A jegybanki devizatartalékon belül a közeljövőben egy dedikált zöldkötvény-portfóliót alakítanak ki a monetáris tanács döntése alapján. Hazai zöld-kötvényekkel is számolhat majd a piac hamarosan.
Emelkedéssel nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok csütörtökön, az amerikai kamatdöntés után a befektetők az angol jegybank döntésére várnak.
Az előző napi jelentős, egy-másfél százalékos indexemelkedés után szerdán is árfolyamnyereséggel indult a kereskedés a főbb amerikai értékpapírpiacokon.
Történelmi mélypontra süllyedt a tízéves német, francia és osztrák államkötvény hozama kedden, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke kijelentette, hogy szükség lehet a pénzpolitika további lazítására, ha a gazdasági kilátások nem javulnak.
A nemzetközi befektetői hangulat kedvező, így mérsékelt emelkedéssel nyithat a Budapesti Értéktőzsde szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Vegyesen nyithatnak a főbb nyugat-európai részvénypiacok szerdán, a befektetők óvatosak az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve kamatdöntése előtt.
A nemzetközi befektetői hangulat semleges, így kisebb elmozdulásokat vár nyitás után a Budapesti Értéktőzsdén kedden az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.
Erősödés várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, mivel a kereskedés múlt heti teljesítménye elmaradt a lehetségestől, a kezdés iránya azonban egyelőre bizonytalan.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.
A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek