Kezdőlap Hírek Szijjártó: a Huawei segítheti a magyar gazdaság dimenzióváltását
No menu items!

Szijjártó: a Huawei segítheti a magyar gazdaság dimenzióváltását

Magyarország nemzetgazdasági és stratégiai érdekének nevezte a jó együttműködés folytatását a Huawei kínai távközlési óriásvállalattal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben.

A tárcavezető a kínai fővárosban zajló Egy övezet, egy út kezdeményezés második nemzetközi fóruma alkalmával több kétoldalú megbeszélést is folytatott, mások mellett James Livel, a Huawei Technologies európai régiójának elnökével, valamint William Wuval, a magyar leányvállalat vezetőjével.

A találkozó után az MTI-nek azt mondta: világossá tette a Huawei vezetőinek, hogy Magyarországon egyetlen vállalatot sem érhet hátrány a nemzetisége miatt. Magyarországon csak egy dolog számít a vállalatok esetében, hogy tiszteletben kell tartaniuk a magyar jogszabályokat. Ha így tesznek, mindegy, melyik országból jöttek – jelentette ki.

A miniszter James Livel is tárgyalt Pekingben. Kép: MTI/Mitko Sztojcsev

Szijjártó Péter kifejtette: a magyar gazdaság dimenzióváltásban van, ami egybeesik a világgazdaság elemi erejű megújulásával, amikor is a digitális megoldások és az 5G-technológia a gazdasági-üzleti siker alapvető feltételei lesznek.

Az olyan országoknak – folytatta -, mint Magyarország, amely kicsi és rendkívül nyitott a gazdasága, alapvető érdeke, hogy a digitális megoldásokban, az 5G-hálózatok kialakításában megelőzze a vetélytársait.

Ezért a miniszter kiemelten fontosnak nevezte, hogy az 5G-infrastruktúra kiépítésében Magyarország élen járjon, ezért is van nagy jelentősége a Huawei-jel évekkel ezelőtt megkötött stratégiai együttműködési megállapodásnak, és hogy a Vodafone és a Deutsche Telekom Magyarországon a Huawei-jel működik együtt.

Szijjártó Péter Pekingben tárgyalt még a China Ocean and Aviation Group Co. Ltd. és a Hainan Airlines vezetőivel is.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – Elemző: az OTP húzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 458,83 pontos, 0,83 százalékos emelkedéssel, 55 838,55 ponton zárt pénteken.

Olcsó fűtési szezont akar? Most készüljön!

Habár a nap még süt, de hamarosan hidegebbre fordul az idő és akkor már kulcskérdés hogyan tudunk úgy fűteni a lakásban, hogy azt a pénztárcánk se szenvedje meg nagyon.

Az új gázévben ismét megfeleződik a távhő intézményi ára

A magyar családok rezsivédett áron fűthetik távhővel is otthonaikat.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Hírek

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Így optimalizálják IT kiadásaikat a magyar cégek, rákaptak a használt szerverekre a vállalatok

A felmérésből kiderül, hogy meglepő módon az informatikát hangsúlyosabban használó cégeknél volt a számottevőbb költségcsökkentés, aminek oka egy jelentősebb költségracionalizálás volt.

Tőzsde – Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Vegyesen zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön.

Tőzsde – Veszteséges tőzsdezárás Európában

Gyenge kezdés után indexcsökkenéssel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.

Devizapiac – Nagyot gyengült a forint kedden

Másfél-két százalékkal gyengült kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi devizapiacon.

Nálunk mikor? Rómában ingyenes lesz a tömegközlekedés a tizenkilenc év alattiaknak

Róma az első olaszországi város, ahol ingyenessé teszik a tömegközlekedést a tizenegy és tizenkilenc év közötti gyerekek és fiatalok számára.

Gazdaság

Egy újítás, amely erősíti a pénzügyi stabilitást

Az OBA szeptember végén élesítette jelentős technikai fejlesztését, amellyel gyorsíthatja az esetleges betétbiztosítási kifizetéseket.

Kevés embernek van csak nyugdíjcélú megtakarítása

felnőtt lakosság több mint fele (54 százalék) számára az okoz bizonytalanságot, hogy nem tudja majd egészségügyi kiadásait önerőből finanszírozni.

Devizapiac – Gyengült a forint

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.

A bruttó átlagkereset júliusban 15,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban

A bruttó átlagkereset 15,2, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, a reálkereset pedig 2,0 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest