottnak kell lenniük a képzésekre és arra, hogy befogadják ezeket az új technológiákat.

Rámutatott, a kormánynak is sok feladata van: amellett, hogy hozzájárul anyagilag a béremeléshez, olyan programok indítására is szükség van, mint például a hazai kis- és középvállalkozásoknak szánt Demján Sándor program, a finanszírozást tekintve pedig fontos a Széchenyi-kártya program folytatása. Mindezek mellett a nagy vállalatokat sem szabad elfelejteni és olyan innovatív és befogadó gazdasági környezetet kell kialakítani, amelyben ezek “a szép számok megvalósíthatóak” – fogalmazott Perlusz László.

Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke közölte, amennyiben a makrogazdasági környezet, a GDP vagy a bérek átlagos mértékének alakulása változik, akkor ezt a megállapodást újratárgyalják, és elvégzik a szükséges korrekciókat.

Hozzátette, a tárgyalások idén kifejezetten nehezített terepen zajlottak a mostani makrogazdasági környezet és a szomszédban zajló háborús konfliktus miatt, ami komoly hatást gyakorol mind a gazdaság helyzetére, mind a munkavállalók életkörülményeire és megélhetésére. A munkaadói és a munkavállalói szervezeteknek pedig ilyen körülmények között kellett egy több évre szóló bérmegállapodásról egyeztetniük, megállapodniuk.

Mészáros Melinda a 2016-ban 2+4 évre kötött bérmegállapodás folytatásaként tekint a mostani megállapodásra, amely szerinte javítja a gazdaság jelenlegi pozícióját, segíti az uniós és a magyarországi versenyképesség növelését, valamint a munkavállalók és családok helyzetét és megélhetésének alakulását.

A Liga elnöke úgy fogalmazott: “büszkék lehetünk” Magyarországra, valamint a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán helyet foglaló szervezetekre, mert Magyarország azon hat ország közé tartozik Európában, ahol határidőre átültették a minimálbér irányelvet.

Ebben referencia értéket is megállapítottak: 2027. január 1-re a rendszeres bruttó átlagkereset 50 százalékát szeretnék elérni a minimálbér vonatkozásában, hogy egy tisztes megélhetést tudjanak biztosítani a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkező munkavállalók számára is – ezt a mostani megállapodásban is rögzítették.

A dinamikus gazdasági növekedés és a gazdasági célok elérése érdekében szükséges a munkavállalók, elsődlegesen a legalacsonyabb jövedelemmel rendelkezők bérhelyzetének javítása a következő időszakban, ennek nagyon jó alapját jelenti majd a most megkötött bérmegállapodás – jelentette ki Mészáros Melinda.

A hároméves bérmegállapodást Orbán Viktor miniszterelnök mellett Perlusz László, Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) alelnöke, Zs. Szőke Zoltán, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek és Kereskedelmi Társaságok Országos Szövetsége (ÁFEOSZ-COOP) elnöke, Mészáros Melinda, Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetsége elnöke és Zlati Róbert, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke írta alá.(MTI)

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás