Hirdetés
Kezdőlap Autó Rohamosan öregedik a magyar autópark
No menu items!

Rohamosan öregedik a magyar autópark

Magyarországon a személygépkocsik száma 2010 és 2019 között 28 százalékkal, 828 ezerrel 3,8 millióra emelkedett, miközben az autók átlagos életkora három évvel meghosszabbodott – közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Mint írták, 2019-ben száz (15. életévét betöltött) állampolgárra 44 személygépkocsi jutott, 11-gyel több, mint 2010-ben. 2010-2019-ben a reálkeresetek 85 százalékkal emelkedtek. Az adatok azt jelzik, szoros kapcsolatban áll az életminőséggel, hogy képes-e valaki fenntartani egy autót.

A 2008-as válságot követő gazdasági fellendülés idején, 9 év alatt a személygépkocsik életkora átlagosan 3 évvel eltolódott.

Ez új és a használt autók ára közti jelentős különbséggel, valamint az állami beavatkozás hiányával magyarázható a GKI szerint.

A KSH adatai alapján 2019-ben, a gazdasági növekedés csúcspontján Magyarországon 3,8 millió személygépkocsi üzemelt: 19 százalékuk Budapesten, 21 százalékuk a megyei jogú városokban, 33 százalékuk a városokban, míg 27 százalékuk a községekben.

A GKI elemzése szerint jelentősen eltér a személygépkocsik számának növekedése az egyes megyékben: 2010 és 2019 között a regisztrált gépkocsik száma Győr-Moson-Sopron megyében 37 százalékkal, Pest megyében 36, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 34 százalékkal nőtt, míg Tolna, Békés és Baranya megyében csupán 22, 21, illetve 20 százalékkal.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Otthonfelújítási program felhívását szakmai egyeztetés előzi meg

Júniustól indul az Otthonfelújítási program, amellyel a kormány a családokat és a magyar gazdaság növekedését is támogatja, a programban június 3-tól az MFB Pontokon keresztül lehet részt venni.

Megkezdte működését Bécs első zöldhidrogén-üzeme

Az emelkedőkkel és gyakori megállókkal tarkított vonalon jövő évtől tíz portugál gyártmányú, akadálymentes CaetanoBus szállítja majd az utasokat. 

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

2030-ig megkétszereződik a geotermikus energia hazai felhasználása

Március elején nyílt meg a Svájci Alap forrásaiból finanszírozott 5,3 milliárd forintos felhívás egyebek mellett meglévő termálkutak korszerűsítésének vagy állami tulajdonban levő szénhidrogén-kutak termálkúttá alakításának támogatására
Hirdetés

Hírek

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon

Pluszban kezdtek a vezető nyugat-európai tőzsdék

Erősödéssel indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön

Pozitív korrekcióval indulhat a kereskedés a tőzsdén

Kedden az OTP-részvények ára 670 forinttal, 3,79 százalékkal 17 030 forintra esett, forgalmuk 8,5 milliárd forintot tett ki.

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására esett a BUX

A kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására, magas forgalom mellett, elsősorban az OTP, valamint a Richter és a Mol gyengülése miatt esett a BUX-index.

BÉT – Enyhe emelkedés várható a nyitásban

A BUX pénteken 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt.

BÉT – Új történelmi csúcson zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 84 pontos, 0,12 százalékos emelkedéssel, 67 289,07 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.

Az Amerikából érkezett kedvező makrogazdasági adat hatására csúcson a BUX

BUX 1027,91 pontos, 1,56 százalékos emelkedéssel, 66 839,15 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Hirdetés

Gazdaság

Az emberek már kevésbé félnek a kriptovalutától, pedig van miért

Egyes elemzők a bitcoin közelmúltbeli 70 000 dollár feletti emelkedését annak jeleként értékelik, hogy a befektetők nem foglalkoznak a hivatalos figyelmeztetésekkel.

Tovább nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon márciusban

A részvényalapokhoz 9,2 milliárdnyi tőke áramlott. Az árfolyammozgások tovább segítettek, így 4,8 százalékos növekedés történt a kategória vagyonában az elmúlt hónapban.

Begyújtották a rakétát a nyugdíjpénztárak

A magán-nyugdíjpénztári alapok hasonlóan teljesítettek, mint az önkéntes pénztári portfóliók. A legkockázatosabb növekedési alapok árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben 2,7-5,1 százalék között.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.