Kezdőlap Gazdaság

Gazdaság

Közgazdász vándorgyűlés – Varga: megjelent a csődtől, a munkanélküliségtől való félelem

Ősszel is folytatni kell a gazdaságvédelmi intézkedéseket, a kiemelt ágazatok védelmét, azt a költségvetés továbbra is jelentős forrásokkal támogatja majd - jelentette ki Varga Mihály pénzügyminiszter az 58. Közgazdász vándorgyűlésen.

Matolcsy: borúsabb hét év kezdődött, pénzügyi forradalom jön

A 2020-as évtizedben új pénzügyi forradalom küszöbén állunk. Egyúttal lezárult a 2013-2019 közötti napsütéses, konjuntúrát hozó időszak, és borúsabb hét év kezdődött, ami a pandémiával indult - mondta a jegybankelnök az 58. Közgazdász-vándorgyűlésen.

Államháztartás – Nyolc hónap alatt 2261 milliárd hiány

Augusztus végére az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya elérte a 2261 milliárd forintot - erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

A MyChat és a MyMusic az uniós bíróság szerint jogtalan előnyt kapott

A Telenor Magyarország megkülönböztető gyakorlatát elítélő határozat hozott az Európai Unió Bírósága előzetes eljárásában. E szerint a díjcsomagok egyes szolgáltatásai (pl. a MyChat és MyMusic) nem maradhatnak korlátlanul elérhetők abban az esetben, ha más ilyen jellegű szolgáltatásokat az adatkeret kimerülése miatt csak lassítva enged használni egy adott csomagban a vállalkozás.

Költségvetési Tanács: van mozgástér az újabb gazdaságvédelmi lépésekre

Az államháztartás módosított finanszírozási tervében az idei évre előirányzott 3600 milliárd forint hiány mozgásteret ad újabb gazdaságvédelmi intézkedések bevezetésére, amelyeket - ha megfelelően célzottak - a tanács indokoltnak tart a gazdaság további visszaesésének elkerülése érdekében - állapította meg a Költségvetési Tanács (KT).

Az Equilor szerint 5 százalékos lesz az idei visszaesés

A koronavírus-járvány második hulláma várhatóan nem hoz az elsőhöz hasonló gazdasági lassulást, a visszeesés Magyarországon 5 százelék lehet az idén - hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. online sajtótájékoztatóján.

Árubemutatók után álorvosok trükköznek – figyelmeztet az ITM

Eltűnőben vannak Magyarországról az árubemutatós termékértékesítők. Újabban azonban álorvosok, ingyenes szűrővizsgálat ígéretével igyekeznek behálózni idős embereket.

Moratórium után. Az MNB a sérülékeny adósokra fókuszálna

A fizetési moratórium lejárta után célzott, a sérülékeny jövedelmi helyzetű adósokra fókuszáló, átmeneti és átlátható megoldást kell találni - mondta Fábián Gergely, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója.

Varga: újabb gazdaságvédelmi intézkedések jönnek

A járvány második hulláma idején a gazdaságpolitika legfőbb feladata a gazdaság működőképességének megőrzése, a munkahelyek megvédése és a vállalkozások támogatása. A kormány ezért újabb gazdaságvédelmi intézkedésekkel segíti az újraindulást - közölte a pénzügyminiszter.

Parragh László: kizárt, hogy megismétlődik a tavaszi leállás

A vállalkozások most sokkal felkészültebbek a koronavírus-járványra, ezért a második hullám nem lesz akkora befolyással a gazdaságra, mint a tavaszi első hullám volt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Szijjártó: az új korszak nyertese lehet Magyarország

A magyar gazdaságnak minden esélye megvan, hogy az éppen kialakuló új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

GKI: újra a munkanélküliségtől félünk a legjobban

A GKI fogyasztói bizalmi indexe az áprilisi zuhanást követően három hónapon át lassuló ütemben emelkedett, augusztusban viszont mínusz 29,6 pontra, szeptemberben pedig mínusz 31,1 pontra süllyedt - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.

Varga Mihály: a versenyképesség növelésével kezelhető a válság

Az uniós válságkezelésben elsődleges fontosságú a versenyképesség növelése és a beruházások támogatása. Enélkül sem a tagállamok, sem az Európai Unió világgazdasági súlya nem növelhető - mondta Varga Mihály.

KSH: a járműgyártás 13,2 százalékkal esett vissza júliusban

Júliusban az ipari termelés volumene 8,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Ezen belül a járműgyártás termelése 13,2 százalékkal esett vissza a múlt év azonos időszakához mérve  - erősítette meg első becslését a Központi Statisztikai Hivatal.

Zalaegerszeg. Ultramodern hadiüzem épül 60 milliárd forintból

Mintegy hatvanmilliárd forintos beruházással csúcstechnológiás harcjárműveket gyártó üzem épül Zalaegerszegen. Az ötszáz embert foglalkoztató gyárban 2023-ban indul a termelés, fejlesztéssel is foglalkoznak majd.

ÁSZ: közel egymillióval kevesebb a szegény, mint tíz éve

Mintegy egymillió fővel csökkent a szegénységben élők száma Magyarországon tíz év alatt - közölte Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék szóvivője.

Talpon maradást segítő pályázat – fesztiváloknak

Megjelent a 700 millió forintos keretösszegű pályázat, amely a koronavírus-járvány miatt elmaradt, vagy csökkentett programmal megvalósult könnyűzenei fesztiválok szervezőit támogatja - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Államháztartás. 2300 milliárd közelébe nőtt a hiány

Az év első nyolc hónapjában az államháztartás központi alrendszere 2261,3 milliárd forintos hiánnyal zárt - közölte előzetes jelentésében a Pénzügyminisztérium.

Elemzők az inflációról – szigorít a jegybank?

Az infláció és a maginfláció augusztusi emelkedésében a dohány és az üzemanyagok jövedéki adójának emelkedése mellett a magas élelmiszerárak és a forint gyengülése is megjelenik - foglalták össze elemzők, akik várják a jegybank monetáris reakcióját, de úgy vélik, az alapkamat emelése nem jön szóba.

MNB: a jövedéki adó emelése húzta fel az inflációt

Augusztusban az infláció és a maginfláció emelkedését elsősorban az alkohol, a dohányáruk, illetve a feldolgozott élelmiszerek áremelkedése okozta. A dohánytermékek esetében folytatódott a júliusi jövedékiadó-emelés begyűrűzése, így az adóhatás önmagában 0,5 százalékponttal növelte meg a maginflációt - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Friss

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

Akár egy repülőben – ibis Styles hotel nyílt Debrecenben

A közel 80 országban több mint 2500 szállodával rendelkező...

Itt vannak az első új, modern dízel autóbuszok Budapesten

Július végétől 2027-ig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) megrendelésére több mint 300 új busz érkezik a fővárosba

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.
Hirdetés

Hírek

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.

15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik

KSH: az ipari termelői árak 2025. júniusban az előző hónaphoz képest 0,1 százalékkal mérséklődtek

Júniusban az ipari termelői árak átlagosan 5,1 százalékkal meghaladták az egy évvel korábbit. A belföldi értékesítés árai 3,3, az exportértékesítésé 6,0 százalékkal felülmúlták az előző év júniusi értékeit

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az irányadó dollárkamatok 4,25-4,50 százalékos sávján

KSH: júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Júniusban 978 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 0,7 százalékkal alul-, a behozatalé 6,0 százalékkal felülmúlta az előző év azonos időszaki
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.