Kezdőlap Zöld üzlet Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 
No menu items!

Tájegységi központ épül Tardoson a Gerecse jövőjéért 

Fotó: Pelsőczy Csaba

A Gerecsei Tájvédelmi Körzet központjában, Tardoson egyedülálló fejlesztés veszi kezdetét. A 310 millió forintos uniós támogatással megvalósuló Jura Ház nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat új bázisa lesz, hanem a fenntartható fejlődés, a közösségi összefogás és a környezeti nevelés szimbóluma is – jelentette be Rácz András, az Agrárminisztérium államtitkára csütörtökön a tardosi polgármesteri hivatalban.

Ez a beruházás mérföldkő a térség életében, hiszen egyszerre erősíti a természetvédelmi őrök munkáját, támogatja az ökoturizmust, és hozzájárul a helyi közösség életminőségének javításához. A természetvédelmi őrök szerepe kulcsfontosságú, hiszen ők végzik a védett területek mindennapi felügyeletét, gondoskodnak az élőhelyek állapotának megőrzéséről, a veszélyeztetett fajok védelméről, valamint a jogsértő tevékenységek – például az illegális hulladéklerakás vagy a védett növények gyűjtése – megelőzéséről és feltárásáról.

Feladatukhoz tartozik a természetvédelmi kezelések koordinálása, a monitoringtevékenységek végzése, valamint a környezeti nevelés és a lakosság tájékoztatása is. Az őrök munkája nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a térség természeti értékei hosszú távon fennmaradjanak. A Jura Ház fejlesztése éppen ezért kiemelt jelentőségű. Az új központ nemcsak a természetvédelmi őrszolgálat számára biztosít majd korszerű infrastruktúrát, hanem lehetőséget teremt szakmai együttműködésekre, kutatásokra, valamint környezeti nevelési és ökoturisztikai programok szervezésére is.

A helyszín kiválasztása nem véletlenül esett Tardosra, hiszen a Gerecsei Tájvédelmi Körzet mértani központjában, a Malom-völgyben található, ahol a változatos élőhelyek, a Natura 2000 területek és a helyi közösség aktív támogatása ideális feltételeket teremtenek a természetvédelmi munka számára. A Jura Ház névválasztása szimbolikus, a térség földtani múltjára utal, hiszen a Gerecse jura kori mészköveiről híres, amelyekben az évmilliók lenyomatait őrzi a táj.

Az államtitkár kiemelte, a Jura Ház nem csupán a természetvédelmi őrszolgálat megerősítését szolgálja, hanem új lehetőségeket teremt a környezeti szemléletformálásban és a fenntartható turizmusban is, így a Gerecse értékei minden generáció számára megőrizhetők maradnak. A projekt megvalósítása egyszerre jelent előrelépést a természetvédelem, a helyi közösségi élet és a gazdaság számára, hiszen a tájvédelmi központ nemcsak védelmi központ, hanem tudásbázis, közösségi tér és inspirációs helyszín is lesz.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Törökország: A kulturális és turisztikai reneszánsz új fejezete Magyarországon

A Turisztikai Világszervezet adatai szerint Törökország tavaly a világ negyedik leglátogatottabb országa lett 62,2 millió nemzetközi beutazóval. 2025-ben újabb csúcsot várnak, 65 millió turistával és 64 milliárd dollárnyi bevétellel.
Hirdetés

Hírek

Franciaországgal közösek a célok az európai agráriumban

A magyar és francia gazdák érdeke mindig ugyanaz volt, az agrárpolitikai céljainkat tekintve is egy nézőponton vagyunk, legyen szó az EU-Mercosur-megállapodásról vagy a Közös Agrárpolitikát érintő kérdésekről – mondta el Nagy István agrárminiszter az Annie Genevard-ral, Franciaország mezőgazdaságért és élelmiszer-szuverenitásért felelős miniszterével folytatott megbeszélésen, Budapesten.

Az innováció a versenyképesség motorja a gombatermesztésben is

Kiemelten fontosak a kertészeti ágazat, ezen belül az intenzív gombatermesztés technológiai fejlesztései, ezért ezeknek a komoly beruházásoknak a megvalósítását a kormány is támogatja. Ezek jelentősen hozzájárulnak ugyanis a hazai élelmiszertermelés versenyképességének a növeléséhez és az importkitettség csökkentéséhez

A NAV 2025-től már 116 joghatósággal cserél bankszámla-információt

A nemzetközi egyezmények és uniós jogszabályok alapján a magyar illetőségű adózók külföldön vezetett pénzügyi számláiról is automatikusan érkezik információ a NAV-hoz.

Megkezdődik a Csaj-tó ökológiai állapotának javítása

Természetvédelmi célú fejlesztés indul a Csaj-tónál 530 millió forint támogatással.

Idén szervez „Szakmakóstoló” táborokat pályaválasztóknak a NAK

Ingyenes „Szakmakóstoló” pályaorientációs táborokat szervez országszerte 19 helyszínen az 5-6-7. osztályos általános iskolai tanulóknak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

Százmilliárd forintos budapesti beruházást jelentett be a BYD

Mintegy százmilliárd forint értékű beruházást jelentett be a BYD kínai autógyártó, amelynek keretében a cég a magyar fővárosba telepíti az európai vállalati és fejlesztési központját

Júliustól kizárólag e-számlát állít ki az MVM a nem lakossági ügyfeleknek

Július 1-jétől az energiaszolgáltatók és a hálózati elosztó társaságok a lakossági fogyasztónak nem minősülő felhasználók energiaszámláit kizárólag elektronikus formában bocsáthatják ki, függetlenül attól, hogy egyetemes szolgáltatás keretében, vagy versenypiacról vételezve szerzik be az energiát

Országos informatikai probléma van a határátkelőhelyeken

Informatikai rendszerprobléma merült fel csütörtökön 11 óra 15 perctől a közúti határátkelőhelyeken és a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren
Hirdetés

Gazdaság

Az MNB üdvözli a jegybanktörvény módosítását

A jegybank a jövőben kizárólag a törvényben meghatározott alapfeladatok ellátására fókuszál, elkötelezett az intézmény átlátható és hatékony működése mellett

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit