Kezdőlap Világgazdaság Ryanair. 95 százalékkal zuhant a bevétel
No menu items!

Ryanair. 95 százalékkal zuhant a bevétel

A koronavírus-járvány miatt bevezetett utazási korlátozások következtében 95 százalékkal, 2,2 milliárd euróval csökkent a Ryanair légitársaság bevétele az első negyedévben.

A dublini székhelyű cég a június 30-ával végződött első negyedévben alig félmillió utast szállított a társaság az egy évvel korábbi 42 millióhoz képest, a járatok töltöttsége 95-ről 61 százalékra csökkent, a bevétel 125 millió euróra zuhant az egy évvel korábbi 2,3 milliárdról. Az időszakot a társaság 185 milliós veszteséggel zárta, míg egy évvel korábban 243 milliós nyereséget jelentett.

Elemzésében a Ryanair azt írta: áprilisban, májusban és júniusban a legtöbb járatot törölni kellett a lezárások miatt, néhány repatriációs, gyakorló és áruszállító járatot üzemeltettek csak. Emellett a társaság megkezdte a költségek csökkentését, ennek részeként tárgyalásokat kezdeményeztek a bázisokon működő érdekképviseletekkel a fizetések mérsékléséről.

Júliusban a Ryanair a korábban tervezett járatok 40 százalékát üzemeltette, számításaik szerint ez az arány szeptemberre 70 százalékra emelkedhet.

A légitársaság kiemelte ugyanakkor, hogy bizonytalan, meddig kell számolni a koronavírus-járvánnyal, és a cég tart a második hullámtól. Reményét fejezte ki azonban azzal kapcsolatban, hogy az unióban a kormányok olyan intézkedéseket vezetnek majd be, amelyek mellett nem lesz szükség akkora mértékű korlátozások bevezetésére, mint a pandémia első hullámában.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

„Merni kell kockáztatni. Bele kell ugrani.”

Csak egy kósza gondolat volt. Kovács Gyöngyi sosem álmodott kávézóról.

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Egyre több kínai kütyü kerül a karácsonyfa alá

Innovatív ajándékok jönnek a keleti gyártósorokról
Hirdetés

Hírek

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).

Szeptemberben az ipari termelés bővült

2025 szeptemberében az ipari termelés volumene 1,3 százalékkal meghaladta, míg munkanaphatástól megtisztítva 1,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.

Alig változott csütörtök reggelre a forint árfolyama

Kevéssé változott, vegyesen alakult csütörtök reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...