Kezdőlap Gazdaság Államháztartás - Nyolc hónap alatt 2261 milliárd hiány
No menu items!

Államháztartás – Nyolc hónap alatt 2261 milliárd hiány

Augusztus végére az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt központi alrendszerének hiánya elérte a 2261 milliárd forintot – erősítette meg részletes jelentésében a Pénzügyminisztérium (PM).

Augusztusban 96,3 milliárd forint volt a deficit, az egy évvel korábbi 158 milliárd forint 61,0 százaléka.

Az év első nyolc hónapjában 553 milliárd forintot tettek ki a koronavírus-járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, a járvány nyomán szükségessé vált versenyképesség-növelő támogatásra 150,6 milliárd forintot fordított a kormány.

Augusztusban a PM 3,8 százalékról a GDP 7-9 százaléka közé emelte az államháztartás uniós módszertannal számolt eredményszemléletű idei évre várható hiányát, amire az Államadósság Kezelő Központ 1890 milliárd forintról 3600 milliárd forintra emelte az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiányára vonatkozó idei előrejelzését.

A Költségvetési Tanács megítélése szerint az államháztartás módosított finanszírozási tervében előirányzott éves pénzforgalmi hiány mozgásteret ad újabb gazdaságvédelmi intézkedések bevezetésére a gazdaság további visszaesésének elkerülése érdekében.

Augusztus végéig a központi alrendszer bevételei 804,9 milliárd forinttal, 6,0 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest és 14 262 milliárd forintot tettek ki. A kiadások 2555 milliárd forinttal, 18,3 százalékkal 16 523 milliárd forintra emelkedtek.

A központi költségvetés 1873,1 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 385,9 milliárd forintos, az elkülönített állami pénzalapok 2,3 milliárd forintos deficittel zárták az év első nyolc hónapját. A múlt év első nyolc hónapjában a költségvetés 589 milliárd forint, a tb-alapok 3,3 milliárd forint hiánnyal, az elkülönített alapok 82 milliárd forint többlettel zártak.

Augusztusban 283 milliárd forint uniós fejlesztési forrás érkezett a költségvetésbe, így a nyolchavi bevétel 772 milliárd forintot tett ki, a tavalyi 335 milliárd forint dupláját, míg az uniós kiadások 952 milliárd forintról 1374 milliárd forintra emelkedtek, azaz az uniós programok idei megelőlegezése 602 milliárd forint volt.

A társasági adóból augusztus végéig befolyt 210,9 milliárd forint 60,3 milliárd forinttal meghaladta az egy évvel korábbit. Az általános forgalmi adóból 2813,0 milliárd forint bevétele keletkezett a költségvetésnek, ami az egy évvel korábbi bevételtől 90,7 milliárd forinttal maradt el. Az üzemanyagok jövedéki adójából 20,2 milliárd forinttal kevesebb, a dohánytermékekéből 27 milliárd forinttal több folyt be, a 761 milliárd forint jövedéki adóbevétel 0,4 százalékkal nagyobb a tavalyinál.

Az államháztartás személyijövedelemadó-bevétele a magasabb bérkiáramlás miatt 66,8 milliárd forinttal nőtt és 1648,7 milliárd forint volt az év első nyolc hónapjában.

A szociális hozzájárulási adóból és járulékokból a nyugdíjalapot megillető bevételek 46,0 milliárd forinttal, 2,1 százalékkal 2184,5 milliárd forintra csökkentek, amiben közrejátszik, hogy augusztusban 15,5 százalékos volt az adókulcs a januári 17,5 százalékossal, illetve a tavaly januári 19,5 százalékossal szemben. Az egészségbiztosítási alap első nyolchavi bevétele a szociális hozzájárulási adóból és járulékokból 1145,5 milliárd forintot ért el, mindössze 0,4 százalékkal, 5,1 milliárd forinttal haladta meg az egy évvel korábbit. A foglalkoztatási alap 151 milliárd forinttal részesült az adó- és járulékbevételből, ami 6 milliárd forinttal több a tavalyinál.

A nyugdíjalap kiadásai 2401 milliárd forintot tettek ki az első nyolc hónapban, ami 122 milliárd forinttal több a tavalyinál és az éves előirányzat 66,9 százalékát teszi ki. Az egészségbiztosítási alap kiadásai 1925 milliárd forintot tettek ki, ebből 1089 milliárd forint a gyógyító megelőző ellátásra, ami 241 milliárd forinttal több a tavalyinál.

A családtámogatásokra kifizetett összeg 301 milliárd forint volt, 0,8 százalékkal több a tavalyinál. A lakástámogatások összege 44 milliárd forinttal 164 milliárd forintra nőtt.

Az 561 milliárd forint összegű nettó kamatkiadás 148 milliárd forinttal lett több az egy évvel korábbinál, a kamatbevételek 64 milliárd forinttal, a kiadások 84,5 milliárd forinttal csökkentek.

A központi költségvetés adóssága 2712,9 milliárd forinttal nőtt az első nyolc hónapban. A forintadósság 1971 milliárd forinttal, a devizaadósság 765 milliárd forinttal, ebből a forint gyengülése miatt 340 milliárd forinttal nőtt és az összes adósság 18,17 százalékát tette ki.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

A várakozásoknak megfelelő bevételnövekedést ért el a Richter

A Richter Gedeon Nyrt. konszolidált árbevétele az első negyedévben 224 milliárd forint lett, 10 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden.

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat
Hirdetés

Hírek

103 millió forint bírságot szabott ki az MNB kilenc biztosítóra

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) összesen 103 millió forint bírságot szabott ki kilenc biztosítóra a csoportos hitelfedezeti biztosítások termékfelügyeleti és -irányítási problémái miatt

Újabb légiforgalmi csúcsdöntésre készül a HungaroControl

A HungaroControl szerint 2025-ben az átrepülő forgalomban 8-12 százalékos, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér esetében pedig 10-15 százalékos növekedés várható az előző évhez képest

Beindulnak az adóellenőrzések: a NAV megcélozza a multikat 

Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén kiemelten ellenőrzi a legnagyobb cégeket, köztük a bankokat, biztosítókat és a többmilliárdos adóteljesítményű vállalatokat

Az USA és Kína letette a fegyvert a vámháborúban, de a bizonytalanság megmaradt

A globális tőzsdék hétfőn emelkedtek, miután az Egyesült Államok és Kína megállapodott a magas vámtarifák legalább 90 napra történő csökkentéséről, ezzel fékezve a világ két legnagyobb gazdasága közötti kereskedelmi háborút, amely globális recessziótól való félelmeket táplált. 

Ankara a világörökség várományosi listára került

Ankara, Törökország szívében fekvő főváros, most hivatalosan is helyet kapott a világörökségi várományosi listán – méghozzá nem ókori romjaival, hanem 20. századi modernista városfejlesztésével.

Bírság mellett osztalékfizetési, kezességvállalási tilalom a River Factoring Zrt.-nek

A jegybank az előírásoknak megfelelő működés helyreállításáig megtiltotta a River Factoring Zrt.-nek az osztalékfizetést, illetve új kezesség- és garanciavállalási ügyletek megkötését.

MÁV: ezer új autóbusz lesz a Volán-flottánál

Ezer új autóbusszal válik még korszerűbbé és versenyképesebbé a MÁV-csoport Volán flottája, miután újabb 869 darab autóbusz beszerzésére jelent meg közbeszerzési ajánlati felhívás

Az árstabilitáshoz fegyelmezett monetáris politika kell

A világban tapasztalható bizonytalan geopolitikai és kereskedelmi helyzet olyan inflációs kockázatokat hordoz magában, amelyek miatt a Magyar Nemzeti Banknak (MNB) újra és újra meg kell erősítenie elkötelezettségét a fegyelmezett monetáris politika fenntartása mellett
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.