Szerény erősödést ért el a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti árfolyamához képest. Augusztus hónapot a forint két-három százalékos erősödéssel fejezheti be.
Országos zárlat elrendelését jelentett be új-zélandi miniszterelnöke azt követően, hogy fél év után ismét közösségi koronavírus-fertőződést regisztráltak az országban.
154 100 magyar állampolgár kért tartós nagy-britanniai letelepedési engedélyért a kérvényezési határidő június végi lejártáig. A brit belügyminisztérium szerint a lista élén a lengyelek és a románok állnak.
Egy líbiai harcmezőn hátrahagyott tableten talált adatokra hivatkozva tárta fel a Wagner orosz zsoldoscsoport működésének feltételezett részleteit a BBC, amely oknyomozó riportot közölt a témában.
Elhelyezték a XANGA cégcsoportok fejlesztésében megvalósuló Office Bay irodaház alapkövét a Debreceni Nemzetközi Repülőtér Multimodális Logisztikai Központjában.
A XANGA cégcsoport mintegy 2 milliárd forint volumenű...
A világűrbe indult Jeff Bezos, a világ leggazdagabb embere, az Amazon internetes kereskedelmi vállalat alapítója saját űripari vállalatának űrjárművén, a New Shepard fedélzetén közép-európai...
Franciaországban megkezdődött a koronavírus-járvány negyedik hulláma - közölte Gabriel Attal francia kormányszóvivő.
A kormány változtatásokat hajtott végre a járvány elleni stratégiájában, a többi között meghatározatlan ideig...
Pénteken a beoltottak száma eléri az 5,5 milliót, vagyis újabb korlátozásokat oldanak fel, például nem kell maszkot viselni - jelentette be a miniszterelnök a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában, ahol arról is beszélt, hogy a kormány több gazdasági döntést is a hozott, így kiviteli korlátozást rendelt el októbertől építőipari termékekre, valamint az áremelkedések megfékezéséért néhány építőanyag esetében extraprofitadót fog bevezetni.
Viszlát, műanyag pohár, evőeszköz, tányér, zacskó és társaik! - mondta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, bejelentve, hogy immár nem hozható forgalomba számos műanyagból készült eszköz.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetésével Vágujhelyi Ferencet bízta meg Varga Mihály pénzügyminiszter. A lépést erőteljes digitalizációs fejlesztési tervekkel indokolta, miközben a korábbi NAV-vezér, Sors László érdemeit méltatta.
Londoni pénzügyi elemzők előrejelzése szerint rövid, gyors, meredek ütemű monetáris szigorítási ciklus kezdődött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) bejelentett kamatemelésével. A City elemzői közösségében ugyanakkor eltérnek a vélemények az MNB további kamatemeléseinek várható ütemezéséről és az egyes emelések valószínű mértékéről is.
Tovább erősödik a kánikula, többfelé 40 fok közeli csúcsértékeket is mérhetnek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzéséből. Az ellergiásokra nehéz napok várnak. A pollenszezon idén erősnek ígérkezik (pollennaptár)
Meg akarta vesztegetni a magyar pénzügyőrt egy ukrajnai nő a beregsurányi határállomáson, miután több százezer forintért luxus ruházati és műszaki cikket találtak nála. Eljárás indult és őrizetbe vették a vesztegetéssel próbálkozó nőt.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 100 millió forintos bírságot szabott ki egy szlovén cégre, amiért a Covid-19 vírustól való félelmet kihasználva, a megfelelő engedélyek hiányában,...
Kimagasló az érdeklődés a 219 ezer forintos egyszeri támogatás iránt, a meghirdetés óta eltelt egy hétben már több mint másfélmilliárd forint értékben érkeztek kérelmek.
A Magyar Posta megváltoztatja vámügynöki szolgáltatásának díjazását július 1-től. Ekkortól megszűnik az Európai Unión kívülről érkező, 22 eurónál kisebb értékű termékek áfamentessége. Az ebből következő vámeljárás, valamint áfafizetési kötelezettség indokolja a posta módosítást - közölte a társaság.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.
Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.
Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezető részvényindexe, a BUX első alkalommal lépte át a 100 000 pontos záróértéket szerdán, ezzel a legnagyobb tőkeértékű és forgalmú hazai részvények árfolyamának változását követő BUX a százszorosára nőtt 1991-es 1000 pontos indulási értékéről.
A Wizz Air a tervezettnél korábban, szeptember 15. helyett augusztus 8-tól indítja újra a Budapest és Tel-Aviv közötti járatait – közölte a légitársaság.
Már több mint 1300 vállalkozás kapott támogató döntést a Demján Sándor 1+1 Program keretében, a jóváhagyott 105 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból 10 milliárd forintot már megkaptak a cégek, a teljes keret kifizetése augusztus végéig befejeződik.
Lényegében nem változott szerda reggelre a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek