Kezdőlap Hírek Quaestor-ügy: újabb milliárdos sikkasztásra terjesztették ki a vádat
No menu items!

Quaestor-ügy: újabb milliárdos sikkasztásra terjesztették ki a vádat

A Quaestor-ügyben a Fővárosi Főügyészség kiterjesztette a vádat egy közel 1,3 milliárd forintos sikkasztási cselekményre, a soltvadkerti ügyrészben emellett megtörtént a korábbi ügyészi indítvány szerinti ügyegyesítés.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész emlékeztetett: a Fővárosi Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba és társai 2007-től 2015-ig egy olyan bűnszervezetet működtettek, amely a mintegy 47 társaságból álló Quaestor cégcsoport befektetőinek a valóságban nem létező értékpapírokat is értékesített. A vád része egy 9,2 milliárd forintos sikkasztás is.

A főügyészség által 2019 januárjában a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádirat lényege szerint T. Csaba 2004-től kezdve a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet egyes vezetőivel összejátszva oly módon segítette a Takarékszövetkezet vagyonának hűtlen kezelését, hogy a pénzkiáramlást fiktív értékpapírügyletekkel leplezte – ismertette. A két eljárás összefüggései alapján a Fővárosi Főügyészség a napokban vádkiterjesztést nyújtott be a Fővárosi Törvényszékre.

Ennek lényege szerint T. Csaba már 2011-ben tartott attól, hogy a Takarékszövetkezettel kötött értékpapírügyletek fiktív voltára fény derül, ezért további bűncselekményre bírta rá társát, aki a fővárosi ügynek eddig is vádlottja volt.

T. Csaba felbujtására társa a Quaestor cégcsoport kezelésében levő vagyonból 2011 januárja és 2012 áprilisa között közel 1,3 milliárd forint értékű értékpapírt helyeztetett el az ügyfelek tudta és beleegyezése nélkül, jogtalanul a Takarékszövetkezet értékpapírszámláján, elodázva a soltvadkerti bűncselekmény lelepleződését.

A vádkiterjesztés a korábbi vádirat szerinti jogi minősítést nem érinti, az továbbra is bűnszervezetben, folytatólagosan, különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette. Az eljárás a Fővárosi Törvényszéken folyik.

A Fővárosi Főügyészség a Kecskeméti Törvényszékre benyújtott vádiratában indítványozta, hogy a bíróság az eljárást egyesítse egy előtte folyamatban lévő üggyel. A bíróság az indítványnak helyt adott, az egyesített ügy a Kecskeméti Törvényszéken folyik tovább – közölte az MTI-vel Ibolya Tibor.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ünnep másként: év végi utazás Törökországban

Az út utolsó szakasza Denizli térségéhez, Laodikeia városához vezet. Szent János utolsó levelét ennek a közösségnek címezte, így ez a helyszín a zarándoklat természetes lezárásává válik.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni
Hirdetés

Hírek

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás