Kezdőlap Cégvilág Kihirdették: 2019-től új a minimálbér és a garantált bérminimum
No menu items!

Kihirdették: 2019-től új a minimálbér és a garantált bérminimum

Megjelent a 2019-es minimálbért és a garantált bérminimumot rögzítő kormányrendelet a Magyar Közlönyben. A rendelet január 1-jétől hatályos.

Varga Mihály pénzügyminiszter a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülése után jelentette be, hogy kétéves bérmegállapodást fogadtak el a VKF munkaadói és munkavállalói oldalának képviselői, amely szerint

2019. január 1-jétől és 2020. január 1-jétől is 8-8 százalékkal emelkedik a minimálbérés a garantált bérminimum összege.

A kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum 2019. évi megállapításáról szóló kormányrendelet szerint a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összege a teljes munkaidő teljesítése esetén

2019. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 149 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 34 260 forint, napibér alkalmazása esetén 6860 forint, órabér alkalmazása esetén 857 forint.

Ettől eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, vagy középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló részére alapbérként megállapított garantált bérminimum a teljes munkaidő teljesítése esetén

2019. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 195 000 forint, hetibér alkalmazása esetén 44 830 forint, napibér alkalmazása esetén 8970 forint, órabér alkalmazása esetén 1121 forint.

Ugyanekkora minimálbér és garantált bérminimum jár teljesítménybérezésnél is a teljesítménykövetelmények százszázalékos és a teljes munkaidő teljesítése esetén a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló havi munkabérének megállapításakor.

Ha a teljes munkaidő napi 8 óránál hosszabb, a meghatározott órabértételt arányosan csökkentett mértékben, míg ha rövidebb, arányosan növelt mértékben kell figyelembe venni.
Részmunkaidő esetén a meghatározott havi, heti és napi bértételt a munkaidő eltérő mértékével arányosan csökkentve kell figyelembe venni.

A rendelet rendelkezéseit első alkalommal a 2019. január hónapra járó munkabérek megállapításánál kell alkalmazni.

A rendelet alkalmazásában 2019. február 28-ig a munkáltatón a költségvetési szervet; a munkavállalón a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, állami szolgálati és közszolgálati jogviszonyban állót; az alapbéren a közalkalmazotti és állami szolgálati jogviszonyban állók esetében illetményt, kormányzati szolgálati és közszolgálati jogviszonyban állók esetében az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes összegét is érteni kell.

2019. március 1-jétől a munkáltatón a költségvetési szervet, illetve kormányzati igazgatási szervet; a munkavállalón a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, politikai szolgálati, biztosi és közszolgálati jogviszonyban állót; az alapbéren a közalkalmazotti, kormányzati szolgálati, politikai szolgálati, és biztosi jogviszonyban állók esetében illetményt, közszolgálati jogviszonyban állók esetében az alapilletmény és az illetménykiegészítés együttes összegét is érteni kell.

A közlöny  itt elérhető.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik
Hirdetés

Friss

Japán. Elismerték bűnösségüket a volt Nissan-vezér szöktetői

Bűnösnek vallotta magát Tokióban két amerikai - apa és a fia -, akiket azzal vádolnak, hogy törvényt szegve segédkeztek Carlos Ghosn, a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség egykori vezérigazgatójának megszöktetésében - jelentették hírügynökségek.

Adóváltozások 2022 – több kedvezményt már most ki lehet használni

A jövő évi adótörvény több kedvező szabálya már alkalmazható, június 10-től ugyanis többféle jövedelem vált adómentessé, és megnőtt az egyetemet támogató cégek adókedvezménye is. Az energiaellátók már az idei évre alkalmazhatják a kedvező veszteség elszámolási szabályokat, és már az idén fehéredhet a kriptopiac is - közölte a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

BÉT – Emelkedéssel indulhat a kereskedés

Óvatos emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén hétfőn. A vezető részvények közül a Molra és a Richterre érdemes figyelni - közölte az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője.

Bobo Fun Park. Kalandpark avató a Balatonnál – 30 attrakcióval

Harminc attrakció várja a látogatókat a most felavatott Bobo Fun Parkban, az alsópáhoki Kolping Hotel tőszomszédságában. A 2 milliárd forintos beruházás megnyitóján az üzemeltető, valamint számos turisztikai szakember mellett részt vett Novák Katalin családokért felelős miniszter.

Hírek

Japán. Elismerték bűnösségüket a volt Nissan-vezér szöktetői

Bűnösnek vallotta magát Tokióban két amerikai - apa és a fia -, akiket azzal vádolnak, hogy törvényt szegve segédkeztek Carlos Ghosn, a Nissan-Renault-Mitsubishi autóipari szövetség egykori vezérigazgatójának megszöktetésében - jelentették hírügynökségek.

Nőnek adta ki magát – intim fotókat csalt ki, majd zsarolta férfitársát – Felfüggesztettet kapott

Társkereső oldalon nőnek hazudta magát, az álprofillal egy férfivel sűrűn csetelt, akitől intim képeket is kicsalt. Később ezekkel zsarolta meg a a megtévesztett férfit. Jogerősen 20 hónap, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt és több mint egymillió forintos kártérítésre kötelezete a Zalaegerszegi Törvényszék a zsarolót.

Olaszország. A közmédia, a RAI alkalmazottai lehettek a tolvajok – Elloptak 120 műalkotást

Eltűnt 120, a RAI olasz közmédia tulajdonában lévő műalkotás...

ORFK: fokozott rendőri ellenőrzés lesz a foci Eb alatt

A rendőrség megfelelően felkészült a labdarúgó Európa-bajnokság Magyarországon rendezett eseményeihez kapcsolódó feladatok végrehajtására - jelentette ki az EURO-2020 nemzeti vezetési pont vezetője.

Öt év börtön. Okmányirodában gyártotta a hamis útleveleket

A Fővárosi Törvényszék - másodfokon - jogerősen 5 év börtönbüntetésre ítélt egy okmányirodai ügyintézőt, aki ellen bűnszövetségben elkövetett embercsempészés és hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség.

Forradalmi műtét. Koronavírusos donor szívét kapta meg egy fiú

A világon először hajtottak végre koronavírussal fertőzött donorszervvel szívátültetést egy gyereken a vatikáni Bambino Gesu gyermekkórházban.

Felvételeket küldött a Marsról a kínai rover

Bemutatta a Csu-zsung marsjáró által készített első felvételeket a kínai nemzeti űrhivatal.

Felmelegedés – Precedens. Szaporodásra képes sokezer éves organizmusok pihennek Szibériában?

Olyan 24 ezer éves, fagyott araszoló kerekesférgeket (Bdelloidea rotifera) találtak orosz kutatók a szibériai permafrosztban, amelyek kiolvasztás után képesek szaporodni.

Koronavírus: tíz nap fizetett pótszabadság a védekezésben részt vevőknek

Tíz nap fizetett többletszabadságra jogosultak a koronavírus-járvány elleni védekezésben részt vevő emberek a kormány szerdai döntésének értelmében - tudatta a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK), emlékeztetve Orbán Viktor miniszterelnök bejelentésére.

Süt a hétvégén a nap – némi ború és csapadék is lesz

A hétvégén is sok lesz a napsütés. A vasárnapra...

Algásodás a Balaton északnyugati partjainál

Algásodást jeleztek a Balaton északnyugati partjainál, de a pár nappal ezelőtti magas értékek mára normalizálódtak - közölte Somogyi Boglárka, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főmunkatársa.

Katonai konvojok vonulnak többfelé az utakon

Katonai járművek közlekedése miatt lassulhat a forgalom csütörtökön, pénteken és szombaton az ország több pontján, a Defender Europe 21 nemzetközi gyakorlatsorozat végeztével - közölte a Honvédelmi Minisztérium.

Gazdaság

Tőzsde – Csúcsot döntöttek az elsődleges kibocsátások

Az elmúlt 20 év legjobb eredményét produkálta a tőzsdei bevezetések (IPO) nemzetközi piaca 2021 első negyedévében: 85 százalékkal 430-ra emelkedett az elsődleges tőzsdei részvénykibocsátások száma, összesített értékük pedig 271 százalékkal 105,6 milliárd dollárra nőtt - közölte az EY könyvvizsgáló.

EBRD: a járvány alatt is csökkentek a térségi bankrendszerek nem teljesítő kinnlevőségei

A koronavírus-járvány ellenére is csökkent tavaly a közép- és kelet-európai gazdaságokban a nem teljesítő banki kinnlevőségek (NPL) összege, elsősorban a masszív kormányzati beavatkozások miatt - közölte hétfőn Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD). A kimutatás szerint Magyarország azon térségi országok között van, amelyekben a legnagyobb mértékben csökkent a problémás követelésállomány.

A dupla sas érme a világ legdrágábbja lett – 19,5 millió dollárért cserélt gazdát

A világ legértékesebb numizmatikai ritkaságainak egyike, egy 1933-ban Amerikában vert "dupla sas" aranyérme 19,5 millió dolláros (5,58 milliárd forint) rekordáron kelt el egy keddi...

BÉT. Történelmi csúcson a BUX – Éves csúcson az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 290,55 pontos, 0,60 százalékos emelkedéssel, 48 546,45 ponton zárt kedden.

MNB: a bankrendszernek a kilábalásban is fontos szerep jut

A magyar bankrendszer sokkellenálló-képessége továbbra is erős, javult a szektor tőkehelyzete, miközben a bankok likviditása a korábbi magas szintről is bővülni tudott - ismertette a jegybank júniusi Pénzügyi stabilitási jelentését Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője.

Erősödött a forint

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben szerda kora estére a reggeli szintekkel összevetve.
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom