A nyitás után a gazdaság nagyon gyorsan talpra áll majd, és 2022-re kapaszkodhat vissza a válság előtti szintjére - mondta a Magyar Kereskedelmi és Ipar Kamara (MKIK) elnöke.
Ettől az évtől a falusi kisboltok működését, fejlesztését, valamint a korábban bezárt egységek újranyitását is támogatja a kormány a Magyar falu programban - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A hazai pénzügyi vezetők kevésbé pesszimisták régiós társaiknál a saját országuk gazdasági növekedésének megítélésében, de csak alig harmaduk számít 2,5 százalékosnál nagyobb idei bővülésre - derül ki a Deloitte könyvvizsgáló és adótanácsadó legújabb felméréséből.
Inkább negatív, mint pozitív meglepetést okozott az elemzőknek az ipari termelés decemberi alakulása, hiszen az októberi felpattanás után második hónapja csökkent a termelés. Úgy vélik, az alkatrészhiány miatt tartani lehet attól, hogy januárban sem következett be fordulat, az év egészében viszont kétszámjegyű is lehet a növekedés.
Tavaly decemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, amivel 2019 októbere óta a legnagyobb éves növekedést érte el. 2020-ban a termelés volumene 6,1 százalékkal kisebb volt, mint 2019-ben, amikor 5,6 százalékos volt a növekedés - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A beruházási ráta magas szinten tartása alapozza meg a következő évek növekedését. A második negyedévben már kétszámjegyű lehet a gazdasági bővülés - jeéentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján.
Három ütemben valósul meg a gazdaság-újraindítási akcióterv, amelynek részeként egy új kkv-hitelkonstrukció bevezetéséről is döntött a kormány - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az MKIK gazdasági évadnyitóján.
Az elmúlt évben 0,2 százalékkal maradt el a kiskereskedelmi üzletek forgalma az előző évitől, amikor 6,3 százalékkal nőtt - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 1322 forint volt tavaly a negyedik negyedévben, 9,9 százalékkal magasabb az egy évvel korábbi 1203 forintnál - derül ki a Trenkwalder és a BDO Magyarország közös felméréséből.
A családokért felelős tárca nélküli miniszter arra biztatja a munkaadókat, hogy működtessenek munkahelyi bölcsődéket. Novák Katalin a Facebook-oldalán bejelentette, az ilyen bölcsődék létrehozására több milliárd forintos összegű pályázatot írnak ki.
A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében - tudta meg a Magyar Nemzet. Az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.
A kormány 7,5 milliárd forintot biztosít önkormányzati fejlesztések támogatására. A pályázati forrásokból egyebek mellett utak, járdák, iskolák, óvodák és orvosi rendelők újulhatnak meg - jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter.
Az adózásban bevezetett digitális fejlesztések eredményeként jelentősen nőtt az adófizetési hajlandóság, és kiemelkedő mértékben fehéredett a magyar gazdaság - világítanak rá legfrissebb kutatásukban az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elemzői.
Tavaly decemberben az ipar belföldi értékesítési árai 2,6 százalékkal, az exportértékesítési árak 9,0 százalékkal, a termelői árak összességében 6,8 százalékkal nőttek az egy évvel korábbiakhoz képest. 2020-ban az ipari termelői árak 4,2 százalékkal voltak magasabbak, mint 2019-ben - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
Újabb gazdaságpolitikai kritikákat fogalmazott meg a jegybankelnök. Matolcsy György egyebek mellett az ország egységes jövőképét és az állam működésének mérését, a visszacsatolást hiányolta leginkább.
Sikertörténetté vált a postákon bő egy éve elérhető, nyomtatott Magyar Állampapír Plusz, amelyből már több mint 270 milliárd forintnyit vásároltak az ügyfelek. A dematerializált MÁP Pluszból további 100 milliárd forint feletti értékben kelt el a postán.
A keresetek előző évi növekedésében meghatározó volt a minimálbér és a garantált bérminimum emelkedése. Az idén mindkettő a tavalyinál kisebb mértékben, 4 százalékkal emelkedik, de egyéb tényezők is a bérdinamika gyengülését vetítik előre - kommentálták elemzők a legfrisseb statisztikai adatokat.
A járványhelyzet esély is a felzárkózásra, de ahhoz, hogy az ország 2030-ra utolérje az uniós átlagot, 2-ről 3 százalékpontra kell felkúsznia a növekedési előnynek - jelentette ki György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára.
Tavaly novemberben a teljes munkaidős bruttó átlagkereset 438 200 forint, a kedvezmények nélküli nettó átlagkereset 291 400 forint volt. Mindkettő 8,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt
Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott
A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába.
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.
A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek