Hirdetés
Kezdőlap Hírek Feladta magát a Balkán Pablo Escobarja
No menu items!

Feladta magát a Balkán Pablo Escobarja

Több hétig tartó tárgyalás után feladta magát a rendőrségen Klement Balili, az albándrogmaffia vezetője – jelentette a Tirana Times című albán hetilap.

Ardi Veliu albán rendőrfőkapitány személyesen vette őrizetbe a “Balkán Pablo Escobarja” néven is emlegetett drogkereskedőt a dél-albániai Saranda városban, ahonnan Tiranába szállították.

A hatóságok gyanúja szerint Balili az egyik legfontosabb irányítója a Latin-Amerikából érkező kábítószer Balkánon keresztüli terjesztésének Nyugat- és Észak-Európa irányába. Albániában azóta körözték, hogy két évvel ezelőtt a görög hatóságok elfogatóparancsot adtak ki ellene.

Balili szoros kapcsolatokkal rendelkezett az albán politikai életben, éveken keresztül maga is az állami közigazgatásban dolgozott tisztviselőként. Ez a körülmény hosszú ideig lehetővé tette, hogy zavartalanul folytassa törvénytelen ügyleteit és elmeneküljön a rendőrség több őrizetbe vételi próbálkozása elől.

2016 májusában már nemzetközi figyelem irányult a személyére, amikor a görög rendőrség az amerikai kábítószer-ellenes hatóságokkal együttműködve 670 kilogramm marihuánát foglalt le Zakinthosz szigetén. Balili éppen, hogy kicsúszott akkor a hatóságok kezei közül, de bűnbandájának több tagja is rács mögé került.

Az eset óta a görög hatóságok is keresték, az Egyesült Államok pedig tiranai nagykövetségén keresztül követelte, hogy az albán rendőrség tartóztassa le.

Tiranai sajtójelentések szerint a drogbárót Albániában állíthatják bíróság elé. Albánia és Görögország között nincs kiadatási egyezmény – írta az MTI.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

KSH: a harmadik negyedévében 12,1 százalékkal csökkentek a beruházások

A beruházások volumene 2023 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,1 százalékkal csökkent, az előző negyedévhez képest.

BÉT – Csökkenés várható a nyitásban

Csökkenéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Erősödött kedd reggelre a forint

Erősödött kedd reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Aggasztó a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja

A brit gazdaság potenciális növekedési üteme jelenleg alacsonyabb, mint az ő szakmai pályafutásának eddigi legnagyobb részében.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Együttműködési megállapodást kötött az MNB

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) és a kazah Asztana Nemzetközi Pénzügyi Központ (AIFC) pénzügyi felügyeleti hatósága (Astana Financial Services Authority, AFSA) pénteken Budapesten.

Rendkívüli kiadások előtt a magyar büdzsé – a költségvetés állja a sarat

Október végéig az államháztartás központi alrendszere 3487,6 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Kamatdöntés – MNB: továbbra is indokolt a körültekintő monetáris politika

Az MNB prognózisa szerint a folyó fizetési mérleg hiánya 2023-ban a GDP 1 százaléka alá mérséklődik, és az egyenleg az előrejelzési horizonton tovább javul.

Az OTP Bank 49 millió forint bírságot kapott több hiányosság miatt

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzési tevékenységével kapcsolatban feltárt hiányosságok miatt.