Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Szijjártó: "A nemzetközi piacok újraosztása kezdődött"
No menu items!

Szijjártó: “A nemzetközi piacok újraosztása kezdődött”

Szijjártó Péter a nemzeti exportvédelmi programban kormányzati támogatást igazoló okiratot adott át a Chocoland Kft. vezetésének
Kép/Fotó/MTI/Varga György

A magyar gazdaság hatalmas lehetőségek előtt áll: a világjárvány miatt sok vállalat megszűnt, meggyengült, vagy kiszorult a világpiacokról, a magyar vállalatok azonban betörhetnek az új piaci résekbe, növelve bevételeiket, a foglalkoztatást, erősítve a magyar gazdaság egészét – mondta a külgazdasági és külügyminiszter Nagyatádon.

Szijjártó Péter az édességiparban tevékenykedő Chocoland Kft. nemzeti exportvédelmi programban kapott kormányzati támogatását igazoló okirat átadásakor azt hangsúlyozta, a világjárvány nem kizárólag az emberek életét és egészségét, hanem a munkahelyeket is veszélybe sodorta.

“Teljesen új világgazdasági korszakba lépünk, amely új, éles versennyel kezdődik, hiszen a nemzetközi piacok újraosztása kezdődött meg, számos nagynak, erősnek hitt, vagy erősnek látott vállalat tört meg, számos gyárat be kellett zárni, a termelési kapacitásokat vissza kellett fogni és tömegesen elbocsátani a munkaerőt” – mutatott rá.

Úgy vélte: szinte nincs olyan iparág, ahol ne alakultak volna át alapvetően az erőviszonyok, és bár a világjárvány következményei a magyar vállalatoknak is jelentenek kihívásokat, de legalább annyi lehetőséget is tartogatnak a számukra.

Kiemelte, a kormány célja, hogy a magyar vállalatokat segítse betörni ezekre a helyekre. Szavai szerint ahhoz, hogy élni is tudjanak a kínálkozó lehetőséggel, a vállalatoknak márkaépítésre, digitális fejlesztésekre van szükségük és el kell jutniuk a leendő megrendelőkhöz.

A kormány ezért támogatási programot indított, amelyben azokat a vállalatokat segíti, amelyek ki akarják használni a világgazdasági változásokat, újabb és újabb külpiaci megrendeléseket kívánnak szerezni, hozzájárulnak a magyar gazdaság exportteljesítményének növeléséhez – közölte. Jelezte, hogy a külpiacrajutási támogatás 2 milliárd forintos keretéből 46 cég kap támogatást, amelyek stratégiát, terveket készítettek exportpiacuk növelésére. A forrás a cégek projektköltségének a felét fedezi.

Szijjártó Péter megítélése szerint az exportteljesítmény növelésére leginkább ott van esély, ahol “mi magyarok valami egyedit tudunk kínálni a világpiacnak”, a magyar élelmiszeripar, azon belül a több évtizedes hagyományokkal bíró édességipar kifejezetten ilyen.

Szijjártó Péter a Chocoland Kft. szaloncukor- csomagoló üzemrészben Kép/Fotó/
MTI/Varga György

A Chocoland Kft. 50 millió forint kormányzati támogatást kap 100 millió forintos külpiacra jutási projektjéhez, hogy exportpiaci részesedést tudjon szerezni Németországban, Hollandiában, Nagy-Britanniában és az Egyesült Arab Emirátusokban – jegyezte meg.

A külgazdasági és külügyminiszter szólt arról, hogy Magyarországnak világviszonylatban “nem túl nagyméretű”, 10 milliós piaca van, de “a magyar emberek munkájából, kreativitásából, szorgalmából fakadóan” a magyar gazdaság világgazdasági súlya sokkal nagyobb annál, mint amit egy ekkora piac indokolna.
A lakosságszám tekintetében a 92., az exportteljesítményt nézve a 34. helyen vagyunk a világranglistán – mutatott rá.

Hangsúlyozta: “azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy a magyar gazdaság erősebb legyen a világjárvány után, mint előtte volt”. “Minél erősebbek a magyar vállalatok, annál erősebb a magyar gazdaság” – jelentette ki.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

A Bükk-vidék Geopark elnyerte az UNESCO Globális Geopark címet

A geoparkok fontos szerepet töltenek be a vidéki térségek fejlesztésében a földtudományi értékekre alapuló, a helyi szolgáltatókat helyzetbe hozó fenntartható geoturizmus által

Baj van: több büntetést szabott ki a Nébih

Egy kicsivel rosszabbak lettek a számok, mint korábban, ez valószínűleg annak a kereskedői viselkedésnek köszönhető, amivel megpróbálják a fogyasztás visszaesése miatt kiesett nyereséget visszapótolni

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Hírek

Enyhe emelkedéssel nyithat a tőzsde az elemző szerint

Enyhe emelkedéssel nyithat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.

Elemző: iránykereséssel nyithat a tőzsde

Hétfőn a BÉT részvényindexe, a BUX 141,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 65 095,72 ponton zárt.

A héten várható: Az MNB kamatdöntő ülést tart, államháztartási adatok

Tavaly decemberben a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 655 600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 451 300 forint volt.

Devizapiac – Gyengült a forint reggel

Gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel.

Elemző: átlag feletti forgalomban emelkedett a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 462 pontos, 0,71 százalékos emelkedéssel, 65 450,33 ponton zárt hétfőn.

BÉT – Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten

Emelkedő forgalom mellett csökkent a héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe,

NAV: már elérhetők az adóbevallási tervezetek

A bevallási tervezet ugyanis csak azokat a bevételi, jövedelmi adatokat tartalmazza, amelyek a NAV rendelkezésére állnak a munkáltatók és kifizetők bevallásai, adatszolgáltatása révén.

Elemző: a Richter húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 28,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

Gazdaság

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.

Stabil kilátással megerősítette az OTP-bankok besorolásait a Moody’s

A hitelminősítő kiemeli, hogy az OTP finanszírozása stabil, és mindenekelőtt a betétállományra épül.

Az MBH Bank lett a Fundamenta többségi tulajdonosa

A Fundamenta ezentúl az MBH Bank konszolidált leányvállalataként, de önállóan működik tovább

A költségvetés biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez

A költségvetés a válságokban is helytállt, a rendkívüli kiadások mellett is biztosította a forrásokat a nyugdíjak és a családtámogatások védelméhez, valamint a rezsicsökkentés fenntartásához.